Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: „Elvem: élet és literatura”

Hesiodos famulusa Szabó István 1857-ben tehát már készen volt a Theogonia (Istenek születése) fordításával, mintegy 32-35 ívnyi bő jegyzetekkel, feldolgozva az addigi értelmezési kísérleteket is. Az Akadémia a kéziratról valóban a leghivatottabbtól, Hunfalvy Páltól kért bírálatot. Hunfalvy 1863-ban részletesen kifejtette véleményét, s bár dicsérte Szabó István fordítói tevékenységét, kritikáját kíméletlen őszinteséggel fogalmazta meg. Fordítói erényét és gyengéjét egyazon tőről eredeztette, amivel sajátos fordítói magatartására, fordításai különlegességére, egyéni ízére mutatott rá: „a fordító egyik sajátsága a merészség, mellyel a magyar nyelvet az eredetire alkalmazza, mi által sokszor olyan szerencsés kitételeket és fordulatokat kitalál, hogy szinte lehetetlen jobban visszaadni az eredetit... de másfelől a nagy ügyesség és bátorság túl is ragadja a fordítót, ki, úgy érzi sokszor az olvasó, inkább a szókat fordítja, mintsem az értelmet adja vissza".

3

" Hunfalvy kritikájában egyértelműen elutasította a jegyzetekbe burkolt etimologizálást, lényegében tudománytalannak, „haszontalan játéknak" minősítve teljes elhagyásukat javasolta. Az egész philológiai szaktudomány felkészületlenségét is felhozta érvként, de valószínű a kazán papot nem győzte meg. Szabó István elve más volt: „ne lábán járva, hanem magunk fejével" közelíteni, még akkor is ha a sötétben kell tapogatózni, s sokszor azt sem tudta, nincs-e már külföldön alaposabb tanulmány egy-egy kérdésről. Egy év múlva Hunfalvy Pált újra felkérték a bírálatra. A kéziratot újra áttekintette, de - 1865. december 31-én kelt levele tanúsága szerint - véleményét nem változtatta meg: "... fordítása kiadásra igen is méltó, de bőnél bővebb jegyzetei a múlt század végén s e század első negyedében kiadhatók lettek volna, - most másképp kell az ilyeneket felszerelni. Ilyen a könyv végig. Mulatságnak komolyan, tudománynak játszian van írva, ez az én véleményem, sőt meggyőződésem. Más talán másképen itél, magam nem Ítélhetek másképen."

31 Szabó István 1866. február 26-án kapta meg az akadémiai felkérést, hogy a bíráló vélemények alapján Hesiodos művét jegyzetek nélkül engedje közreadni.

32 Nem ismerjük válaszát, az azonban bizonyos, hogy majdnem tíz évvel később még mindig előkerül a kézirat-kiadás ügye. Gyulai Pál 1875. november 18-i levelében kérte a Theogonia fordítást, azzal a biztatással, hogy az Akadémia I. osztálya aminek ekkor ő a titkára volt - kész megjelentetni. A válasz Kazárról hamarosan megérkezett, így a hányatott sorsú kézirat újból Pestre, most Gyulai Pálhoz került. Természetesen tudjuk - sőt Szabó István is tudta -, hogy nem a szakma véleménye változott meg, hanem az 1875-ös évnek volt különleges jelentősége. 50 éve, 1825. szeptember 4-én jelent meg első műve, a rozsnyói püspök beiktatására készült köszöntő verse. Az évfordulós megemlékezés és ünnepségsorozat rá irányította a tudományos és közfigyelmet magányos életére, tevékenységére.

33 Szabó István a kazári évek alatt tudományos pályájának többszöri jubileumát is megülhette, 1889-ben akadémiai, 1892-ben a Kisfaludy Társaság tagságának félévszázados jubileumára emlékeztek. A kazári pap hálás szívvel, kedélyes beletörődéssel és elnézéssel fogadta az ünnepléseket, de hasonló nyugalommal tűrte mellőztetését is. A hivatalos elismerések helyett többre tartotta a munkássága iránt megnyilvánuló tudományos érdeklődést, így azt, hogy az 1877-ben induló Philológiai Közlöny nyitószámában megjelenhetett Az aranygyapjas vitézek című Argonautica-fordítása. Szemléletének érzékeltetésére álljon itt Szabó István egyik kedvenc, általa fordított és sokszor idézett epigrammája, mellyel mintha csak az ünneplőkhöz, a hagyományos ünnepi asztalnál ülőkhöz szólna: „ Te, ha ebédre serény, de a pályát futni nehéz vagy A lábaddal egyél, célra hasaddal eredj. "

34 Az a véleménye nyilvánul meg ebben, hogy az alkotó munkát kell valós értékként becsülni, valódi érdemként tisztelni és ünnepelni. Annak ellenére, hogy a kazári pap igazán szép elismeréseket kapott 1889-ben a Ferenc József rend lovagkeresztjével is kitüntették - a Hesiodos kézirat kiadatlan maradt, hiába szerette volna „még ez egyet életében kiadva látni." Sajnos a megjelentetéséért nem sokat tehetett, hisz szerény körülményei miatt még a fővárosba se tudott elutazni - írta Gyulainak, 1877. június 9-én.

35 Levelében a fordítás további sorsáról érdeklődött és ennek hatására kéziratát 1878. február 14én az osztály elutasító kritikájával visszakapta. Ez azonban nem vette el a kazári pap kedvét, sőt terve szerint folytatta hátralévő napjaiban Hesiodos csodálatos műveinek tanulmányozását. 217