Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Történelem - Balogh Zoltán: Társasági élet a salgótarjáni vendéglőkben

ban. Legtöbb vendéglőt 1940-ben nyitottak, számszerint 4-et, a többi években 1-2, 1930-ban pedig egyetlen egy sem üzemelt be. A fogadó, szálló, penzióiparban a Nemzeti Szálloda, kávéház és étterem, valamint a Bristol szálló megnyitásával az 1930-as évek elején sikerült kitölteni azt az űrt, amelyet a Vadász szálloda kiválása okozott. Korábban egy másik, nyolc vendégszobát magában foglaló fogadó megnyitása nem éppen a kibontakozó idegenforgalom Salgótarjánt és környékét meglátogatni kívánó békés turistái érdekét szolgálta, hanem bordélyházként működött. A kávésiparban kiadott engedélyek szinte kizárólag a szállodákra korlátozódtak. A Nemzeti és a Pannónia kávéházai mellett a Jancsovics vendéglő váltott 1939-ben kávéházi engedélyt. A Badacsony szálloda kávéháza alig másféléves működés után bezárt." A vendéglátóiparban mint láttuk, nem minden szakmában követelték meg a szakképzettséget. A szakma kitanulása a képesítéshez kötött iparokban két úton történt. Az első, ami az iparban általános volt, hogy a vendéglátós az elemi népiskola hat osztályának vagy a polgári iskola négy osztályának elvégzése után tanoncnak szegődött, és közben az iparos-tanonciskolába járt. A szakma megtanulásának feltételeit a tanonc szülei és a munkaadó között a tanoncszerződés rögzítette. Ebben meghatározták a tanoncidő tartalmát és megállapodtak a tartás és ellátás mikéntjében. A tanoncok többnyire nem kaptak fizetést, a mester munkájuk fejében lakást és élelmet biztosított számukra. Bár az 1922-es ipartörvény előírta, hogy a munkaadó köteles egészséges, szellőztethető, télen fűtött lakó- és hálóhelyiségről gondoskodni, ez nem mindig történt meg. 1931-es időszakos közegészségügyi vizsgálatával a város tiszti orvosa a kisiparosok nagy részénél észlelte a fenti hiányosságokat, sőt kifogásolható volt a műhelyek tisztasága is. A szakmai utánpótlás másik formáját a vendéglős szakiskolák keretében történő képzés jelentette. 1895-ben nyílt meg Budapesten az első szakiskola, és a század elején szervezték meg az országos szakoktatást. 1913-ban 14 vendéglős szakiskola működött Budapesten és a vidéki nagyvárosokban. Salgótarjánban a vendéglátós jelöltek a városi iparos és kereskedő-tanonciskolában sajátították el a legszükségesebb általános ismereteket. Ennek megfelelően a tanítás is elsősorban a közismereti tárgyakra helyezte a hangsúlyt. Országos viszonylatban a vendéglősöket, kávésokat mint a legritkábban tanoncokat tartó iparosokat tartották számon. Salgótarjánban is csak nagy néha fordult elő, hogy több vendéglátós tanonc egy időben járjon iskolába. A tanoncok megoszlása a legnépesebb szakmák alakulását követte. 1931-ben pl. legtöbb tanoncot a szabók és a női szabók, a cipészek, fodrászok, mészárosok, asztalosok és a kőművesek közül vállalták. A vendéglátós szakmából mindössze egy vendéglős és két cukrász vállalt tanoncokat. A vendéglátóiparban és az ipar más ágaiban is elterjedt volt az a gyakorlat, hogy a fiú apja mellett tanulta ki a mesterség fortélyait. A tanoncnyilvántartás szerint 1925 és 1937 között 5 olyan vendéglőst és két olyan cukrászt találunk, akik apjuk, anyjuk mellett szereztek gyakorlatot. Ez azért volt jó, mert megkönnyítette az önállósodást és elősegítette a vendéglátós dinasztiák kialakulását. Több esetben pedig rokonság, barátság vagy jó ismeretségi kapcsolatok révén adták tanoncnak gyermekeiket a szülők a város egyik jónevű mesteréhez. A tanoncidő általában három év volt, ezután lehetett csak segédvizsgát tenni. Rövidebbre szabták azoknak a tanulási idejét, akik magasabb iskolai végzettséggel vagy érettségivel rendelkeztek. A segédvizsga eredményes letétele után kapta kézhez a jelölt segédlevelét, s ennek alapján állították ki munkakönyvét, ha betöltötte 18. évét. Iskolázottságukat tekintve a vendéglátóipar jövendő mestereinél a 6 elemi volt a jellemző, de 4 polgárit végzett és érettségit tett fiatalok is előfordultak az említett nyilvántartásban. Vendéglői iparengedélyt kaphattak azonban azok is, akik nem voltak tanoncok. Ők főleg a kocsmárosok közül kerültek ki, akik a jövedelmezőbbnek tartott vendéglősiparra szerettek volna áttérni. Számukra az ipartörvény hat év szakbavágó gyakorlat igazolását írta elő. Ennek legalább két évvel kellett meghaladnia a törvényben megállapított tanidő legrövidebb tartamához (két év) hozzáadott segédi gyakorlat idejét (két év)." 63