Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Történelem - Cs. Sebestyén Kálmán: „Fekete Csütörtök”

Este 7 óra után, „mikor sok füleki választópolgár a gyorsvonattal visszajött, asszonyok, lányok ének­szóval várták a független párti és abcúgolással a szabadelvű választókat." A 3-4000 főre becsült tö­meg elindult. A rombolás színtere a Főtér déli része és a Szilárdy-major, valamint a vasút által bezárt terület volt. Kezdődött a Vadász szállodával, majd Kohn Hermann üzlete, a Pannónia szálló, Römer Hermann kereskedő üzlete következett. „Patay asztalosnál nemcsak összezúztak mindent, de Patayné megsebesült úgy, hogy péntek reggel operálni kellett." A hazatérő dr. Lővinger Rezső városi orvost kihúzták a kocsijából és bántalmazták. Megtámadták a postakocsit „és a kocsist zászlórudakkal verték le." Kemény János postafőnök - ki szintén a postakocsival utazott - mikor „a posta épületéhez jött, a tömeg már dobálta az ablakokat, rögtön telefonhoz kérte a Füleken lévő postatitkár útján a választási elnököt, hogy intézkedjék miként Salgótarjánban rögtön katonaság jöjjön, mert a postát is ostromol­ják már". (Egy héttel később helyreigazításként közlik: „...Kemény János Fülekről kért katonaságot, nem tudva azt, hogy már előzetesen a helybéli közigazgatási hatóság minden tőle telhető módon in­tézkedett, hogy a katonaság a lehető leggyorsabban itt lehessen.") Szabó postaszolga, Timaróczky és egy rendőr mentették meg a pusztulástól az épületet. A szolga a tömeg fölé a levegőbe lőtt, így meg­ijesztve hátrálásra bírta . A postahivatallal átellenben lévő zsidó templomnál is lejátszódott ugyanez a jelenet. Másik variáció szerint - vagy az előbbivel párhuzamosan - „a zsidótemplom megmentése Wattay Józsefné úrnő érdeme." Wattayék háza a Zsidó (később Régiposta) utcában volt. „A bátor asszony, mikor látta, hogy házán is dobálják be az ablakokat, kiment a bősz tömeg közé és megjelené­sével a tömeg onnan elvonult ama kiabálással menjünk a zsidótemplom ellen. Mikor ezt Wattay úrnő meghallotta egész beszédet intézett a tömeghez, kérve hogy Isten házát ne bántsák és annyira lelkükre beszélt, hogy a templomot nem bántva elvonultak." A következő célpont már a vasúton túli bányai terület volt. Időközben az arra haladó vonatot „a tüntetők kövekkel dobálták meg és egy pár ablak betört." A vonaton Coburg Ferdinánd bolgár fejedelem utazott haza magyarországi birtokairól. Ezu­tán a „garázda tömeg neki akart menni a bányakolóniáknak is, de ott a bányamunkások dorongokkal felfegyverkezve visszaverték." Este 10 óra előtt megérkezett Kisterenyéről az egy héttel korábban Losoncról odarendelt katonaság, s a tömeg magától eloszlott. Az események egyik fő helyszíne: a Főutca és Zsidó (később Régipósta) utca találkozása

Next

/
Thumbnails
Contents