Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Praznovszky Mihály: Irodalmi muzeológia – irodalmi kultusz

ünnep, melynek programjába a felvonulás, éneklés, közös reggeli és esténkénti bálok mellé kakasviadalokat is felvettek. Később megjelent a rivalizáló is a Királyi Shakespeare Club és az Igazi Shakespeare Club felváltva rendezte meg saját s egyedül autentikus ünnepét. 1830-tól pedig már Shakespeare műveket is játszottak, addig csak alkalmi, tisztelgő darabok, látványosságok jelentek meg. A másik, számunkra fontos ünnep már időben jóval későbbi. 1954. június 16-án néhány ír férfi elindult, hogy Dublinban végigjárja az Ulysses hősének, Leopold Bloomnak az útját, egy napi eseményének színhelyeit. A kultusz mélyében rejtőző ironikus elem itt tisztán megjelenik, hiszen egy fiktív személy fiktív életének kultikus tiszteletéről van szó. Takács Ferenc szerint a résztvevők „játékosan-irónikusan búcsújárásra indultak, a regényszöveget fikció khelyett mítoszként, szent történetként fogták fel, s rendre felkeresték a mitosz kijelölte, megszentelte helyszíneket, azaz - a játék logikájában - kegyhelyeket." E kimondottan szakrális elemeket és hatásokat tartalmazó abszolút profán kultusz tartalmazza egyrészt az érintkezés, másrészt a hasonlóság mágiáját, mint rendkívül fontos kultikus lelki elemeket. Azaz a kultusz tárgya, maga a szent, a kultusz helyszínét testével érintette s így lényege átszállt az épületbe: „az épület ezt a szent erőt ezután mindörökre tartalmazza és sugározza". A hasonlóság mágiájának alapvető eszköze pedig egy képmás, leginkább szobor, „amelyre a hasonlóság révén száll át eredetijének szent ereje" A Bloomsday kezdetben pár hívőt vonzott s bár mára sem tolonganak több tízezren a szent napon és helyeken a városban, mégis a kezdeti tréfa valami egészen mássá változott, noha ironikus jellemzőjét megtartotta még akkor is, ha a zarándokok nagy része nagyon is komolyan és átszellemülten érkezik ide küldetését teljesítendő. Takács Ferenc e rítusnak maga is közeli ismerője lévén, az irodalmi emlékünnep átalakulásának három jellegzetességét figyelte meg. A Joyce kultuszt igyekszik felhasználni egy tágabb ír kultusz, hogy ezzel is bemutassa: a kis nép is adhat világirodalmi méretű alkotót a világnak. Másrészt megindult a Joyce kultusz és a Blomomsday idegenforgalmi attrakcióvá válása, illetve látványosság fejlődése, ami a tömegességben és a kísérő rendezvényeken nyilvánult meg. S ezzel függ össze a harmadik jelenség változás is: a Joyce kultusz folklorizálódik, azaz a kultusz szentjének nevét, egyéniségének sajátosságait profán világi célokra használják, mint pl. kocsmák elnevezése stb. Ha általában tekintjük a Madách kultuszt, akkor látjuk, Csesztvénél keresve sem lehet jobb helyszínt találni egy kultikus jelenségsor kialakításához. Az érintettség mágiája sokszorosan és hatványozottan van jelen. Madách 1845-1853 között élt e kúriában, itt volt tán legboldogabb. Itt születtek gyermekei, itt írta örömteli verseit. Bejárta a vidéket, a dombokat, erdőket. A kúria körüli parkban sétált, bizonyára már itt végiggondolta a Tragédiát - ami persze nem igaz (legalábbis így nem igaz), miként az sem, hogy a nagy hárs alatt írta a Tragédiát, amely tényt minden évben újra és újra ki kell nyilvánítani a tömegek előtt. A hasonlóság mágiájára pedig 1964-től itt áll Vigh Tamás Madách szobra, amely ráadásul élethű és mitikus is; messzemenően alkalmas az eredeti személy felidézésére. Nem szólva az épületben berendezett múzeumról, az ott látható képmásokról, illetve másodlagos megjelenítésekről: a művészi alkotásokról. Harmadjában Csesztvének van egy nagyon fontos, olykor politikai erővel is ható mögöttes jelentése - ez az egyetlen határokon belül látható Madách múzeum és emlékhely, ami azt is jelenti, hogy kell lenni egy másiknak, ami a határainkon kívül van. E „kívül vanság" végig gondolása aztán megint más dimenziókba helyezheti Madách jelentőségét, sőt a magyar irodalmat mint olyat. S arról sem lehet elfeledkezni, hogy 1964-től kezdődően, amikor először nyitották meg a múzeumot, több-kevesebb rendszerességgel, kisebb-nagyobb ünnepélyességgel már rendeztek itt Madách napot, ami elsősorban a kivezényelt diákok előtt elmondott beszédből, illetve koszorúzásból állt. Minden lehetősége együtt áll annak, hogy kialakuljon e helyen egy irodalmi emléknap, egy jubilee, egy zarándoklat. Sőt mondhatni, szükségessége is, mert Nógrád megye az elmúlt évtizedekben egyre hangsúlyosabban - és teljesítményét látva - jogosan igényelte magának a Madáchi életmű átörökítésben a vezető szerepet, annak minden szintjén közreműködve a tudományosságtól a populáris megnyilvánulásokig. Kellett még valami, ami koncentráltan, tömegek előtt, de szakmai igényes101