Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Történelem - Cs. Sebestyén Kálmán: „Fekete Csütörtök”

írója akaratától függetlenül - telitalálat volt. Az események után a kortársak is legelőször azt a kérdést tették föl: ki szervezte a tüntetést, majd a rombolást? Az első felindultság nyomán a Salgótarjáni Lapokban megjelent cikk megjegyzi: "Kit illet érte a felelősség, azt kikutatni a felsőbb hatóság dolga. Mi addig vádolni senkit sem akarunk, bevárjuk a vizsgálat eredményét, mely hivatva lesz eldönteni azt, vajon a hatóság gondatlanságán, vagy szándékos kötelesség mulasztásán múlt-e a dolog? Mert ha igaz az, amit széltében beszélnek, hogy rendőri fedezet mellett a hatóság szeme láttára ment végbe a borzasztó rombolás, rablás, pusztítás, akkor követelni fogjuk azt, hogy a bűnösök példásan lakoljanak." Más helyen újabb szempontot emelnek ki: "...a nép nem tudta, hogy ki kire szavazott. Nem szokott a nép lajstromokat vezetni, hogy ezután menjen és felkeresse a "bűnösöket", akár a vízen túl, vagy a hegyen is lakik, megbüntetni. Megtörtént, hogy egy udvarban háromnak összetörték a lakását, a negyedikét megkímélték, mert nem volt szavazni. Már ez is bizonyítja, hogy voltak úgynevezett intelligens vezetők, akik parancsoltak, mert különben a nép úgy szokott büntetni, hogy addig nem mozdul egy helyről, míg ott valamit épségben talál."" A hivatalos szervekre vetődő gyanú árnyéka egyébként végigkíséri az eseményekkel kapcsolatos későbbi megnyilatkozásokat, még a képviselőtestületi üléseken is. Mivel a nagyközség vezetésére legnagyobb befolyással Szilárdy Ödön földbirtokos bírt, s mint láttuk, ő volt a szabadelvűek fő szervezője Salgótarjánban, Belitzky János a következőképp összegzi a történteket: "Az egykorú adatokból célzások alakjában kiderül, hogy a bányaigazgató képviselőjelölt ifjabb Chorin Ferencre, illetve klikkjére gyanakodtak."" Ennek igazát alá lehet támasztani azzal is, hogy a károsultak között sok a kereskedő és iparos. Márpedig a községben élő iparosok és a bányai vezetés között igen feszült volt a viszony, amelyek oka a múlt század utolsó éveiből ered. Ekkor indult mozgalom a községben a tisztességtelen versenyt folytató bánya ellen, mivel az "munkásai szükségleteinek fedezésére minden kisiparágból műhelyt, raktárt és közélelmezési üzletet tart fenn," így "a társulat törvényellenes ipart gyakorol minden ágból". 1900-ban, majd 1902-ben is beadvánnyal fordultak a salgótarjániak a kereskedelemügyi miniszterhez. Az első esetben az "iparfelügyelő jelentést tett a vizsgálatról a kereskedelmi miniszternek, melynek eredménye az lett, hogy a "Rimamurányi"-nál beszüntették, a salgótarjáni kőszénbányánál, csodálatosan meghagyták az összes iparágbeli műhelyt és közélelmezési raktárt.""" Két év múlva sem ért el eredményt a mozgalom. Ugyanakkor épp ez mond ellent egy ilyen típusú indítéknak Chorinék részéről. Ha politikai úton tudják érdekeiket érvényesíteni, nem nyúlnak bizonytalan eszközökhöz. Mivel ők is nagyon jól tudják a választ arra a kérdésre, melyet a Salgótarjáni Lapok tett föl: „most felnyitották az alvó oroszlánnak az egyik szemét, mi történik, ha a másik szeme is kinyílik?""" A bányakolónia egyébként sem mozdult meg. Pedig korábban csak a bányamunkásságnak voltak nagyobb - többször a község belterületét is érintő - mozgalmai Salgótarjánban. Furcsának tűnik az is, hogy a megyei „félhivatalos", a Nógrádi Lapok és Honti Híradó meg sem említi az esetet, a deklaráltan szabadelvű párti Losoncz és Vidéke" pedig a Salgótarjáni Lapok „Rombolás mindenfelé" című összefoglaló cikkét közli szó szerint, s később sem tér vissza az eseményekre. Még jobban növeli a gyanút, hogy a január 31-i képviselőtestületi ülésen a katonai helyőrség létesítéséről szóló határozat élét Szilárdy Ödön ütötte el, aki „a beadott indítványt oda kérte módosítani, hogy mielőtt a főszolgabíró, mint a közigazgatási hatóság feje az ügyben nem intézkedik, addig a képviselőtestület lépéseket ne tegyen." Természetesen hozzáfűzte: „egyébként magam is azon leszek és illetékes helyen mindent elfogok (sic!) követni, hogy Salgótarjánban egy zászlóalj katonaság még az év folyamán állandóan elhelyeztessék."" („Nem igaz, hogy a szobacziczusok azért vettek részt a tüntetésben, mert csak így érhették el czéljpkat t.i. hogy katonaságot kap Salgótarján" - írta a Salgótarjáni Lapok az előbbi határozatra utalva." ) A képviselőtestület mindenesetre nem foglalkozott többet ezzel a kérdéssel, sőt a csendőrség megerősítésének követelése is kifúlt májusra, hasonlóan a községi rendőrség megreformálására tett kísérlethez. így érthető az augusztus végén induló félig-meddig ellenzéki Salgótarjáni Hírlap megállapítása: „De mint minden képviselőtestületi határozatunk, ez is a kedélyek lecsillapításáig maradt a felszínen, azután lemerült, elmerült örökre!"" Ugyanakkor ellentmond a Chorinék felelősségét hangsúlyozó feltevésnek, hogy a források a szabadelvű választók megfélemlítéséről és kárairól szólnak. Ehhez kapcsolódva vetődik föl a másik alapvető kérdés: a hatóságok magatartása. Belitzky János szerint „a választás napján Salgótarjánban is nagy karhatalom volt. Ez a karhatalom azonban nem avatkozott bele a rombolásokba."" Hogy ténylegesen mennyi volt az adott napon a karhatalom létszáma Salgótarjánban, nem deríthető ki. Azonban az biztos, hogy jóval kevesebb mint normális körülmények között. Akkor ugyanis 19 csendőr és 9 községi rendőr teljesített szolgálatot, természetesen váltásokban. A választások előtt azonban a válasz15