Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Történelem - Balogh Zoltán: Vendéglátás Salgótarjánban 1890–1922

Megemlékezett az itteni sárról a város hivatalba lépő első polgármestere is. „Legyen virágos tavasz, vagy sárga levelű ősz, izzó hőségű nyár, vagy csikorgó hideg, - Salgótarján utcái mindig tündökölnek, feketednek a híg, kemény habarcstól." Salgótarján - akkor még egyetlen - vasútállomása mellett az 1890-es években létesítettek szállodát, de színvonala elmaradt a Vadásztól. A szálloda létesítése előtt az ún. indóházi kocsma állt az utazó közönség rendelkezésére. A budapest-salgótarjáni vasútvonal átadásával (1867) egyidőben kezdhette meg működését. Különösen nagy forgalmat bonyolíthatott le 1867-187l-ig, a losonci vonal megnyitásáig. Salgótarján vasúti fővonali szerepét mutatják az utasforgalom adatai is. 1867-ben 57 ezer, 1868-ban 104 ezer személy utazott a salgótarjáni vonalon. Szükség volt tehát egy olyan vendéglátó helyre, ahol az utasok kávézhattak, szomjukat enyhíthették vagy valami „melegítőt" bekaphattak, s mellé esetleg kaphattak is valami finomat. A kocsmákban ekkor még szabad volt meleg ételeket is kiszolgálni. Ez különösen akkor eshetett jól, ha az utasnak nem jutott bérkocsi, mert az állomásnál állandó bérkocsiállomást csak a 90-es években létesítettek. A vasúti kocsma majd a szálloda is kitűnő helyen feküdt. Amellett hogy a vasút közelében volt, a Salgótarjánt átszelő füleki-hevesi megyei út mentén helyezkedett el, útjában esvén a Szécsény és környékéről érkező vásárosoknak. A betérők lovainak, szekereinek elhelyezését a kocsmával szemben, az út másik oldalán levő kocsiállás biztosította. A vendéglátás korai szakaszában, az iparosodás nyomában, az urbanizáció negatív vonásaként egy errefelé eddig még ismeretlen szolgáltatás, a prostitúció bukkant fel. Az élelmes vállalkozók a nagyszámú nőtlen munkás szexuális ínségét kiaknázva, már a 70-es évektől bordélyházakat tartottak fenn. Az 1876-os közegészségügyi törvény megengedte, hogy a törvényhatóságok saját területükön engedélyezzék a bordélyok működését. Nógrád megyében ilyen hatóságilag engedélyezett nyilvánosházak Salgótarján mellett Balassa-Gyarmaton, Losoncon és Losonc-Tugáron működtek. A felügyelet alatt álló bordélyházak mellett a titkos prostitúció is. A vendéglőkben, a kocsmákban alkalmazott pincérnők egyéb szolgáltatásokat is nyújtottak keresetük kiegészítéseként, amiből természetesen a vendéglősnek, a kocsmárosnak is származott haszna. A törvények és szabályrendeletek a leghatározottabban tiltották „nyilvános kéjhölgyek" működését kocsmákban, szállodákban, kávéházakban. A tiltásra azért is szükség volt, mert a nemi betegségeket leginkább a kocsmai, szállodai alkalmazottak terjesztették. Ellentétben a bordélyházakkal, ők semmilyen orvosi felügyelet alatt nem álltak, még azokat hetenként kétszer vizsgálták. 1883-ban a megyei hatóságok elrendelték, hogy a „szabadszemélyeket" orvosrendőrileg hetenként meg kell vizsgálni. Szigorú rendőri felügyeletet írtak elő a női alkalmazottakra, hogy „az italmérés czégére alatt az üzlet kéjelgési czélokra ne szolgáljon." A szeszes italok kiszolgálását a bordélyokban megtiltották. Az 1880-as években, amikor a helyi sajtó megindítására is megtörténtek az első próbálkozások, polgári igényre válaszolva kinyitottak az első kávéházak. A kispolgári elemek megerősödésével felmerült újabb igény, a szórakoztatás a kocsmánál és a vendéglőnél urbanizáltabb környezetet kívánt meg. A fogyasztás polgáriasabb típusához kötött környezete lehetőséget biztosított a társasági élet konkrét célú összejöveteleinek is. Ilyen, tágasabb helyekre azért is szüksége volt a község polgárságának, mert efféle funkciók betöltésére csak az acélgyári kaszinó terme volt alkalmas, amíg a Vadász szálloda meg nem épült. A 80-as évektől alakult vallásos - főként izraelita - egyletek összejöveteleiket már a Vadászban tartották. A Vadász szálloda adott helyet az 1870-es évektől Salgótarjánt egyre gyakrabban felkereső vándor színtársulatok nyári előadásainak is. A téli előadások a Salgótarjáni Takarékpénztár épületében voltak, a nyári színkört a Vadász szálloda udvarán építették fel. Az előadások színlapjai a helyi Friedler nyomdában készültek. A salgótarjáni színkör kedveltségét mutatja, hogy 1884 nyarán 7 színigazgató pályázott ide. Az 1890-es évektől az első világháborúig terjedő időszakban, a kapitalizmus legdinamikusabb fejlődésének szakaszában fellendült nagyipari termelés a szolgáltató ágazatok bővülését vonta maga után. A modern városfejlődés megkövetelte a kisipari ágazatok kiépülését. A gyorsan bővülő városi népség igényeinek megfelelően az ún. szolgáltató iparágak keresőinek száma nőtt meg. Az időszakban a legtöbb kisiparos végig a ruházati iparban dolgozott, jelentős volt a létszám az élelmezési-, építő-, vendéglátó- és a vas- és fémiparban. Erre az időszakra esett a salgótarjáni vendéglátás virágkora is, amely - az országos viszonyoknak megfelelően - elsősorban a kávésipar fellendülését hozta és a kávéháznyitásban csúcsosodott ki. Salgótarján a századfordulóra felzárkózott a vendéglátás méreteit tekintve a megye egyetlen rendezett tanácsú városa, Losonc és a megyeszékhely, Balassagyarmat mögé. Ekkor a szállodás-, vendéglős- és kávésipar 106 embert foglalkoztatott. 39