Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: „Literator vagy dilettant” Szentmiklóssy Alajos 1793–1849

volodott fellépésében attól az irodalmi iskolától, melynek körében indult, és egyik nagy reménysége volt, s a romantika művészeti ideálját közelítette meg. Eszmeiségét tekintve ennek az első bírálatának a gondolati nyomvonalán haladt egy későbbi, 1823-ból származó kritikája, Gaal György: Mährchen der Magyaren (1822) címmel - a Grimm-testvérek teóriájától ösztönözve népmesei antológiát adott ki, amely választott tematikájával úttörő jelentőségű vállalkozásnak számított. Szentmiklóssy nemcsak hogy felismeri ennek jelentőségét, de kritikai észrevételével tovább is lép, amikor hangsúlyozza a népköltészet önállósága mellett egyenrangúságát: „...a nemzet minden osztályának saját, tulajdon, kirekesztő poézisok vagyon, mely azoknak szellemét, érzését, élete s gondolkodás módját, egy szóval egész szívbélyegét elevenen kinyomja". A népköltészet önálló érték, vallotta: „...a köznépnek is szintúgy vagyon a maga saját költői bájvilága"Szentmiklóssy figyelemre méltóan korszerű - s megint csak Kazinczy tanításától távol eső - gondolatokat sejtett meg, melyeknek elméleti kidolgozása Kölcsey Ferenc s Erdélyi János munkáiban történt meg. Egy nem tehetségtelen, jó érzékű literátor első próbálkozásai ezek az írások, aki fogékony az irodalmi változásokra, tanult és vallott, vállalt eszményei korlátain is túllépve képes reagálni a változásokra. A Gaal antológiát bemutató írását Szerényi Vilmos néven jelentette meg. Ez az álnév egy irodalmi küzdelemben született meg; abban a „penna háborúban" kényszerült felvenni, amikor igencsak alulmaradt ellenfeleivel szemben. S a dolog érdekessége az, hogy azon területen, s olyan eszmekörben, amelyhez tartozott, azaz Kazinczy Ferenc táborán belül. Mi sem természetesebb, hogy Széphalom egyik költőreménységének szerepet kellett vállalnia a nyelvújítási küzdelemben is, tollát Kazinczy ügyének szolgálatába állítva. Erre serkentette őt a mester melletti elkötelezettsége, írótársai, barátai példája, de személyes ambíciója is a nyilvános szereplésre sarkalta. Első írását e tárgyban a Tudományos Gyűjtemény 1818-ban „Észrevételek némelly új szók felől" címmel közölte. A rövid kis írás néhány új szó vizsgálatára, Kazinczy tíz szavának igazolására vállalkozott. Ezek között az utolsó volt a „szerény", ez a gyönyörű, s elkerülhetetlenül szükséges szó (szer és ény alkotórészekből, a serény analógiája szerint). Fontosabb célja lehetett Szentmiklóssynak ennél a nyelvészetinél az, hogy nyilvánosan is hangot adjon mesteréhez való ragaszkodásának. A nyelvújítási harc győzelmén tulajdonképpen túl is vagyunk, biztos meggyőződéssel állíthatta, hogy „a pálmát bizonyosan a Neológok nyerendik-el, s Hazánk Géniusza már is hajlandónak látszik a józanabb részt azzal megtisztelni". Cikke végén azon óhaját fejezte ki, „hogy a csatázó felek letévén végre minden gyűlölséget, és részrehajlást, tartozó hazafiúi szeretettel ölelkeznének-öszve". Szentmiklóssy vakmerően kinyilvánítja azt is, hogy ő birtokában van annak a principiumnak, mely az új szók tekintetében a közmegegyezés alapja lehet, s ez pedig nem más, mint a „nyelvgéniusz". Az „Észrevételek..." Szentmiklóssy számára - jámbor óhaja ellenére - nem hoztak megbékélést. Sőt ennek az írásának kapcsán keveredett első irodalmi vitájába. A Tudományos Gyűjtemény még ugyanazon évben megjelentette VI. kötetében Füredi Vida: A recensiókról írt, Kazinczyt támadó cikkét. A szerzőt, Kisfaludy Sándort bevallása szerint a személyeskedéstől mentes, legtisztább hazafiúi és literátori szándék vezette, amikor a recensiók helyett azok íróiról, a recensensekről ítélkezett. Három rendbe sorolta fajait, úgy mint „az alacsony lelkületű, nyereséget és kenyereket keresők", majd második „a kérkedékenységből, hír és név szomjából felfuvalkodott" és harmadik „az irigység, gyűlölség, és más szilaj indulattól ingerlett" recensensek. „Ez tulajdonképpen olly neme az embereknek, melly mindent gyaláz, mindenre epéjét önti, valami nem az ő Firmája alatt jő világra; hogy magát a hamis fényben fitogassa, és megtarhassa... Ilyenek Fél-Recensenseink". Kisfaludy Szentmiklossyt is „fél-recensensként" bírálja meg, mint olyat, aki látszólag tárgyáról ír, de valójában a vele ellenkező nézetet vallót támadja meg. Kisfaludy kérdései, véleménye azt sugallták, hogy nemcsak, hogy elfogult, de nem eléggé felkészült, nem eléggé képzett kritikusnak tartja Szentmiklossyt. „Barátom! nem kellett volna olly büszke, olly megvető hangon, olly sértően szóllanod annyi derék, és valóban jeles magyar nem neológus Férj fiak ellen. 85