Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Történelem - Balogh Zoltán: Társasági élet a salgótarjáni vendéglőkben

Fontos szerepet kaptak az erkölcs védelmét szolgáló pontok, amelyek elsősorban az üzlettulajdonosoktól és alkalmazottaiktól erkölcsi megbízhatóságukat kérik számon és az üzlet prostitúcióra való felhasználását tiltják. A női alkalmazottak nem vehettek részt a vendégek mulatozásaiban és nem csábíthatták a közönséget költekezésre. Újdonság az ifjúságvédelem megjelenése a fiatalok szeszes italokkal való kiszolgálása kapcsán. A törvény kimondta, hogy a 18. életévét be nem töltött ifjak számára nyilvános helyiségben vagy helyen (vendéglőben, kávéházban, szállodában, kimérésben, kocsmában, automata büfében, üzletben, vásáron, táncmulatságban) szeszes italt kiszolgálni nem szabad, még akkor sem, ha felnőtt kíséretében van. A rendelkezés megszegését két hónapig terjedhető elzárással és 240 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel büntették. Engedélyelvonásra azonban csak akkor került sor, ha az engedélyest, üzletvezetőjét vagy alkalmazottját öt éven belül legalább háromszor büntették meg. Természetesen az üzletkörök meghatározása és ennek megfelelően az üzletek külső megjelölése szintén szerepeltek a szabályrendeletben. A vendéglátóipar fejlődésének lehetőségei 1922 és 1944 között 173 engedélyt adtak ki a fogadó, penzió, vendéglő, kocsma és kávémérési iparban Salgótarjánban. Csaknem háromszorosa ez a salgótarjáni vendéglátás kibontakozása idejére, az 1890 és 1922 közötti évekre esett engedélyeknek. Az 1930-as évek elejéig és attól 1944-ig nagyjából azonos számú engedélyhez jutottak az iparral foglalkozók. A legnagyobb üzletnyitási kedv a várossá válás évében (1922), az 1920-as évek közepén, a stabilizáció idején és 1940-41-es években mutatkozott. Előbbi években a kérelmek meghaladták az engedélyhez kötött iparok kategóriája összes alapításainak a felét, utóbbiakban elérték a háromnegyedét. A vendéglátóipar egyes ágait vizsgálva azt látjuk, hogy az engedélyek zöme, csaknem háromnegyede, 117 db a kocsmaiparra esett. A kocsmanyitási kedv a várossá válás évében tetőzött, amikor húsz engedélyért folyamodtak. Jelentős volt a kiadott engedélyek száma 1941-ben, amikor tizenöten, és 1940-ben, amikor 11-en nyithattak ki. Az 1940-es évek alapításai hűen tükrözték a rohamosan romló gazdasági körülményeket. A legkisebb tőkével beindítható kocsmáktól vagy vegyeskereskedésektől, különösen, ha saját házban nyitották biztos egzisztenciát és kellő hasznot reméltek üzemeltetőik. A kereskedelemben az 1920-as évek elején regisztrálhattunk hasonló méretű üzletalapítási lázat. Ugyanakkor igen magas volt az újonnan alapított üzletek közül azoknak a száma, amelyek nem sokkal élték túl a nyitást. Amíg az 1920 és 1930 közötti alapításoknak csak 20 százaléka szűnt meg, az 1930 és 1944 közöttieknek több mint a fele vérzett el. Tehát igen magas volt a fluktuáció, ezt mutatta a vendéglők és kocsmák száma is: előbbieké általában 20, utóbbiaké 20-25 közül mozgott. Tükrözték az 1940-es évek alapításai azonban a zsidótörvények hatását is. Ezekben maximálták az ipar gyakorlására zsidóknak kiadható iparengedély és iparigazolvány számát. Kimondták, hogy a fennálló italmérési és italeladási engedélyeket két év alatt meg kell vonni. Egy 194l-es kimutatásban ennek megfelelően már csak három zsidó vallású italmérőt találtunk. Az engedélyhez kötött kávémérési iparban és a szabadiparnak számító kifőzés gyakorlására 1922 és 1944 között 19 engedélyt adtak ki. Ezek az üzletformák többnyire együtt is szerepeltek, ritkábban a falatozó megjelölés társult hozzájuk. Az engedélyeseknek a fele meg sem kezdte vagy legalábbis pár éven belül abbahagyta tevékenységét. 1943-ban így 6 kávémérést és 3 kifőzést mutattak ki mindössze. Újdonságnak számít a felekezeti üzlet megjelenése 1931-ben egy orthodox kóser kifőzés és kávémérés formájában. 1895ben alakult meg salgótarjáni Orthodox Izraelita Hitközség, amely zsinagógát, iskolát, kóser mészárszéket, rituális fürdőt tartott fenn. Az izraelita hitközség kultuszának központja, a régi posta utca torkolatánál állt, lebontásáig. A vendéglőipar gyakorlására, 1922 és 1941 között a szállodákat leszámítva 25 engedélyt osztottak ki, 1941 után nem adtak ki vendéglői engedélyt. A vendéglősök közül 10-en nyitottak előbb kocsmát, és később szerezték meg a képesítést. 1943-ban a vendéglők osztályba sorolásánál összesen 17 vendéglőt jegyeztek fel. Két első, 12 másod- és 5 harmadosztályú vendéglő volt ekkor Salgótarján62