Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Művészettörténet - K. Peák Ildikó: Képzőművészet, politika és közönség Salgótarjánban az 1960-as években

XX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1995 MŰVÉSZETTÖRTÉNET KUNSTGESCHICHTE Képzőművészet, politika és közönség Salgótarjánban az 1960-as években K. Peák Ildikó Salgótarjánban és környékén az 1950-es évek előtt a képzőművészetet jórészt akadémiai végzett­ségű, a külföldet is megjárt művésztanárok, illetve tehetséges műkedvelők művelték. Elsősorban Bo­na Kovács Károly, Bátki József, Fayl Frigyes és Blanár Sándor nevét kell itt megemlítenünk. Több­nyire jó színvonalú, hangulatos alkotásaik számos polgári otthonban megtalálhatók voltak. 1945 után a Bányász Szakszervezet keretein belül Bóna Kovács Károly vezetésével képzőművész kör létesült Baglyasalján. A kör tevékenysége egyébként hamar túlnőtt a város határain; levelező formában szá­mos, a képzőművészetet szerető műkedvelő kapcsolódott be az itt folyó munkába. Az 1949-ben működési engedélyt kapott szabadiskolában kapott képzést számos fiatal, közülük néhány - Pataki (Pincsák) József, Takács Géza, Vasas Károly - a tárgyalt korszakban vált ismert művésszé. Bár a megye és a város művészeinek együttes bemutatkozó kiállítására már 1952-ben sor került, a helyi alkotók csoporttá szerveződése csupán 1954-ben kezdődött meg, annál nagyobb intenzitással. Az alapítók között volt - többek között - Czinke Ferenc, Hamza Tibor, Réti Zoltán. A csoportosulás már 1954 késő őszétől évente kiállításokkal mutatkozott be (első kiállítási helyiségük a régi ipartes­tületi épületben volt). 1955-ben nyílt meg a csoport első művésztelepe Bujákon (a választás Glatz Oszkár emléke miatt esett a településre), melyet 1956-ban Cserhátszentivánon követett a második. Bár a közösség 1959-ben vált hivatalosan elismertté Magyar Képzőművészek Szövetsége Nógrád Megyei Munkacsoportja néven, már 1958-ban legálisan működött (tizenkét tag: rajztanárok, amatő­rök, illetve néhány főiskolát végzett művész kapott ebben az évben igazolványt). A szervezet feladata - az 1960-ban lefektetett alapszabály-tervezet szerint - a megyében tevé­kenykedő művészek összefogása volt, a szövetség irányításának megfelelően. Emellett a csoport célja a terület képzőművészeti életének fejlesztése volt - szoros kapcsolatban a helyi párt-, álla­mi- és társadalmi szervekkel. A csoport feladatának tekintette az esztétikai nevelést, a giccs elleni harcot. Ennek jegyében a művészek vándorkiállításokat s egyéni tárlatokat kívántak ren­dezni a város üzemi kultúrotthonaiban, illetve a megye községeiben, mégpedig a csoport tagjai által vállalt tárlatvezetésekkel. Nem véletlen, hogy a fenti alapszabály-tervezetben hangsúlyos szerepet kapott a lakosság látáskul­túrájának, képzőművészeti ízlésének fejlesztése. Mint korábban említettük, mértékadó helyi művé­szek alkotásai szinte kizárólag a polgári hagyományokkal rendelkező, illetve csekély számú értelmi­ségi család birtokában voltak. A lakosság túlnyomó többsége a számukra könnyebben (néhány száz forintos áron) elérhető és érthető „műtárgyakkal" díszítette otthonát. Kelendő volt a „klasszikus" giccs; a „cipőthúzó balerina, a szarvasbőgés, a pucérkeblű idétlen cigánylány, a dilettáns orgonacsendélet, a gombolyaggal játszó angóracicák, a csiricsáré őszi tájak és az álromantikus téli tájkép", gyakran rossz technikájú olajfestményeken megörökítve.' Sokáig a város vezetése sem tulajdonított jelentőséget az ízléskultúra fejlesztésének, ennek megfe­lelően 1960-ra országos viszonylatban az utolsó helyre került a megye a képzőművészeti nevelés és ismeretterjesztés terén. 1959-ig évente átlagosan két-három képzőművészeti kiállítást rendeztek Nóg­rádban (a megyei művészcsoport hagyományos tavaszi és őszi tárlatai mellett leginkább vándorkiál­lítások voltak ezek). Ismeretterjesztő előadásokról jobbára csak 1960-tól beszélhetünk. Ebben az év­ben a TIT által szervezett bányászakadémián tizenkét előadás hangzott el Bányászok a művészetben címmel, illetve az érdeklődők két előadást hallgathattak meg a giccs és a műalkotás viszonyáról, egyet pedig a lakáskultúráról. 107

Next

/
Thumbnails
Contents