Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Praznovszky Mihály: Emlékirat Szontagh Pálról

Lapujtőre, nem hagyva hátra semmi címet. Itt végre sikerült .Móricz Tál és Xiss Lajos képviselőknek őt Tisza Xálmán megbízásából jelkutatni, miután őt Jíorpácson saját házánál hiába keresték. Tisza Xálmánnal benső barátságban volt és az ő kedvéért nagyon sokat megtett, de nem mindent. ÍAfiízió utáni kabinetalakításkor Tisza megkínálta a közlekedésügyi tárcával, de semmiféle rábeszélés nem használt. Váltig amellett maradt, hogy nincs meg benne az erre való anyag és idős is már ő ahhoz, hogy eqy reszortba beletanuljon. Tisza tudtával azután nyomban felkereste Téchy Tamást és megnyerte őt e tárca számára. Jíázielnöknek is többször komolyan szóba került. Utoljára akkor, amikor Qhyczy Xálmán végleg lemondott. OSem akart és nem is vállalt soha fizetéssel járó állást. Sokszor szemére vetették tréfásan, de talán komoly háttérrel is az ő mamelukja voltát, mire ő csak annyit felelt: „de ingyen". ÍAz úgynevezett májusi stipuláció alkalmával azonban természete mégis fellázadt s a pártértekezleten ezt határozottan ellenezte. «STz u.n. „májusi stipuláció" alatt az osztrák és magyar kormányok közt 1875. tavaszán létrejött megállapodások értendők, amelyeket 1875. május 11-én ismertetett Tisza Xálmán miniszterelnök a Jíázban. Vomtfwztak e megállapodások a kvóta és a bank kérésére. Tkkor stipulálták a felállítandó állami bankot „közös osztrák magyar bankként" és nem önálló magyar és önálló osztrák bankokként. » 'Lz kiszivárgott és a képviselők egész csoportja jelent meg nála azon felszólítással, illetve kapacitáló kéréssel: legyen vezérük, lépjenek ki a szabadelvű pártból. 'De ettől Szontagh Tál visszariadt s Tisza Xálmán elérzékenyült szemrehányására, hogy: „még te is itt akarsz hagyni?" kijelentette, hogy a barátait semmi körülmények között el nem fiagyja, sőt ha kell, még a pokolba is velük megy. 187^-ben választották meg első ízben a képviselőház alelnökének. 'Ezt elfogadta, mert akkor ezen állás még nem járt fizetéssel; viselte is e tisztséget (1687-ig, amíg csak a képviselőház tagja volt) Xemény János ' báróval együtt, akihez igaz barátság fűzte. Mint alelnök kapta i88q.-ben a belső titkor tanácsosi méltóságot, «Tz alkalommal a „Testi Jiírlap" így emlékezett meg róla: „íAkármilyen hiúnak és cifrának alakult is át a ház apránként, egyetlenegy tekintetes úr mégis volt benne: tekintetes Szontagh Tál úr. íTlakján, ruházatán, szavain meglátszott a tekintetes úr. О volt az utolsó ember, aki fényt vetett e címre, mely kétszáz esztendeig volt a legtiszteltebb titulus Magyarországon. Ma azután őis megszűnt tekintetes lenni. Tisza Xálmán a házban nyújtott át neki a valóságos belső titkor tanácsosi kinevezést. $z utolsó tekintetes úr átugrotta a holmi nagyságos és méltóságos címeket és egyszerre kegyelmes úr lett. (Nem volt egy cseppet sem meghatva, amint zsebre tette a kitüntető okmányt, csak nyílt szemében tűnt fel valami gunyoros fény, amit a gratulánsok tömege közt a Jiáz egy másik nagy tiszteletben álló alakjával Xemény Jánossal fogott kezet, mintha mondaná: „Minket már nem tesz nagyobbakká a király sem". (Mindkét alelnök ugyanis kis termetű volt.) Szontaghot mindenki szereti, mert Szontagh is mindenkit szeret. 'Egyszerű, igénytelen, nemes, kristálytiszta karakter nagy műveltséggel párosult hatalmas itélőtehetség. ,fEgy ambuláns bibliotheka!" szokták róla mondani az ellenségei. „'Egy rest genie" - szidják a barátai. О pedig mindezzel nem sokat törődik. Csak egyért bosszankodik nagyon, ha azt mondják, hogy rossz tarokkista. Szontagh Tál azokból az emberekből való, akiknek már nem lesznek folytatásai az új generatióban. Jöhetnek nagyobbak, genialisabbak, de tiszteletre és szeretetreméltóbbak aligha s hozzá hasonlók pedig éppen nem. Tgy bizonyos, hogy kár Szontagh Tálban a „tekintetes úrért". Mert mint excellenciás sokat fog ártani a demokratiának. megnépszerűsíti a nagy urakat. "» Tinóké volt a szabadelvű pártnak valamint a pénzügyi bizottságnak. 1885. február iy-én nagyhatású beszédet mondott a főrendiház reformjáról, melyről nagyon rokonszenvesen nyilatkoztak a napilapok, még az ellenzékiek is. ÍA „Testi Jiírlap" 1885. február 20-iki száma megemlíti a többi között, hogy nem „ide-oda" beszélt lutheránus módra, hanem ugyancsak oda-beszélt a főuraknak. Mert ritkái- beszélt ő, de ha szólt, akkor mondanivalója is volt okvetlenül. Ilyenkor felcsillámlott különben is élénk szeme, hangjában melegség rezgett, beszéde tele volt colorittal, szellemmel. Mozdulatain, egész tartásán bizonyos szelídség és kellem ömlött el. T)e szavainak éle volt. „Lett volna bezzeg zúgás az ellenzéken, e nemeshangú beszédre, lia azt nem Szontagh Tál mondja, akit úgyamryira respektálnak. T)e így mégis bevették a keserű china port. Szerencse, hogy

1 csak ei'őkanálnyi volt. (Л beszéd nagy hatást téti és felbuzdította a csüggedt mamelukokat, mint a bátor szó rendesen." 1887-ben a főrendiház életfogytiglani tagjává nevezte ki a király. SÄz evang. egyház egyetemes gyűlésein mindenkor tevékeny részt veit s egyik irányítója volt egyházának. Többször megválasztották a bányakerületi Superintendentia consisztóriuma elnökének. Telügyelője volt az agárdi egyháznak. Lelkesen, szívvel lélekkel küzdött egyháza körében a panszlavismus ellen. «'Erre vonatkozik a következő verse: 92