Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: A nyúllá változott jáger esete – avagy Mikszáth a jubileumáról

A tárgyak, melyekkel Mikszáthot elhalmozták - már ha megmaradtak napjainkig - a jubileum tárgyiasult bizonyítékai, kultikus emlékek. Talán nincs még egy író - Jókait kivéve - akinél nemcsak műveiben, de mindennapjaiban is olyan lényeges, többlet jelentéssel bírtak a tárgyak, mint Mikszáthnál. A selmeci pipa jól szeleljen - idéztük már tôle, s ez az óhaj úgy véljük nem pusztán köznapi szórakozására, a pipázás szenvedélyére utalt csak. Mikszáthnál a pipázás az írói alkotófolyamat része volt, így a pipa ebben kultikus szereppel bírt. Az ajándékba kapott tárgyak közül talán éppen ezért a pipának örült a leginkább. Abban a levélben, melyben egy volt szegedi munkatársának köszöni meg az ajándékpipát, már szinte filozofálgatva-közelíti e tárgyat. „Mire ebbe az életkorba jutunk, ahol mi vagyunk most, szinte úgy tűnik föl nekem, hogy ha születéshelyünk nem volna, meg apró tárgyaink, melyek környeznek, és régi barátaink, kvázi elmúlt életünk állomáshelyei - talán el sem hinnénk már annyi idő után elváltozva, hogy mi vagyunk mi... nem állhatom meg kijelenteni, hogy olyan vágyamat találtad el, melyről magam se tudtam. Mert pipás ember vagyok (látom, hogy jól tudod), de efemer természetű, könynyen eldobható cseréppipákat használok, és amikor most ez a remekmű kibontakozott előttem a mindenféle selyem papírosokból, fölébredt bennem a múlt századbeli szkíta, aki elsápadt a nagy ezüstkupakos nemzeti bálványt ilyen igéző pompában látva maga előtt... minden jubileumi ideámat túlszárnyalta... Nem az ember a halhatatlan, ahogy te képzeled jubiláns barátom, az ember törékeny edény, a pipa a halhatatlan a régi magyar felfogás szerint, ez adatik át szép sárgára kiszíva nemzedéktől nemzedéknek." Hasonlóan nagy hatással volt rá az az emléktárgy is, mely a Veres-családtól érkezett, a Szent Péter esernyője, kerti bútorrá nagyítva, talpazatán felirattal: „Mikszáth Kálmánnak Szent Péter esernyője alatt pipaszó mellett eltöltendő derült órákat kívánnak a Veres házból és a magyar nők egy kis csoportja." Ne foglalkozzunk most azzal, hogy milyen ízlést képviselt e tárgy, hisz Mikszáthot is egészen más szempont vezette, mikor köszönő szavait fogalmazta: „Amellett, hogy gyönyörű és elmés dolog, ehhez is valami bűvölet tapad, mint a regénybelihez. Máskor, ha új esernyőhöz jutottam, rögtön megszűntek bosszúságomra az esőzések, mióta azonban ezt megkaptam, folyton esik. De nem baj. Mert ha az ég borús is, a derült órák, melyeket az ezüst táblácska vésete kíván, hála Istennek, teljes mértékben megvoltak horpácsi időzésem alatt." Derült órákat, sok-sok örömet szerzett Mikszáthnak a jubileumi készülődés, így azok a küldemények is, melyek különleges ajándékot tartalmaztak, pl. egy eperfát Nagyszalontáról, egy akácfa-csemetét Zilahról. A tél elmúltával a tisztelők, barátok adták postára a fákat, bokrokat, hogy elültethesse őket horpácsi kertjébe. „Félek - írta erről 1910 tavaszán , hogy már későn kezdtem megvalósítani kedves ideámat: azt tudniillik, hogy az ország különböző helyeiről olvasóim által küldött facsemeték itt megnövekedve örök érintkezésbe legyenek velem, és mikor aggastyán koromban én ,már megszűnők a közönségnek mesélni, ők meséljenek nekem a közönség nevében suttogó lombjaikkal. De hajh, ez is csak olyan fantazmagóriám. Öncsalás. A fák azért nem igyekeznek jobban, s bizony-bizony, mire beszédesekre megnőnek a lombjaik, akkor már én ott leszek, ahol a gyökereik." Néha el is veszett egy-egy küldemény, a vasúton, és ez az önmagában apróság is elegendő volt, hogy az író keserűen, kiábrándultan fakadjon ki: „Különben pedig Kossuth nagy rendetlenségbe süllyesztette a vasutakat is. így megyünk feljebb-lejjebb mindenben. De hát ez is mindegy. Fő dolog, hogy még élünk. Bár nagyon rosszul. Ma holnap a fa is csak arra való lesz, hogy a magyar embernek legyen, ahova felakassza magát." Ebben az ellentétes, szélsőséges hangulatban - bizakodón és leverten, boldogan és szomorúan, reménykedőn és kiégetten - érkezett el Mikszáth a jubileumi rendezvények végkifejletéhez. A kultusz csúcsa: az országos ünnepély A Mikszáth ünnepségek befejezője és legkiemelkedőbb pontja volt az az ünnepély, melyet az országos nagybizottság tartott a Vigadóban. A Mikszáth ünnepély - az addigra már a századvég különböző ünnepein jól begyakorolt és bevált - pompás külsőségekkel és kipróbált koreográfiával zajlott. 1910. május 16-án délelőtt 11 órára a feldíszített nagyterem zsúfolásig megtelt. Az egyik emelvényen a kormány, a főrendiház, a képviselőház tagjai, a közélet kitűnőségei, a másikon a magyar hölgyek pompáztak, a földszinten az egyesületek, küldöttségek, az irodalom szerető kíváncsi közönség helyezkedett el. 82