Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: A nyúllá változott jáger esete – avagy Mikszáth a jubileumáról

A nagy múltú, kezdetben mozgalomként induló Társaság a század elején már a hivatalosság bástyáin belül működve fejtette ki tevékenységét. Herczeg Ferencnek a Mikszáth ülésen elmondott az írói pályát méltató szavai egyben a hivatalos állásfoglalásnak tekinthetők. Herczeg Ferenc képzett rutinossággal fejtette ki véleményét az íróról. Jókai örököseként tisztelve őt - éppen mint elődjét - a magyar bölcsek közé sorolja, „...és félnünk kell, hogy az utolsó magyar bölcs (a hangsúlyt a magyar jelzőre teszem!) - okosságával, fatalizmusával és humorrá nemesedett szelíd iróniájával szemléli az embereket és az eseményeket."" Herczeg lendületes előadásmódjában minden bizonnyal meggyőző lehetett a tétel, miszerint Mikszáth „Éppen azért annyira emberi, mert annyira magyar." A Petőfi Társaság alelnöke Ferenczi Zoltán a m. kir. államvasutak gépgyára munkásainak önművelődési köre előtt tartott előadást Mikszáth írói egyéniségéről. A kötelező tisztelgés után - amit különlegessé tett, hogy Mikszáth is ott ült a hallgatói között - Ferenczi nem minden érzék nélkül próbálja megfejteni, a kutató alaposságával feltárni a Mikszáthi művészet titkát. A témaválasztás jellegzetességét, a nevettető, de felemelő és megjavító humort emelte ki. Előadásában nagy teret szentelt azoknak az „alakoknak", akik a művekben megjelennek, akikben „önmagunkra, saját magyarságunkra, magyar erényeinkre és hibáinkra" ismerünk rá. Főként ez alapján sorolja Mikszáthot azon írók közé, „kiket az élet megfigyelőinek, egyszóval realistáknak nevezünk." A szinte kötelező Jókai és Mikszáth életmű egymás mellé állításán, értékazonosításán túl Ferenczi igyekszik megvonni a két életmű közötti határvonalat is: „A közelmúltban hazánknak nemzeti leveretésünk után pótolhatatlan vigasztalója... Jókai Mór volt. Nyomában Mikszáth lépett, de nyugodtabb korban. Ő a mi alkotmányosságunk nemzetibb, állandóbb és derűsebb világának elbeszélője vagy inkább szószerínt erkölcseinek festője." Ennek a minősítésnek a mélyén csírájában, töredékében felismerni véljük - jó két évtized múltán - egy egészen más szemléletű értékelés igazságát. Szerb Antaltól a Mikszáth szellemi portréjának kezdő sora'it egyéb - a későbbiek szempontjából is érdekes - tanulságok miatt is érdemes idézni itt: „A millennium utáni évek derűje, belső jóléte, a nemesség patriarkális nemzetvezetése parlamentben és társadalmi életben mind összeszövetkeztek, hogy megszépülve emlékül maradjanak egy írónak, Mikszáthnak az irodalmi alkotásban. Ha nem ő volna, ezek az évtizedek a magyar szellemtörténet legsivárabb évei lennének: de így őbenne felgyülemlett a régi világ minden érdessége, mielőtt, a XX. században, fanyarrá változott minden íz."" A Mikszáth jubileum idején a Petőfi Társaság nemcsak kivette részét a rendezvények megvalósításában, de tagjai révén igen erősen hozzájárult a korabeli Mikszáth íróportré megrajzolásához és népszerűsítéséhez. Az Uránia-színházban a hölgybizottság által rendezett „Mikszáth-esték" műsora is Herczeg Ferenc felolvasásával vette kezdetét 1910. áprilisában. 1910 tavaszán az irodalmi és közművelődési társaságok sokasága tartotta rendezvényeit Budapesten és vidéken egyaránt, többek között Győrben, Aradon, Temesváron, Körmöczbányán stb. Törvényhatóságok szervezésében egyesületekben, intézményekben, iskolákban zajlottak az események. Nem szorul magyarázatra, hogy külön említést érdemel Szeged városa és Mikszáth szülővármegyéje, Nógrád. A szegedi jubileumi rendezvények története általánosan ismert, ezzel szemben sok ismeretünk van a nógrádi eseményekről, de ezek nagy része csak kéziratban feltárt. A kézirat - Beliczky Jánosnak a megyei sajtó és levéltári források feldolgozásán alapuló kutató munkája - a jubileum egészére szolgálhat tanulságokkal."" A szerző 1905-től, Mikszáth Nógrádba való visszatérésétől indítja vizsgálódását, s arra a következtetésre jut, hogy a jubileumi mozgolódásig a megyei közszellem mintha nem is igen venné észre, venné figyelembe a később oly sokszor „legnagyobb fiának", a nagy palócnak", „édes palóc mesterünknek" titulált író hazatérését, itt töltött napjait. Ugyan 1905-ben megemlékezett a Nógrádi Lapok és Honti Híradó arról, hogy „visszahozta őt a horpácsi domínium", de ezt követően 3 évig csak elvétve találkozni nevével, valamely más, fontosabbnak tartott eseménnyel, személlyel kapcsolatban említve (pl. a megyei alispán köszöntése, vagy Szontagh Pál sírkövének elhelyezése kapcsán). Alapvetően megváltozott a helyzet 1909-től, a jubileum előkészítésétől kezdve. A Nógrádi Hírlap április 18-án indította meg a helyi akciók sorát a Mikszáth Kálmán című vezércikkel, melyben már azt hangsúlyozták, hogy a Mikszáth ünnep az egész országé, „de különösen a miénk, a mi vármegyénké". A kisajátítás e hamis szólama felhangzott az egyébként oly lelkesült hangú írás végén is: „A vármegye közönsége egy pillanatig sem fog habozni, hogy nagy fiát ünnepelje. Ebben a vármegyét illeti meg a vezérszerep. Úgy vesszük észre azonban, hogy a tervezett ünnepeltetés nem lesz egyöntetű, hanem megoszlik és szétszóródik, ami semmi esetre sem az a forma, melynek keretében annak az 78