Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Régészet - Simán Katalin: Irányzatok az őskor legkorábbi szakaszainak kutatásában

csoport presztízsértékét növeli. (Afrikai Tungok számoltak be róla, hogy a pásztorkodó szomszédok színes kendőket ajándékoztak néhányuknak, amit a csoport szokásával ellentétben dugdostak, maguknak tartogattak. Ezzel mások kíváncsiságát és vágyát is felkeltették, egyre többen mentek át a pásztorokhoz és szereztek be kizárólag saját maguknak díszeket. A csoport az egyéni vagyon gyarapodásával és megkívánásával fokozatosan szétforgácsolódott.) Ez pedig átvezet a következő témakörbe, a csoportok közti érintkezés, a kereskedelem problémáihoz. Ahhoz, hogy kereskedelem jöjjön létre, szükség van a specializációra és a többlettermelésre, illetve olyan termékre, termékfajtára, minőségre, amely nem általános. Tehát túl kell lépni a mindennapi önfenntartás szintjén. Ez a tárgy lehet különleges, ritka nyersanyag (obszidián, jó minőségű tűzkő), különleges dísztárgy (kagylófosszília, borostyán), különleges színű tárgy vagy maga a színezőanyag (pl. bőr, okker), élelmi szerkuriózum (só), vagy egyszerűen olyan tárgy, amelynek különlegességét a készítő ügyessége biztosítja. Ha ez a feltétel teljesült, még szükség van eziránti igényre, azaz keresletre is, tehát ezeknek a javaknak vagy hiányozniuk kell egy másik csoportnál, vagy legalábbis ritkának, értékesnek kell lenniük. Ezen túl a másik csoportnak is rendelkeznie kell valamivel, amit cserében felkínál. Nem említettem, hiszen magától értetődő, hogy alapfeltétel, hogy a csoportok tudjanak egymás létezéséről, valamint, hogy társadalmi fejlettségük lehetővé tegye a redundáns tárgyak iránti igényt. A régészeti adatok azt mutatják, hogy a nyersanyagok sokszáz kilométert is megtehettek már a középső paleolitikum idején is, de a felső paleolitikumban jellemző az idegen nyersanyagok jelenléte. Mennyiségük vagy túlnyomó dominanciával jelentkezik és ekkor népcsoport vándorlását feltételezhetjük, vagy alig néhány darabra szorítkozik. Hagyományosan ez utóbbit nevezzük a kereskedelem - cserekereskedelem - korai jelének. Feltűnő azonban, hogy szinte soha nincs „csereáru". Jóllehet például a dél-lengyelországi és Prut-vidéki kőnyersanyagok szinte minden magyarországi felsőpaleolit lelőhelyen megtalálhatók, egyik területen sincs nyoma semminek, ami a mi területünkről származna. Előfordulhat természetesen, hogy a csereáru bomló anyag volt vagy nem helyspecifikus (fa, csont, bőr stb.). Akár rokoni kapcsolat létesítése vagy szolgáltatás is lehetett. Még ha így is lenne, kétséges, hogy ez a mennyiség, ami nálunk található, megérte-e a hosszú, többszáz kilométeres utat, melynek során mellékesen még a Kárpátokat is meg kellett mászni. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a tárgyak cseréje az egymással közvetlen szomszédságban élő népek között zajlott le akár csereként, akár ajándékként. Ezeket a tárgyakat adták azután tovább másik szomszédjuknak, azok megint tovább. Ez a kistávolságú mozgás éppúgy lehetett valódi cserekereskedelem, mint ajándékozás, a jószomszédi viszony biztosítása. Bármelyik is volt a valódi keret, szükséges volt, hogy az adott tárgyhoz csak az ajándékozónak legyen hozzáférése, különben sem mind árunak, sem mind presztizsajándéknak nincs értéke. Ez vagy sajátos tudást feltételez (pl. színezés, faragás, szövés stb.), vagy ritka anyag lelőhelyének birtoklását. Nem valószínű, hogy állandó birtoklásról a paleolitikum idején beszélhetnénk, inkább a forrás ismerete a szállásterületen belül volt a döntő. A nyersanyag lelőhelyének tényleges birtoklása úgy tűnik, csak a neolitikumra következett be. A szállásterület nyersanyagkészletének felhasználása azonban már a középső paleolitikum végén megmutatkozik, a felső paleolitikumban pedig jele van a szándékos és tervszerű nyersanyag megválasztásnak és szomszédos területekről való „importálásának" is. A neolitikumban ezzel szemben már egyértelműen követhető egy-egy kultúra elterjedési területén a szállásterület nyersanyaga és az importált nyersanyagok is immár kereskedelmi méretben, nemegyszer specifikus felhasználási körben jelennek meg. Az eddig elmondottak tehát arra utalnak, hogy a felső paleolitikumban növekvő népsűrűség, a felhalmozás lehetősége, a változatosabbá váló használati tárgy készlet és kibővült nem utilitárius igények (díszítőművészetek és eszközök, művészeti elemek, változatos esztétikai tárgyak és elemek) megteremtették egy későbbi kereskedelem alapjait. Mindez azonban korántsem bizonyítja, hogy volt is kereskedelem. Nem tudunk olyan színtű specializálódásról a paleolitikum idején, mely szükségessé tette volna (pl. bányászok ellátása élelemmel) sem olyan méretű felhalmozásról, mely lehetővé tette volna. Bizonyos, hogy a korai kereskedelem akár mint ajándékcsere, akár mint cserekereskedelem, a dísztárgyak körében indult meg. Erre lehet példa a szobi ékszercsiga depó. Elképzelhető, hogy a távoli nyersanyagokból készült eszközök is mint presztizstárgyak kerültek be a körforgásba, nem pedig használati értéküknél fogva. 162