Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Régészet - Simán Katalin: Irányzatok az őskor legkorábbi szakaszainak kutatásában

vek, mint elődeiké - a hegyvidéki és síksági állatokat egyaránt vadásszák. Egészében szélesebb látókörűek és nyíltabbak, mint az addig a területen élt csoportok. Feltételezhető, hogy ezek a vonások nem kis részben tulajdoníthatóak a megváltozott időjárási viszonyoknak, így a megváltozott állati viselkedésmódnak. Az emberek követték a síksági állatok vándorlását, így a több mozgás következtében nagyobb volt a valószínűsége és lehetősége, hogy kortárs népcsoportokkal találkozzanak. Az abszolút kronológiai adatok azt sugallják, hogy a legtöbb nép a zordabb időjárás elől délebbre vonult. Ennek következtében a Mediterráneumban jelentősen megnövekedhetett a népsűrűség. így válik érthetővé, hogy a felső paleolitikum elején olyan általános trendek, mint a levél alakú lándzsahegyek és kaparok gyártása, a pengék előállítása, a csonthegyek elterjedése egy fél kontinenst, avagy akár egy egész kontinenst jellemez. Miután az északi jégtakaró hátrahúzódásával újra kiszélesedett a lakható területek mérete, a népcsoportok kiszabadultak a túlzott népsűrűség nyomása alól, északnak indultak és a Medditerránumban megtanult közös vonások mellé kialakultak az egyedi jegyek. így jönnek létre az aurignaci és a szeleta egyes csoportjai, később a gravetti műveltség irányzatai, csoportjai. Nem véletlen, hogy ezek csaknem mind területi egységbe szerveződnek. Ez az az időszak, amikor még van hely terjeszkedni, egyrészt a térbeli lehetőségek még adottak, másrészt a technikai vívmányok is jobb ellátottságot tesznek lehetővé. A növekvő népsűrűség miatt egyre gyakoribbak, a korszak második felére egészen biztosan tervszernek és szándékosak a csoportok közötti találkozások. Ennek csupán egyik haszna a tapasztalatcsere, árucsere, jószomszédi viszony. Sokkal fontosabb, hogy feltételezhető rokoni viszony létesítése, ezáltal a közösség növelése, lehetőség egyre több ember együttműködésére, jobb létfenntartási feltételekre, társadalmi munkamegosztásra. Ez öngerjesztő folyamatként érvényesülhetett - jobb körülmények, nagyobb népszaporulat, új terület foglalása, stb. egészen addig, míg a lakható föld be nem népesült. Egyben a fejlettség eltérő ütemének egyik okára is megtalálhatjuk a magyarázatot. Amikor a felsőpaleolit és mezolit ember elindul az északi síkság és Skandinávia felé, Kis-Ázsiában már annyi ember él, hogy új módszert, a növénytermesztést és az állattartást kell kigondolni és gyakorolni, mert a természetes környezet már nem ad enni ennyi embernek. Ennek akkora a sikere, hogy a csoportok falvakba, városokba tömörülhetnek, megindulhat a belterjes szaporodás. Ez a sematikusan vázolt folyamat természetesen többezer éven át tartott. Kétségtelen azonban, hogy az emberi fejlődés kezdeteiben a tér, a lehetőség volt az, ami szabad utat nyitott, míg később egyre nagyobb szerephez jut a népsűrűség, a népcsoportok közti kapcsolat. Minél erősebb a társadalmi kapcsolódás az emberek között, annál fejlettebb és sikeresebb túlélési és adaptációs stratégiákat tudnak megvalósítani. Hogy az egyes változások, újítások hogyan mentek át általános használatba, nehéz követni. Számos jel mutatja, hogy a korai időszakokban az újítások társadalmi szinten jelentkeztek. Találkozunk olyan csoportokkal, melyek úgy tűnik megelőzték korukat technológiában és életvitelben egyaránt. Sokáig kell azonban várni, egészen a felső paleolitikum közepéig, amígy egyéni alkotásokat is feltételezhetünk. Egy-egy sajátos kőeszköz mellett a legnyilvánvalóbb jelei az egyéni teljesítménynek a művészeti alkotások. Hogyan lett az egyéni találmányból társadalmi szintű újítás, nem megfogható. Nem tudjuk, mekkora szerepe volt a tanulásnak, tanításnak, és nem tudjuk azt sem, hogy az egyes csoportok „találmánya" (pl. az első csiszolt eszköz, a csont lándzsahegy, új házépítési technológia) mennyire volt a csoport féltve őrzött kincse, mai szóval élve „szabványa". Vajon a Lascaux barlang falát kifestők tulajdonuknak, örökségüknek tekintették-e a barlangot és a festészet tudományát, ahová rajtuk kívül más nem léphetett be? Volt egyszer valaki, aki kitalálta hogyan lehet kunyhót építeni fűből, vesszőből, mamutagyarból, fából, agyagból, vagy húst tartósítani. Volt valaki, aki feltalálta a nyilat, a fúrót, a sítalpat. Volt valaki, aki állatalakokat kezdett karcolni kövekre, csontokra. A régészet azonban már csak akkor talál rá, amikor társadalmi szinten elfogadottá vált. így az újítás, az emberiség fejlődésének korai szakaszában csak mint társadalmi újítás jelenhet meg. Szerencsés esetben meg tudjuk fogni azt a pillanatot (amely 5-10.000 évtől 1000 évig terjedhet), amikor valami a világban újként jelenik meg. Ahhoz, hogy egy-egy találmány sorsát folyamatosan követni tudjuk, sokkal kifinomultabb korhatározásra lenne szükség és nem ártana az sem, ha az egyes lelőhelyek népessége közti kapcsolatot, legalább annak meglétét vagy hiányát ki tudnánk mutatni. 164