Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Néprajz - Limbacher Gábor: A templombúcsúk és egyéb búcsúszerű ünnepek vázlatos története

Szent András napja még ekkor is parancsolt ünnep, mint ahogy a patrónus loci is, de a dedikáció és a titulus ecclesiae kikerült a parancsolt ünnepek közül, ekkortól hivatalosan már nem kötelező ezeken a napokon szentmisét hallgatni, sem a szolgai munkától tartózkodni, és a pap sem köteles a misét a népért fölajánlani." A váci egyházmegye azonban fönntartotta részben ezután is a régebbi gyakorlatot, s az 1675. évi garamszentbenedeki gyűlés határozata az évközi vasárnapokon kívül még mindig 52 parancsolt ünnepet hagy meg; a változó évi ünnepek, valamint a templom címének napját is. A búcsúkról azt a határozatot hozták, hogy ahol eddig nem volt, azt a vikárius engedélye nélkül ne hirdessék ki. Ahol pedig már vannak, ott a búcsú megtartására buzdítsák a népet. Figyelmeztessék egyben a híveket, hogy búcsún való megjelenés semmit sem használ, ha Isten parancsait nem tartják meg. Ezért tilalmazzák, hogy a templom szomszédságában főzzenek, sátor alatt italt mérjenek ki, vagy más köny nyelmúség előforduljon." Az egyház részéről ez a probléma már a középkor vége felé is jelentkezett a templombúcsúnál, s egyháztörténészek sérelmezik a nagy csődület közbeni sok kicsapongást, visszaélést, melyek a protestánsok támadásaihoz szolgáltattak alapot. VIII. Orbán pápa korlátozó rendelkezése is ennek tulajdonítható." Ugyanez okból figyelmezteti a váci püspök 1711-ben a plébánosokat, hogy ünnepnap és búcsúkor vendégeskedést és táncot ne engedélyezzenek. Az ünnepek további korlátozásaként 1754-ben XIV. Benedek pápa többek között Magyarországra is megengedte, hogy a még meglévő 35 parancsolt ünnepből 18-on a misehallgatás után szolgai munka végeztessen. Minthogy a pápai csökkentések ellenére - ahogy fentebb is láttuk - hazánkban még továbbra is igen nagy volt az ünnepek száma, és mivel az 1754-ben „félünneplés" sok esetben a misehallgatás teljes elhanyagolásához vezetett, Mária Terézia XIV. Kelemen pápától Magyarország részére új kevesbítő brevét eszközölt ki 1771-ben. Ez több fontos változtatást eredményezett, s a fenti 18 részleges ünnepet, köztük Szent Andrásét teljesen megszüntette. Egyébként a terényi, ludányi, érsek vadkerti, rétsági és zagyvarónai templom védőszentjének, András napjának korábbi jelentőségét mutatja, hogy amikor a XIV. századig érvényben lévő Julius Caesar féle naptár hónapneveit a XIV-XV. sz.-ban a magyar egyházi névadás váltja föl, november a Szent András hava elnevezést kapja. A fentiek mellett Bod Péter is megemlíti, hogy a török után újraszerveződő egyházközségek szintén megünnepelték minden évben templomszentelésük ünnepét „nagy vigassággal, vendégséggel és sokadal mázasokkal", valamint vásározással. ' Ez egyben szolgálta a letelepített lakosság meggyökereztetését, és a különböző ajkú népek összekovácsolódását. Fontos lehetett ez az időszak a búcsúként a palóc lakosság körében ünnepelt „vendégség" és a szlovákok hasonló szokásait jelölő „host'ina" párhuzamának kialakulása szempontjából is. A török utáni időktől, különösen a 19. sz.-tól gyakoribbá és részletesebbé váló leírások általában egyező jelleggel ismertetik a templombúcsú szokását. Jelentősebb helyi adalékaink a templombúcsú újabb kori történetéhez főleg a második világháború idejéből és a rákövetkező évekből vannak. Az időpont is sejteti, hogy adataink a politikával kapcsolatosak. A másodikvilágháború táján a templomi ünnepet a Baranya megyei Berkesden „busu"-nak nevezték az ekkori szomorú búcsúk érzékeltetésére. " Mivel a búcsúnap nagy nyilvánosságot jelentő alkalma volt a nép vallásos életének, a különböző politikai törekvések szempontjából is jelentőséget kapott. 1897-ben a horpácsi (Nógrád m.) kőművesek zászlószentelési ünnepét úgy értékeli a Nógrád-H önti-Ellenzék с megyei folyóirat, hogy „ilyen zászló alatt kell sorakozni az iparosoknak és nem hallunk többet semmi panaszról, elégedetlenségről és szocializmusról vagy miről". Ezzel szemben 1947-ben a megyei kommunista párt kapcsolódott a vallásos népélethez, és helyreállította a nógrádszakáli kálváriát, amelynek fő búcsúnapja egybeesett a községi templom búcsúünnepével (Szent kereszt felmagasztalása), és a kettő összefüggő liturgikus keretek között is valósult meg. A helyreállítást a MKP megyei titkára a következőképp indokolta: „Boldog öröm tölti el szívünket, hogy alkalmunk van Nógrádszakái és dolgozóinak ezt a búcsújáróhelyet átadni, amit a háború s a fasizmus elpusztított. (...) Mi magyar kommunisták, akiket a múlt rendszerben minden rossznak elmondtak, elsőnek fogtunk hozzá a sebek begyógyításához. Munkánk bizonyítja, hogy a Magyar Kommunista Párt nem a vallástalanok és istentagadók pártja, mert rajta kívül nincsen más párt, amely zarándokhelyeket, templomokat épített volna. Hívő emberek vagyunk, és mély meggyőződés vezet bennünket, amikor ezeket a helyeket újjáépítjük." 133