Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Történelem - Cs. Sebestyén Kálmán: Arcképvázlat a naplóíróról

Tóth Gyula: Naplóm és elmúlt történeteim (Kezdtem pedig írni: 1922. február 26-án.) 'Istenben boldogult Édesapám, aki a közeli Karancsságon gazdálkodott, németül és tótul is jól beszélt; ennek a nyelvismeretének köszönhette, hogy az abban az időben nagy számban Salgótarján­ba bevándorolt idegen, főként német és tótajkú bánya és gyári alkalmazottakkal élénk üzleti össze­köttetésbe jutott. A kereseti viszonyok a vasgyár (akkor még így hívták az acélgyárat) építése és üzembehelyezése idején rendkívül jók voltak és a mezőgazdasági termékek jó áron keltek el. Külö­nösen jól fizettek az ízletes karancssági borért, amelyből rengeteget fogyasztottak, úgy hogy szülőfa­lum egész bortermelését ők itták meg. Ezt az üzletet szövetkezeti alapon Édesapám bonyolította le, Ő vette fel a rendelést s ő szállítatta rendeltetési helyére a kívánt mennyiséget s a borért járó összeget О hozta haza s osztotta fel a termelők közt. Az ilyen kifizetések alkalmával nagyon sokat beszéltek az emberek Salgótarjánról, annak gyors fejlődéséről, nagy pénzforgalmáról stb. Különösen érdekelt engem az óriási gépekről, az égig érő kéményekről meg a gőzkocsiról való beszélgetés. Nagyon kis legény voltam még akkor mindössze hat éves, de már is nagy gondot okozott nekem ez a Tarján. Százfélekép is elképzeltem magam előtt és még álmomban is láttam az óriáskerekű gépeket, sőt a felhőkarcoló kéményeket is. Ez még csak ment valahogy, mert nálunk is volt magaskéményű és nagykerekü gőzmalom. De azzal a nyavalyás gőzkocsival sehogysem voltam tisztába. Gőzkocsi? vasút? hm. hm. Milyen is lehet az!? Egyszer aztán kiválasztottam a sok ember közül egyet, aki a legértelmesebbnek látszott és megkérdeztem, hogy milyen is hát az a gőzkocsi? Hát a gőzkocsi - azt mondja - teljesen vasból van, magától megy..., ló sem kell hozzá, aztán hogy el ne merüljön a sárban vas-úton jár. Sajnos még ennek a kimerítő magyarázatnak ellenére sem értettem meg a dolgot, de szörnyen kíváncsi voltam reá, miért is addig rimánkodtam Édesapámnak míg megígérte, hogy legkö­zelebbi útjára magával visz Salgótarjánba. Néhány nap múlva kimondhatatlan örömömre el is indul­tunk. Az úton alig bírtak velem mert egyre előre figyelve fel-felálltam a kocsiban, hogy nem látni-e még Tarjánt vagy a gőzkocsit. Szerencsém volt, mert amikor Pálfalvához értünk, éppen előttünk bocsátották le a vasúti sorompót. Budapest felől jött a vonat, elől a puffogva füstölő gőzkocsi, utána egy egész sor kerekekre szerelt ház, amelyeknek ablakaiból emberek integettek felénk. Én a megha­tottságtól szóhoz sem jutottam, csak bámultam a már messzehaladó szörny után s mikor a sorompót felvonták, a pályatesten keresztülhaladva megláttam a vas-utat is, melyen a vonat végighaladt, ­sehogysem értettem meg, hogy mi lehet az oka, hogy az a nagy gőzkocsi, ezen a keskeny vasúton úgy el tud menni, hogy nem csúszik le a kereke jobbra vagy balra. Pálfalvát elhagyva merengésemből azzal ébresztettek fel, hogy most következik Salgótarján. 1875-ben hat éves koromban pillantottam meg ezt a várost, amelyben később jóban-rosszban egy életet éltem le. A mai városnak akkor még nagy részben csak a helye volt meg, azóta nemcsak az üres területekre kerültek új épületek, hanem az akkor meglévő házikók helyére is nagyrészben újak épültek. Az első épület, amelyet megláttam a „Badacsony" kocsma volt s vele szemben az út másik oldalán a hozzátartozó kocsiállás. A Badacsony ma is fennáll, de az állást azóta lakásokká alakították át. A Badacsonynál elágazó, az akkor még csak földszintes vasúti állomáshoz vezető út másik sarkán már akkor is fennállt az az alacsony sárga L alakú épület, amely ma is ott van, tehát a mai házcso­portból akkor csak ez a három épület volt meg. A Badacsonytól kezdve egészen a Szilárdy majorig az út mindkét oldalán szántóföldek területek el, csupán a mai Kohn Lipót féle ház helyén volt egy hármaskereszt. Feljebbhaladva az út jobbol­dalán a róm. kath. templomig, majdnem a mai alakjában terült el a Szilárdy féle major, csak annyi különbséggel, hogy a mai polgári iskolával szemben álló előkertes ház ki volt hasítva a Szilárdy féle területből. Ez a ház akkor Rubint gyógyszerész tulajdona volt s itt volt a Rubint majd a Rákos féle első gyógyszertár, melyet később 1890 körül helyeztek át az akkor újonnan épült Rákos féle házba. A régi Szilárdy kúriának ma már csak a helye van meg. Nem is volt az kúria, csak annak csúfolták, egyébként primitív kis épület volt, s a Jankovichok idejében csak az ispán lakott benne. Az utóbbi időben már összeomlással fenyegetett s jelenlegi tulajdonosa Szilárdy István lebonttatta, de helyére nem épített másikat, hanem a major déli részén lévő gazdasági épület alsó végét alakíttatta át lakássá. 54

Next

/
Thumbnails
Contents