Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Közlemények - Kerényi Ferenc: Szemközt Madách Imre szövegével

sok már emlegetett akadémiai szabályzatától azonban néhány ponton el kell majd térnünk. Ma már tudományos kiadásokban sem használjuk a ez jelölést, és az nyny típusú kettőzéseket is összevonjuk: nny. A Tragédia sajtó alá rendezője azonban nem mondhat le jelölésükről. Madách a Lucifer nevet - latin eredetének és „fényhozó" jelentésének megfelelően - c-vel írta, holott egyébként az 1859/60ban már archaikusnak számító cz-t használta. Arany János ekkor másfél évtizede volt író, de két évtizede hivatásos tollforgató, igazán korszerű helyesírással: megtanulta azt Nagyszalonta nótáriusaként, Nagykőrös dolgozatjavító tanáraként, s gyakorolhatta mint lapszerkesztő és a Kisfaludy Társaság adminisztratív feladatokkal is megterhelt elnöke. A kettejük ortográfiája közötti kb. másfél emberöltőnyi különbséget már csak azért sem lehet egybemosni, mert az fogódzókat, szövegtani hipotéziseket adhat az Arany-javítások még részletezendő azonosításához. Arany helyesírását viszonylag naprakészen ismerhetjük: 1862-ben írt bírálatot Petőfi Az apostol с elbeszélő költeményének hibás és hiányos kiadásáról, s ennek kapcsán kifejtette sajtó alá rendezési elveit is; analógiákat pedig az 1866-ban készült Hamlet-fordítás kritikai kiadásában kereshetünk. A vázolt módszerrel elérhető, hogy hátravetve, tehát a szövegtől elválasztva csak azok a terjedelmesebb szövegkritikai dokumentumok lesznek (zömmel a Madách és Arany, illetve a Madách és Szász Károly közötti levelezés darabjai), amelyek - bár nagyrészt egy-egy konkrét szöveghelyre vonatkoznak - nem férnek el lapalji jegyzetben. Helyüket a „Szövegállapotok" oldalain külön jelölés mutatja. Egyebekben a kötet kevéssé tér el a szokott kritikai kiadásoktól: lesz benne keletkezéstörténeti tanulmány, s valószínűleg nem kerülhetjük meg annak a helyesírástörténeti helyzetnek a rögzítését sem, amelyet fentebb előlegeztünk. Tervezzük a legszükségesebb tárgyi magyarázatok megadását és egy válogatott bibliográfia közlését is. Nem szeretnénk azonban a magyar kritikai kiadások szokott hibájába esni, és átvállalni a bibliográfia feladatát. A költő halála utáni kiadástörténet, a recepció, a színház- és fordítástörténet adatszerű feltárása, a rájuk vonatkozó másodlagos irodalom összegyűjtése ugyanis a könyvészet feladata. Van-e még sajtóhiba Az ember tragédiája szövegében? Ha egy textológus imába fogna, fohásza bizonyára így kezdődne: „Az értelmes sajtóhibáktól ments meg, Uram, minket..." Kivált így van ez a Tragédia vonatkozásában, amelynek oly sokszor kiadott szövegében évszázadnál tovább éldegélt a mára már legendássá lett sajtóhiba a III. szín elejének szerzői utasításában: „Pompás vidék a paradicsomon kívül." így állt ez már a Madách életében megjelent két kiadásban is; nem vette észre sem a szerző, sem a gondos Arany János. Holott a kéziratban még a helyes „Pálmafás vidék..." olvasható, s ráadásul minden józan megfontolásnak is ellene mond, hogy az elvesztett éden után bármilyen táj pompásnak tűnhetne az első emberpár szemében. Ugyanakkor mindvégig - a kézirattól a legutóbbi kiadásokig - a XV. szín nyitó szerzői utasításában helyesen állt, hogy „A nézőhely átváltozik a harmadik szín pálmafás vidékévé." Ez utóbbi instrukció sem problémátlan. Itt meg Madách tollhibájából a kéziratban és az életében megjelent kiadásokban is IV. szín áll, holott az természetesen Egyiptom. Ez a tollhiba is megérte a századfordulót; szerencsére azonban hamarabb fennakadt a sajtó alá rendezők szűrőjén, mint a másik. Korántsem véletlen tehát, hogy az értelmes sajtóhibáktól maga Arany János is tartott. Madách írásmódjának egyik sajátossága, hogy betűket és betűcsoportokat nem köt össze, s ezt a gyakorlatlan szem különírásnak véli. Nehezíti az észlelést, hogy a költő archaikus ortográfiája szerint következetesen különírja például az igekötőt és az igét. A VI., a római színben, a „Szövegállapotok" oldalának 76-77. sorában (folyamatos számozás szerint: az 1162-3.-ban) Cluviának, a kéjhölgynek van egy nehezen érthető, homályos mondata, amin mind Arany, mind Szász fennakadt: Szemedbe tartom, hogy ha ott találod Azt, amiért én is versenyre léptem... Arany joggal írta róla: „Sejtem az értelmét, de fátyolzott gondolatnak is homályos." Itt nem részletezhető módon, sokat bajlódott is vele, amely végül csak 1863-ban, Szász Károly megjegyzését érvényesítve nyerte el végleges és kétségkívül érthetőbb formáját: Szemed befogom im, ha ott leled Azt, amiért én is versenyt futok... Madách a 76. sor kezdetét a K-n így írta, szóközökkel: 206