Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Művészettörténet - K. Peák Ildikó: Képzőművészet, politika és közönség Salgótarjánban az 1960-as években

alakult. A párt képviselői számonkérték azt, hogy a csoport egysége megszűnt, valamint az alkotók témaválasztásának változását is(!), mivel a korábbi hangsúlyozottan munkástémájú alkotások helyett az utóbbi időben inkább „csak" tájképek, csendéletek készültek. A művészek válaszul a - sokáig fájó problémaként jelentkező - műtermes lakások hiányát említették. A fenti megbeszélésen vetődött fel először határozott formában az üzemi munkásság s a művészek kapcsolatának kérdése. Ez - feladatként - a képzőművész munkacsoport 1962 évi munkatervében jelent meg végleges alakban. A terv erősen szorgalmazta, hogy - a dolgozók vizuális nevelése s az alkotók hatékonyabb megismertetése a „szocialista építőmunkával" érdekében - a tagok lépjenek be általuk választott üzemek szocialista brigádjaiba s hozzanak létre üzemi képzőművész köröket. Ez a kezdeményezés vált a későbbi szocialista szerződések alapjává, melyek keretében az üzem vásárlásokkal, munkalehetőség teremtésével támogatta a művészt, aki ennek ellenében kiállításrendezést, ismeretterjesztést vállalt. Ilyen szerződést kötött már - úttörőként - az 50-es években id. Szabó István a Nógrádi Szénbányák Vállalattal, évtizedünkben pedig szinte valamennyi művész hasonló körülmények között dolgozott (így például Iványi Ödön a bányával, később a síküveggyárral, Mészáros Erzsébet az acélgyárral, Erdei Sándor az öblösüveggyárral, Czinke Ferenc a tűzhelygyárral, Mustó János az építőiparral kötött szocialista szerződést). Másként kívánta szolgálni művészet és közönség kapcsolatát egy érdekes kezdeményezés 1961ben, mely élén a Bányász Művelődési Otthon állt. A létrehozandó Művészetbarátok Klubja profiljának kialakítása érdekében a szervezők tanácskozásra hívták meg Czinke Ferenc grafikusművészt, Iványi Ödön festőművészt és Szűts Pál zeneművészt, zenei és irodalmi témájú előadások, hangversenyek mellett az alábbi témakörök segítségével kívánták a képzőművészeti ismeretterjesztést bővíteni; művészet és álművészet, fotó és festmény kapcsolata, dekadencia a képzőművészetben s „nyílt tárgyalás" a giccsről. " A figyelemreméltó kezdeményezés az évtized végére - hasonlóan a 60-as években kialakult többi ilyen jellegű szerveződéshez - fokozatosan elsorvadt. „Virágzottak" viszont ebben az időszakban a művésztelepek Salgótarján környékén és megyeszerte. A megyei művészek az 50-es évek közepén kialakult benczúrfalvi telepe mellett még 1959 nyarán a sziráki állami gazdaság hozott létre - a művelődési osztály támogatásával - művésztelepet, ahol hat megyei művész dolgozott, elsősorban mezőgazdasági témájú alkotásokat készítve. 1961-ben Zagyvarónán alakult új művésztelep Czinke Ferenc kezdeményezésére. Az 1960-as évek elején működött (1959-től) a Képzőművészeti Főiskola növendékeinek nyári művésztelepe Salgótarjánban. A fiatalok a környék bányáit, gyárait látogatták s itt készítették az iparosodó várost s üzemeit megörökítő alkotásaikat, melyeket a József Attila Művelődési Otthonban állították ki. A 60-as évek elején a legrangosabb képzőművészeti rendezvények kétségkívül a megyei képzőművész munkacsoport ismétlődő tárlatai voltak, melyeken 1963-tól a megyében alkotó valamennyi művész részt vehetett. E tárlatok kezdetben két alkalommal - tavasszal és ősszel - nyíltak meg, később csupán tavasszal került sor csoportos bemutatkozásra a színvonal emelése érdekében, ősszel inkább a csoport egy-egy tagjának egyéni kiállítását tekinthette meg a közönség. Jellemzőek erre az időszakra a tematikus kiállítások. Ilyen volt az 1961 tavaszán a József Attila Művelődési Házban, a Képcsarnok rendezésében nyílt, A munka dicsérete című kiállítás, valamint - szintén 1961-ben - a XIV. Bányásznap és a nógrádi bányászat századik évfordulója alkalmából rendezett tárlat (ugyanott). Ez utóbbin id. Szabó István bányásztémájú szobraival és Czinke Ferenc festményeivel, grafikáival találkozhattak az érdeklődők. A 60-as évek közepe több szempontból is fordulópontot jelentett Salgótarján s a megye képzőművészeti életében. 1964-től a nógrádi alkotók új szervezeti keretek között dolgoztak. Ebben az évben ugyanis a Magyar Képzőművészek Szövetsége a tizenkilenc megye képzőművészeti csoportjait egyes tájegységek szerint öt magasabb szintű tömörülésbe vonta össze. A megyei művészek e szerint az Észak-Magyarországi Területi Szövetségbe kerültek, mely keretein belül a nógrádiakon kívül Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Szabolcs megyeiek dolgoztak. A szervezeti keretek átalakítása azonban nem volt ellentmondástól, problémáktól mentes. 1963-tól - ahogy korábban említettük - a megyei munkacsoport bemutatkozásai gyakorlatilag nyitottak voltak, ez pedig óhatatlanul a tárlatok színvonalbeli egyenetlenségéhez vezetett. Az egységesen magas nívó megtartása érdekében a területi szövetség csupán a legtehetségesebb művészeket vette fel tagjai 109