Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Praznovszky Mihály: Irodalmi muzeológia – irodalmi kultusz

Láttuk, miként nő versenyszerűen a múzeumok és kiállítóhelyek száma, de azt is tudtuk, hogy ezek alig élik túl a megnyitás május elsejei hangulatát, a népfront-kongresszusi felajánlás bejelentését. Örültünk a látogatók millióinak, de mindmáig nem tudni, miből állt ez a szám össze s miként vált fetisizálandó értékké ennek nagyságrendje. Láttuk mennyire hiányzik a megfelelő szakember ezekből az intézményekből s tapasztaltuk, miként szüntetik meg a szakmuzeológus képzést az egyetemeken olykor legfeljebb с vagy d szakként visszacsempészve bátor vállalkozó tanárok jóvoltából. Láttuk, milyen komoly kiállítások születnek, amelyek már az összegzés, a legújabb kutatási eredmények bemutatására törekszenek, de éreztük mint veszíti el a muzeológiai szaktudomány hitelét a magyar tudományos életben, hiszen a híradások nem erről szóltak, hanem gyurmázó gyerekekről, akik óvodai foglalkozásként agyagoztak a régi magyar képtárban. Azaz láttuk, sem a szakmai irányítás, sem a tudományos élet nem tudja minősíteni és értékelni a múzeumokat, köztes állapotnak tartja a tudományos intézmény és a közművelődési intézmény között. Egyes nagy múzeumok tudományos intézeti besorolása ezen nem sokat változtatott, csak hozzájárult a belső szakmai megosztottság elmélyítéséhez. A magyar múzeumügy alakulásának legújabb szakasza most kezdődik. Mindenképpen jelenidőben kell fogalmazni, mert a változásnak csak a jeleit, de méginkább csak a szándékait lehet tapasztalni. Bár türelmetlenek vagyunk, de mégis van némi bölcsesség ebben a késlekedésben. Elvégre mégis a múzeumügynek kell a szervezeti struktúrával, személyi felépítettségével, tartalmi tevékenységével, lehetőségeivel, anyagi és működtetési kondícióival hozzáigazodni a változásokhoz, mintsem fordítva. Az más kérdés s már túlmutat a szakmai kompetenciánkon, hogy ebben a változási folyamatban részt vesz-e a magyar múzeumügy, olykor befolyásolja-e vagy csak követi s esetleg kijavíthatatlan hátrányokat szenved? Ebbe az egész rendszerbe kell belehelyeznünk a magyar irodalmi muzeológiát is. Azt a muzeológiát, amely a legfontosabbak közé tartozik, hiszen a legfontosabbról szól, s védi azt: nemzeti nyelvünk, irodalmunk tárgyakban, dokumentumokban rögzített emlékeit. A rendszerváltási zűrzavarban néhány kényelmes gondolkodású hivatalnok egyszerűen posztsztalinista intézménynek nevezte az irodalmi múzeumot és muzeológiát, utalván a sztálini korszakban való létrejöttére és állítólagos szovjet modelljére. A helyzet ezzel szemben az, hogy a magyar irodalmi muzeológia kezdetét mi 1909. november 7-ére tesszük, amikor Budapesten megnyílt az első magyar irodalmi múzeum, amelyet mi jogelődünknek tekintünk. Sőt az időben visszább mehetünk 1876-ig, amikor létrejött a Petőfi társaság, amelynek céljai között szerepel a Petőfi emlékek gyűjtése is.' Ebből a gyűjteményből, valamint a Jókai ház rendkívül gazdag bútor, relikvia és dokumentum anyagából jött létre Budapesten a Bajza utcai irodalmi múzeum egy szintjén a költő, a másikon az író emlékeivel. Herczeg Ferenc üdvözlő szavai az irodalmi múzeum általános, s a politikáig vezető szerepére utalnak „A mi szegény országunknak nincsenek hadseregei. Önfenntartásának egyedüli eszköze a nemzeti kultúra. Nemzeti létünk alapja, ez köt össze bennünket, ez ad jogot a léthez. A szépirodalom más nemzeteknél hatalmasabb lehet, mint nálunk, de nem lehet boldogítóbb." Fenntartása kezdettől fogva kettős volt: az alapítói és szervezői, az irodalmi társaságok tagjai, azaz a magyar irodalom olvasói tartották el, illetve csekély mértékű s alkalmi támogatásban is részesült. Gyűjtőköre évtizedekig e két alkotó személyéhez kötődött, s jelesebb évfordulóikon erősödött meg jelenléte a hazai tudományos és közéletben. Csak 1945 után s nem véletlenül változott meg gyűjtőköre kiegészülve Petőfi, Jókai mellett Ady Endre és József Attila emlékeinek gyűjtési feladatával, természetesen erősen az aktuális politika igényeinek szellemében. Bárhogy is volt, mára a legteljesebb s tán elvesztésre ítélt anyag jelenleg e két költőről e múzeumban található. 1954 tavaszán született meg az a minisztériumi határozat, amely már ezen a néven - amely nem csekély félreértés forrása ma is - hozta létre az intézményt, a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeumot s amely 1957-ben költözött mai helyére, a volt Főváros Képtárba, a Károlyi Palotába. Gyűjtőköre és hatásköre azonnal megváltozott: országos múzeum lett a teljes magyar irodalom emlékeinek gyűjtési feladatával megbízva. 97