Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Praznovszky Mihály: Irodalmi muzeológia – irodalmi kultusz

seggel és hitelességgel igazolja ennek a kívánságnak a jogosságát. Ehhez adott kiindulópontot az 1983-ban megnyílt új állandó kiállítás a múzeumban, amelyet erre az alkalomra teljesen felújítottak. Az épület egy részében vendéglakást alakítottak ki, megteremtvén annak a lehetőségét, hogy bárki tudós ihletet kapjon a szent hely beavatottságától madáchi minőségi életmű megalkotására - itt tartózkodván pár napig. Összességében tehát ezen a helyen a kultusznak három olyan eleme, szereplője alakult ki, amely elegendő alapot szolgáltatott az első zarándoklat megindításához. Adva volt a kultusz tárgya, a pap és a kultusz hívője. A „tárgy" ebben az esetben maga Madách Imre, aki már fel- és eltűnésével a magyar irodalom profetikus jellegét hangsúlyozta. Négy évet kapott a sorstól a szereplésre: a politikai fellépésre, a dráma megírására, megjelentetésére, a létező irodalmi babérok learatására s majd következett a tragikus és váratlan halál, azaz annak sejtetése, hogy még mit alkothatott volna. így kapta azokat a kultikus kijelentéseket, amelyek mindmáig minősítik: a magyar Goethe, a magyar irodalom világszerte legismertebb alkotója, a legnagyobb magyar dráma alkotója, valamint Nógrád megyében ő lett a megye legnagyobb szülöttje, legnagyobb értéke. A kultusz szervezője és irányítója a pap, a mi esetünkben a muzeológus. Vagyis a nógrádi irodalmi muzeológus, ahol a hangsúly a nógrádiságon van. Azaz a közös szülőföld érzetének felerősítő erején, a megérintés mindennapos mágiáján, hiszen a muzeológus nemcsak Csesztvén találkozik Madách világával, hanem naponta megérinthet olyan szent ereklyéket, amelyek a költőhöz kötődnek s a múzeumi raktárakban pihennek. Különös erővel vonzza őt sok szubjektív élmény is: amely csak az övé s amelynek során cselekvő módon kerül közel Madáchhoz: a költőről elnevezett középiskolába járt, róla írta első esetlen dolgozatait, majd rendszeresen kutat az életműben és ír, népszerűsít, magyaráz, ön-Bibliájává válik a Tragédia stb. A hívők a mi esetünkben is a szülőföld azonosságérzete alapján szerveződnek. Nem olyan eksztatikus állapotban, mint a Madách-papok, de akarva-akaratlan e kultusz hatása alá kerülnek. Évfordulókon nő meg a számuk, főleg a költő nevét viselő iskolák diákjaiból, tanáraiból, értelmiségiekből stb. Küön kasztot jelentenek a helybeliek, a csesztveiek és a közeli falvakból vagy városokból valók, akik a mindennapos „Madách-jelenlét" élményeivel rendelkeznek, noha életükben tán egyszer sem olvasták a Tragédiát. (De a Bibliát sem kell mindenkinek szó szerint ismernie ahhoz, hogy hitében erős legyen.) Legalább tíz (kultikus számot!) olyan jelenségét tudjuk felmutatni a csesztvei jubileeknek az elmúlt 12 évből, amelyek mindegyike tipikusan kultusz elem, nem áll önmagában, történelmi előzményei bármely korai példázaton kitapinthatók, főleg a statfordi ünnepeken. A csesztvei nap eredendően a zarándoklatok közé sorolandó. Egyrészt mert egy napig tart, reggeltől estig szóló programokkal s minden olyan később említendő cselekvéssel, amely e szakrális eseményt jellemzi. Zarándoklat jellegét erőíti továbbá, hogy a falu szinte a világ végén van, innen az út már nem vezet tovább, s ennek is van rejtelmes magyarázata: a világ végén vagyunk egyedül, öszszezárva Istenünkkel. Sőt igazán az lenne a legideálisabb, ha gyalog érkezne ide a hívők serege, azon az úton, amelyet már senki nem használ, s amelyen Madách annak idején bejárt Balassagyarmatra. (Megjegyzendő, hogy voltak, akik az elmúlt években ezt a gyalogos megközelítést választották, Érsekvadkert felől törvén utat maguknak Csesztvére.) Találkozunk a körmenet jelenségével is. Eleve úgy, hogy voltak olyan évek, amikor a falu nevezetességeinek a megtekintése volt a program, s az abban résztvevők meghatározott időnként végigvonultak a településen, meg-megállva egy-egy emlék előtt. Ami már önmagában hordozott némi - a kultusz lélektanától egyébként sem idegen - ironikus jelleget, hiszen a falunak jószerivel alig van látnivalója, a gyönyörű tájon kívül. De ugyanilyen körmenet jellegű az a megoldás is, amikor egyik esemény színhelyéről, pl. a művelődési házban véget ért programról az ott résztvevők közösen felmennek a múzeumhoz, majd ott befejezvén áldozásukat ugyanígy, de mindig növekvő számban mennek tovább a valóságos templomhoz. A közös ima fogalmával foglaljuk össze azokat az eseményeket, amikor váltakozó létszámú hívő előtt a beavatottak, a papok-tudósok előadásokat celebrálnak Madáchról, műveiről, életéről. A névsor imponáló; Hubay Miklós, Kerényi Ferenc, Csűrös Miklós, Alexa Károly, Spáczay Hedvig, András 102