Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Néprajz - Kapros Márta: „Jönni-menni” viselet a Nógrád megyei Patak községben 1985-ben. III.

Az általános gyakorlattal mindezt nem tudjuk összevetni, hiszen a szóbeli információkkal szemben - a fentiek alapján - fenntartásaink vannak. Annyi bizonyos, hogy a fiatalabb korosztály nagyobb gondot fordít a higiénére, s az ilyenirányú elvárás is irányukban érvényesül jobban. A közösség azonban inkább csak a kirívó eseteket teszi szóvá. Itt utalok még arra, hogy az öltözetben hét közben, a tisztasági megfontolásból eszközölt változásoktól (pl. a 33. héten K. J. kétszer, a 34. héten egyszer cserélte az ujjast, mert beleizzadt) még nem lesz „más" saját felfogásukban az öltözet. Ugyanez érvényes arra is, ha napközben a konkrét időjárás függvényében fel- vagy levesznek egy-egy ruhaneműt. Noha egész heti viselés esetén az így módosult öltözet már másnak számítana. Teljes öltözet hét közbeni váltásának két indoka lehet: vallási ünnep vagy haláleset. Vizsgálatunk vonatkozásában mindkettő gyászos öltözködést jelent. Személyes gyász esetén, ahogy a halálesetről tudomást szerez az illető, át kell öltöznie. Ez a jönni-menni öltözködésben gyakorlatilag a következő napon lehetséges. Ilyenkor a csonka hét teljes hétnek számít, vasárnap ismét váltani kell. A vallási indítékú gyász az egyházi év adott napján válik aktuálissá, előbb sohasem. A túlhordásra azonban találtunk példát vizsgálatunk során. Hamvazószerdára a közösségi szabályok egy árnyalattal szigorúbban gyászos öltözetet írnak elő, mint a hét további felében. K. J. azonban - időtakarékosságra hivatkozván - erre a két napra nem állított össze másik öltözetet, a hamvazószerdáit hordta tovább. 2.3.4. Változatosság Ha immár az egymást követő hetek öltözködését vizsgáljuk, az adatfelvételből jól bizonyítható ennek érvényesülése. Cifra időszakban a rendelkezésre álló felsőszoknyákat többnyire következetesen vette sorra K. J. A további öltözetdarabok összeválogatása azonban más, mint amikor előzőleg ugyanaz a felsőszoknya volt rajta. így kapnak teret a színharmónia másod-harmandrendű lehetőségei, a viselő egyéni esztétikai vagy praktikus indítékai. A változatosságra irányuló törekvés a régi gyakorlatban is biztosított ilyen formán bizonyos egyéni szabadságot, ami a ruhatár kivetkőzés megjelentével összefüggő gyarapodása, illetve a szabályozottság - ismét csak a kivetkőzéssel kapcsolatos lazulása révén egyre nagyobb teret kap. A közösség számon tartotta, ki mennyire változatosan öltözködik. Első közelítésben evidens a ruhatár nagyságának meghatározó volta, tehát a változatosság mértéke jelezte az illető társadalmi rangját, vagyoni állását. De ez a hagyományos életforma keretei között sem értelmezendő mechanikusan. Ugyanis a közösség, ismervén az illető vagyoni szintjéből, adott életkörülményeiből fakadó lehetőségeit, ahhoz viszonyított és az odafigyelést is mérte. Aki még mindig gondosan válogatott, gyorsan mosta, tette rendbe a levetett darabokat, szerényebb ruhakészletből is öltözködhetett „szépen", s ezt méltányolták. A 80-as években a viselet vagyoni helyzetet ilyen értelemben már nem jelez, nem is jelezhet, a közösség - ami immár elsősorban a még viseletben járó, idősebb asszonyokat jelenti - elvárása ma arra vonatkozik, hogy ki milyen gondot fordít öltözködésére. A változatos öltözködésnek az alacsonyabb ünnepélyességi fokozatokban volt még egy, mára ugyancsak értelmét vesztett motivációja: a ruhakészlet egyenletes és lehetőleg minél teljesebb kihasználása. El kell hordani az öröklött, régebbi divatú ruhaneműket is, ki kell használni, amíg az életkorból fakadó szabályok mellett a meglévő ruhafélék még hordhatók; újat csak akkor vesznek, ha muszáj, s ha már áldoztak rá, legyen kihasználva. Ez a szemlélet ma is fel-felbukkan K. J. anyósa, idősebb sógornői, néha férje korholásaiban: egyik vagy másik öltözetdarabját miért viseli olyan ritkán, avagy miért megint ez van rajta?! K. J. ma már nemigen törődik ezzel: van elég ruhája, s egyébként is úgy tartja, megengedheti magának, hogy saját szempontjait is érvényesítse öltözködésében. De fiatal korában, a régi viszonyok között ezt nem tehette. Gyászos öltözködés időszakában a változatosság csak korlátozottan érvényesül. A legmélyebb gyász esetén a szigorú viseleti előírások miatt a változatosságnak még a lehetősége is kizárt. Ilyenkor a hetenkénti váltás sem látható, hiszen teljesen azonos anyagú, szabású darabok cseréjéről lehet csak szó. Továbbá a gyászos állapottal eleve ellentétes lenne, hogy az illető túl sokat foglalkozzon öltözködésével, netán hivalkodjon vele. Az enyhébb gyászfokozatoknál is az egymást váltó öltözetek 121