Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: „Literator vagy dilettant” Szentmiklóssy Alajos 1793–1849

Kérlek is, Barátom, ne büntesd-meg magad, és jószándékú neológus Társaidat ezután illy keményen. Hiszen azt vélnénk, hogy kapásoknak beszélsz, nem tudósoknak... Nem érzi-e szíved, Barátom! hogy az emberség, az okosság és a józanság mellett sebesen elhajtottál?" Kisfaludy véleménye sokat előlegzett abból, amiért majd Bajza - persze természetesen más alapról - Szentmiklóssyt megbírálta. Kisfaludy véleménye túlzó, mindenesetre csak Szentmiklóssy kicsinyke cikke, s megjegyzése nem tesz indokolttá ilyen arányú, indulatos kirohanást. Úgy hisszük, hogy ez a személynek is szólt, annak a szerepnek, amit betölteni látszott. Szentmiklóssy válasza nem késett sokáig. A közzétett „Megczáfolások és Igazítások"-ban könynyedén, kicsit félvállról megrója Kisfaludy sértő hangját: „Egyéberánt azon egész Értekezést úgy lehet tekinteni, mint egy mesterségesen szőtt kisebbítő gúny-írást. A mi engem illet, vastagon, s ennél fogva tompán sértő illetlen kifejezéseire hasonlókkal felelni sem nevelésem, sem characterem meg nem engedik." Egy elnéző gesztussal megbocsájtja a sértéseket, magát a vitát, annak megítélését pedig a tanult philológusok körébe utalja, „...melly nevezetre az Értekező Úr számot nem igen tarthat." Szentmiklóssy fölénye, magabiztossága megalapozottnak látszhatott, hisz kétségkívül tekintélynek számított. Ezt bizonyítja az is, hogy Kazinczy-köre nevében, a mester jóváhagyásával, ő válaszolt Batsányi János: A magyar tudósokhoz 1821-ben a nyelvrontók (Kazinczyék) ellen írt röpirtára. Lenéző, sértő hangon utasította vissza Batsányi - egyébként ekkor már ténylegesen - elavult nézeteit, vádjait, a nyelvújításról, ám ő sem mondott újat. Látszólagos tárgyilagossággal rosszul leplezi ellenszenvét Batsányi iránt, akinek ez az írása, „sokakban azon tiszteletet, mellyel hajdan neve eránt viseltettek, nagyon alászállította." Batsányi később egy magánlevélben ezért azon kesergett, hogy ilyen „álartzás hazug emberkére" van bízva kritikánk gyakorlása. Ez volt Szentmiklóssy azon első írása, melyet Szerény Vilmos álnéven tett közzé. A névválasztásban kifejezésre jutott, hogy a kritikus a nyelvújítás hívének valotta magát, de fényt vetett ez Szentmiklóssy recensensi magatartására, a szerénységbe rejtező fölényre s magabiztosságra is. Ezt követően Szentmiklóssy még egy cikket jelentet meg a nyelvújítás kérdéskörében (a jogi műszavakról), és a már fent említett Gaal György kötet bírálatát 1823-ban. Szerényi Vilmos mint kritikus legközelebb öt év múlva ragad tollat, hogy egy szerencsétlen s egyenlőtlen irodalmi küzdelemben végleg csatát veszítsen. Nem véletlenül idéztük fel kicsivel talán részletesebben Szerényi jelentéktelen irodalmi, nyelvészeti csatározásait. Érzékeltetni kívántuk e töredékes mozzanatokkal azt is, hogy milyen állapotok jellemezték a korabeli irodalomkritikát, jellegét, és elméleti színvonalát, személyeskedő hangvételét, teóriátlanságát. Főként nyelvi problémákkal foglalkoztak, dicsérni volt illendő, hisz az irodalom művelése hazafias cselekedetnek számított. Bajza József első nagyobb lélegzetű tanulmányával éppen az irodalmi élet teoriátlansága ellen lépett fel, s új eszményét egy hagyományos, a klasszicizmus divatos műfaja kapcsán követelményként fogalmazva meg. Igazi teoretikusi felkészültséggel állítja fel teóriáját az epigrammáról, eredetétől kiindulva és eljutva egészen addig, hogy sorra veszi korának ismert hazai epigramma íróit, a tanulmány számunkra itt legérdekesebb utolsó V. egységében. Szentmiklóssy Alajos neve egyébként már a III. fejezetben felbukkant, „...az antithesis is, melly a különböző dolgokat egymás ellenébe helyezi, igen becses,szer az epigrammában" állította Bajza, s ennek bizonyítására, szép példaként idézte Szentmiklóssy egyik epigrammáját: A Szerény Hódol az érdemnek, nem tudja nem érzi magáét; Mást ha dicsérnek örül, más ha dicséri pirul. Bajza véleménye egyébként sem elmarasztaló, Kazinczyn, Vitkovicson és Kisfaludy Károlyon kívül Szentmiklóssy tehetségéről nyilatkozott a legnagyobb elismeréssel. Ekkor még Bajza elfogulatlanul, tárgyilagosan ítélte meg nemcsak az epigrammaírót, de eleven, hű képet festett Szentmiklóssy személyiségéről, költői tehetségéről is. Mivel erről a későbbi vita miatt elfeledkezünk, érdemes itt részletesebben felidézni. „Szentmiklóssynak a természet lyrai tehetséget ada, mennyivel a magyar költők koszorújában csak a jobbak dicsekedhetnek, s ő ezen tehetségénél fogva sok mások felett inkább lehetne az, minek az 86