Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: „Elvem: élet és literatura”

Szemével küszködve, egyre gyengébben látva, de sajátosan látó módon mégis résztvevője kívánt lenni a korszak eseményeinek, versekben üdvözölte forrongó változásait. Az ebből az időszakból ismert versei - mint korabeli gondolkodásának kifejezői - 1848 április - májusában keletkeztek.

26 Figyelemre méltóak azért is e versek, mert Szabó István pályáján igen ritka, személyes bangót hallatnak, és persze egyéni látásmódjuk miatt is. 1848. április 2-i keltezéssel írta a Dal a szabadságról, 1848. április 18-i keltezéssel a Szózat című verseit. Hogyne szólalna meg mindannyiunk tudatában ezekre a verscímekre Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály, s hogyne vetődne fel rögtön a kétség. Lehet-e a szabadsághoz más fohászt intézni, mint amit Petőfi Sándor tett 1848-ban? Lehet-e annak bármiféle jelentősége, hogy egy Pilisen élő pap 1848ban Szózatot intézett a nemzethez? Van, ha ez a nemzethez intézett beszéd olyan szociális érzékenységről vall, mint Szabó Istváné, s a „hit, remény és szeretet" biblikus szólama oly mély aggodalmú emberi látásmódból fakad, mint az övé. "...Hisz ugy élt vala Egyik mint a vizek hala Még másikon a nyavalya Robot lidérce nyár gala... " Szabó István mélyen együttérez a szenvedőkkel, a kiszolgáltatottakkal - ő is szerényen élt (anyagilag) és szegényen (szellemi társak nélkül). A Szabó Istváni egyéni-emberi Szózat a lelkiismereti, benső szabadság megvalósítására figyelmeztetett, a történelmi sorsformáló tettek mellett az embernek lenni parancsát tartva fontosnak: „...De ez nem születik velünk, Mint a gyomrunk és a belünk, Hanem mint földet müvelünk, Szellemünkkel is ugy tegyünk. Vetés nélkül nem nő kender, Szél nélkül nem tisztul kender Fenkő nélkül bot a fegyver S tanulás nélkül az ember... Ha a szép szabadság mellett Érzelmeket ki nem fejlett, És szivetek nemes nem lett, Szabadságtok széllelbéllett... " A pilisi szabadság dalban nem jut el a művészi azonosulás olyan tragikus fokára a lélek, hogy készítőjét a költő Petőfi mellett akárcsak meg is lehetne említeni. Ámde a „szép, jó és igaz" animális, örök emberi igényével - úgy gondoljuk a kor szabadság-felfogásának nagy folyamában a maga halk szavú módján méltó az utókor figyelmére. Az 1848. május 20-án keltezett Danielik Jánoshoz címzett verseslevéllel teljessé tehető Szabó István 48-as költeményeinek leltára. Ennek a versnek az értéke - a műfaji követelményekből adódóan is a helyzetelemző és leíró szemlélet, s mivel írója nézetei tekintetében összefoglaló jelentőségűnek tartjuk, bővebben idézzük. Szabó István úgy látta, hogy az ember (legyen az világi, vagy egyházi) „Fel nem tudja magát egyelőre találni az imént / Kapta szabadságban, hanem elszédülve botorkál / A nép, mint kiknek álmában markába kanócot /.Nyomtanak és azután felijesztik hirtelen, őrült / Módon szalad, míg ama vérengző lángos elemtől / Mind maga össze nem ég, mind fel nem perzseli házát... Hát feleink, a felszentelt papok... elmondjam-e mit cselekszenek... Pajzsot, atillát, pénzt, azután még mást is akarnak", - ostorozta mohó társait a pilisi plébános, aki mint tudjuk ezt követően az 1850-es évtizedben is inkább a szellemi kincsek gyarapításával foglalkozott. KP: A kazári pap Szabó István életútján 1857 mindenképpen egy új szakaszt jelentett, de életművében is változást jelzett ez a fordulat. 1857-ben Kazárra költözött, és önéletírásában így rögzítette és minősítette is ugyanakkor ezt a sorsfordulót: .Pilisből a nyugalom hazájából, Kazárra költözött szükségből, haladott 215