Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Régészet - Simán Katalin: Irányzatok az őskor legkorábbi szakaszainak kutatásában

XX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1995 RÉGÉSZET ARCHEOLOGIE Irányzatok az őskor legkorábbi szakaszainak kutatásában (A társadalmi régészet lehetőségei és eszközei) Simán Katalin ,,Aki a világi tudományokba elmerül az napról-napra több vágy rabja lesz. ' ' (Leo Ce: Tao Te King) Az őskor korai szakaszának kutatásában a hagyományos értelemben vett régészetnek két fő irányzata volt. Az egyik a régészeti leletek vizsgálata és értékelése, a másik az ásatásokról, lelőhelyekről, leletanyagokról felhalmzott információk interpretálása, történeti rendbe állítása. Mondhatjuk azt, hogy a régészet tárgyi és szellemi irányzatra osztódott, melyek egymást kiegészítve működtek. A tárgyi régészetben az egyes tárgyak minél részletesebb leírása, összehasonlítása volt az elsődleges szempont. Ezt tette pontosabbá a nyersanyagvizsgálat és egyéb fizikai-kémiai elemzések. A vizsgált tárgyak egészében, avagy a kiemelkedő tárgycsoportok, együttesek fényében értékelték a lelőhelyeket és sorolták be kategóriákba, csoportokba, iparokba, kultúrákba. A szellemi régészet az ásatok munkája által felhalmozott adatokon nyugodott és mindenképpen nagyobb területi, földrajzi és kronológiai egységeket tekintett át vagy éppen fogott egybe. Általánosságban a két irányzat együtt működött, jóllehet voltak, akik jobban kedvelték az egyiket, illetve a másikat. Természetesen ezen belül is voltak egyes korszakokban preferált irányzatok és elméletek, és ezekre épülő prekoncepciók is. Mégis, ez a kettősség tette lehetővé, hogy az egyedi lelőhelyek egyedi anyagait egy történelmi és történeti folyamat szerves részeiként szemlélhessük. Mindezek eredményeképpen, a természettudományos módszerek segítségével az őskorkutatás eljutott arra a szintre, hogy népmozgásokat, kapcsolatokat, irányzatokat tud követni, meg tudja határozni a főbb csoportok, kultúrák jellemvonásait. Ez azonban nem több, mint a valóság árnyképe, melyben elvész minden, ami egyedi, és amely mellett alaktalan foltként jelentkezik mindaz, ami a kialakított képbe nem illeszkedik. Igen keveset tudunk az egyes nagyobb egységek belsőbb sajátosságairól is és szinte teljesen elvész az egyéniség mind szűkebb, mind szélesebb értelemben. Napjainkra eljutottunk odáig, hogy ehhez a tudásfajtához az újabb és újabb feltárt együttesek már nem tudnak minőségileg többet hozzátenni. Ezzel egyidőben merült fel annak az igénye, hogy mélyebben és alaposabban megismerjük az egyes népeket, csoportokat. Már nem csupán a csoportos viselkedésformákat kívánjuk tanulmányozni, hanem az e mögötti sajátosságokat technikai és társadalmi jellegzetességeket. Az egyes folyamatoknak már nem csupán az eredője a megismerés célja, hanem a folyamat maga, annak mozgató rugói és alkotóelemei. Másrészről egyre inkább merül föl az igény aziránt is, hogy a különböző korszakokra jellemző társadalmi szokások és viselkedési normák mellett a nép, törzs-, csoport-, család-specifikus viselkedéseket is tanulmányozzuk. Megismerhető két különböző műveltség közötti kereskedelmi kapcsolat, szerencsés esetben presztizsajándékok állapíthatók meg, vándorlás, etnikai érintkezés, egybefonódás mutatható ki. Alig valamit tudunk ugyanakkor a népeken, nagyobb etnikai egységeken belüli viszonyokról, tulajdonjogról, belső populációs, egyedi vagy csoportos vándorlásokról, a csoportok közötti, illetve csoporton belüli munkamegosztásról. Keveset tudunk - általános elképzeléseken túl - a hitvilágról és mindarról, ami a szorosan vett munkán és hiteléleten túl kitöltötte az emberek idejét. Ha ugyanakkor magyarázatot akarunk kapni a leletanyagok másságára, az egyedi vonásokra, a távolabbi területek hasonlatosságaira, mélyebb ismeretekre van szükség. A 157