Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Közlemények - Kerényi Ferenc: Szemközt Madách Imre szövegével

megkezdődhetett 1863-ban a Tragédia szövegromlása - ez újabb markáns vonással színezi a mű szövegtörténetét. Annyi máris nyilvánvaló: a magyar klasszikusok kritikai kiadásának szabályzata és gyakorlata nem eredményezhet megnyugtató, tudományos edíciót Az ember tragédiája esetében. A szabálytalan remekmű új textológiai megoldásokat követel. Ismerkedés a szinoptikus kiadással A nemleges bizonyosságtól azonban nem vezetett egyenes út az optimálisnak ígérkező megoldásig. Mivel a napló - mégha textológiai is - a frappáns, tömör megfogalmazások műfaja, ezúttal eltekintünk a modern szövegtudomány útjain tett kalandozásaink részletezésétől. Csupán annyit jegyzünk meg, hogy az Európa-szerte kedvelt genetikus kiadás, amely nem tesz értékrendi különbséget a szöveg különböző fejlődési fázisai között és - nem állapítva meg főszöveget, azaz egyetlen kiemelt, hiteles változatot - csak egymás mellé helyezi őket, szintén nem bizonyult célravezetőnek. A Tragédia kivívott világirodalmi rangját őrizni, védeni kell: nemcsak a népszerű kiadásokhoz kell a hiteles szöveg, de az egyetemességet bizonyító hazai és külföldi színházi előadások és a műfordítók számára is. Mivel erre az 1863. évi kiadás (a részletezett okok miatt) nem alkalmas, s nincs jogunk kétségbevonni a szerző által elfogadott javítások érvényességét sem, ennek a textusnak kétségkívül megállapított szövegnek kell majd lennie. Olyannak, ami sem a kéziratban, sem az első és második kiadásban készen nem található; amely kiküszöböli a sajtóhibákat és a nem észlelt következetlenségeket is. A legígéretesebb módszertani mintának végül James Joyce Ulysses с. regényének kritikai és szinoptikus kiadása („A Critical and Synoptic Edition") bizonyult, amely Hans Walter Gabler, Wolfhard Steppe és Claus Melchior sajtó alá rendezésében három kötetben jelent meg New Yorkban és Londonban, 1984-ben. Szinoptikus, vagyis a szó eredeti, görög jelentésében: nézd együtt, olvasd együtt! A páros oldalakon, a kinyitott könyv baloldalán a szöveg alakulása kísérhető figyelemmel („Szövegállapotok" cím alatt); a páratlan számozású oldalakon, azaz a nyitott könyv jobboldalán pedig ugyanazon szövegrész végleges változata olvasható, „Megállapított szöveg" cím alatt. A mintául vett kiadást persze alkalmazni kell Madách drámai költeményének említett műfaji, keletkezéstörténeti és szövegtani sajátosságaihoz; maradéktalanul elfogadtuk viszont a modern kritikai kiadásoknak azt a célkitűzését, hogy a szinte misztikussá tett, áttekinthetetlenül zsúfolt, jegyzetekkel kísért, állandó hátralapozást igénylő kritikai kiadás helyett egy mindenki számára áttekinthető, világos és ellenőrizhetően pontos edíciót adjunk. Mindenki számára, aki hajlandó kb. tíz percet áldozni idejéből arra, hogy elsajátítsa a jelrendszert, melynek segítségével a „Szövegállapotok" értelmezve olvashatók. Mindkét oldalon lapalji jegyzeteket alkalmazunk. A „Szövegállapotok" alatt mindazt magyarázzuk, amit a jelrendszer nehezen vagy egyáltalán nem vehet fel. Ide kerülnek például az Arany által a nyomdának adott utasítások (nem részei a költői szövegnek), Arany önmaga emlékeztetésére alkalmazott ceruzajelölései, Madách vakarásai és a belőlük keletkezett kézirathiányok, az 1861. és 1863. évi kiadások következetlenségei stb. A „Megállapított szöveg" alatt a mi javításainkat (szakszóval: az emendálásokat) indokoljuk. Ami most már a „Szövegállapotok" jelrendszerét illeti, a tipográfia (és a számítógépes szedés) sok lehetőséget tartogat, hogy világosan, akár ránézésre is elkülönüljenek a szöveg alakulásának egyes szakaszai. Madách autográf törléseit a Kl-en meredek ékzárójelbe tettük, Arany törléseit Madách szövegén széles terpesztésű ékzárójel keretezi. Az előbbi szinte belesimul a szövegképbe (a szerző maga dolgozott tovább művén), az utóbbi egy felkiáltójel hangsúlyos voltával figyelmeztet az idegen kezű beavatkozásra. A harmadik típusú változtatásra (Szász Károly javaslata, Madách végrehajtásában) félidézőjel '...' hívja fel a figyelmet. A KI és az első kiadás (1861) között történtekre (Arany háromszori, de ránk nem maradt korrektúraívein) kis nyíl utal —>; ha a nyíl után a 63 szám szerepel (—»63), akkor a változtatás az első és a második kiadás (1863) között történt. Ezeknek és néhány más jelnek a használatával az I. színen végrehajtott próbák alapján megállapíthattuk, hogy a Tragédia kézirata és első-második kiadása a textológia korszerű gyakorlatának megfelelően leírható. A tudományos céllal összhangban, mind a „Szövegállapotok", mind a „Megállapított szöveg" betűhív közlést ad; közülük az utóbbi folyamatosan, a jelrendszer nélkül olvasható. A kritikai kiadá205