Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Történelem - Balogh Zoltán: Vendéglátás Salgótarjánban 1890–1922

Nemzetközi Orfeum előadásának is 1909. júliusában. Feltevésünket miszerint a Pannónia elsősorban a salgótarjáni izraeliták .találkozó és szórakozó helye lehetett, megerősítik a korabeli sajtó híradásai. 1909. január 20-án az izraelita hitközség választó tagjai tartottak a Pannónia kávéházban értekezletet a közelgő tisztújításról. A Vadászhoz hasonlóan szintén felekezetre való tekintet nélkül, egyedül az üzletre koncentrálva fogadta vendégeit a Wehovszky-kert. Legfeljebb annyi volt a különbség, hogy a Wehovszky-kert rendezvényei a jó időtől függtek, tehát elsősorban nyári programokat, táncmulatságokat, műkedvelői előadást rendeztek. Népszerű volt a Wehovszky-kert finom sörei, ízletes ételei, de elsősorban kuglipályája miatt. Szűkebb rétegek társaságai életét szolgálta Ponyi István „Hazám" kávéháza és az ipartestületi „Otthon". Előbbi - nevéből ítélve - Salgótarján hazafias érzelmű polgárainak találkozóhelye lehetett, utóbbi az iparosok közösségi életének egyik színtere volt. Főként székháza megépülte (1912), de még inkább a várossá válás után lett az iparos, kereskedő polgárság társasági életének egyik központja. Az ipari munkásság érdekvédelmi szervezete, a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Salgótarjáni Helyi Csoportja székhelye a Lőwy vendéglő volt. Rendezvényeik nagy többsége azonban a csoport betiltásáig a Benedek-féle „Zöld Koszorú" vendéglőben zajlott. A Salgótarjáni Palackgyári Munkások Társas egylete elsősorban helyben az üveggyári vendéglőben tartotta összejöveteleit, mulatságait, majd a színjátszó társulat megalakulása (1912) után előadásait. Összegezve tehát megállapíthatjuk, hogy Salgótarján polgársága társadalmi életének központja a Vadász szálloda volt, a többi szálloda és vendéglő többnyire felekezeti vagy egyéb rétegigényeket elégített ki. A Vadász vagy Vadászkürt, ahogy néha nevezték, berendezésében és felszereltségében is a legmodernebb szálloda volt. Villanyvilágítás volt, és egy szoba 2,50 koronába került. A Vadász szálloda berendezése - a korszak ízlésének megfelelően - többnyire thonet bútorokból állt. A szálloda előkelőségét a kávéház egyes részeiben felállított tükörablakok, csillárok, fatáblás falburkolat és az asztalra kerülő finom porcelán edények voltak hivatottak bizonyítani. A szállodában működő kávéházban is megtalálható volt az „üzlet" minden kelléke: biliárdasztal, kártyaszoba, ahol a vendégek whist, kalabriász vagy ferbli lapokat osztottak. A helyi sajtó termékein kívül az országos lapokat és a külföldi képes újságokat forgathatták a betérő úriemberek, vagy hosszasabban elüldögélve feketéik, söreik mellett megvitatták az időszerű politikai kérdéseket. Minden előkelősége ellenére a „Vadász" megítélése nem volt túl hízelgő. 1909-ben egy volt tarjáni polgár, aki 24 év óta nem volt itthon, ugyanolyan állapotban találta a szállodát, mint elutazása előtt. A szálloda tulajdonosa, aki mellesleg a község egyik leggazdagabb embere volt, úgy látszik nem élt a lehetőséggel, hogy egy szép szállodát építsen színkörrel és vigadóval, „mi pedig Salgótarjánban nagyon is kifizetné magát, mert modern vendéglő nincs". Salgótarján társadalmi élete, ahogyan épületei is elkülönültek a bánya és az egyes üzemek szerint, teljesen széttagolt volt. A közös társadalmi élet kialakítását nagy mértékben gátolta a felekezeti és foglalkozási kasztrendszer léte. Főként a két nagy vállalat, de elsősorban az acélgyár ereszkedett le ritkán a községhez. Tehették, hiszen a bányai értelmiség neoklasszikus kaszinója és az acélgyáriak modern kaszinója, mely „akár Pesten is lehetne", kivételes lehetőséget biztosított tagjaik szórakozására, művelődésére. A zártkörű rendezvényekről kiszorult polgárság, a kereskedők és iparosok polgári körbe tömörültek. Lesújtó véleménnyel volt a fent említett tarjáni polgár Salgótarján társadalmi életéről. Hiányolta a kaszinó létét, mert így a társasági összejövetelek a vendéglőkbe szorultak, ahol az egyedüli téma, a kártya, a játékszenvedély volt. Terveztek ugyan városi vigadót kávéházzal, étteremmel, cukrászdával, kocsmahelyiséggel, de ezek csak tervek maradtak. Itt szándékoztak otthont nyújtani a Polgári Körnek majd a később alakítandó kaszinónak és az ipartestületnek. Kik voltak a salgótarjáni vendéglátóhelyek szállodásai, vendéglősei, kocsmárosai a vizsgált időszakban? A regálejog megváltása, az italmérés állami monopóliummá nyilvánítása megnyitotta a szabad vállalkozás útját a vendéglátásban. Aki megszerezte a megfelelő engedélyeket, az szabadon vállalkozhatott. 1922-ig képesítés nélkül lehetett vendéglős és szállodás a vállalkozó, ezután csak képesítés birtokában űzhette a mesterségeket. Az új ipartörvény megszületéséig (1922) nem korlátozták az egy kézben tartható iparengedélyek számát sem. Tehát a vállalkozó lehetett egyben mészáros, bérkocsivagy éppen kocsma- és vendéglőtulajdonos is. Az italmérés gyakorlásához szükséges hatósági engedélyt, amelyet az üzlet helye szerint illetékes pénzügyi igazgatóság állított ki, írásban kellett kérvényezni. Engedélyt csak nagykorú, teljesen megbízható, feddhetetlen előéletű magyar állampolgárok szerezhettek. A megbízhatóság és feddhetetlen előélet bizonyítására az illetékes hatóság által kiállított 45