Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: „Elvem: élet és literatura”

XVin. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1993 IRODALOMTÖRTÉNET LITERATURGESCHICHTE „Elvem: élet és literatura" Kovács Anna (KP avagy a Homér fordító Szabó István életelve a 19. században) Élet és literatura - a 19. századi magyar irodalom fejlődéstörténetének sűrűjébe vezethet el e két szó.

1 Távlatban irodalmunk reformkorát idézik fel, a klasszikus hagyományokon kibontakozó romantika korszakát, melyben az irodalom kiemelkedő szereppel bírt a nemzetté válás folyamatában. Az irodalmat kutató számára egyaránt kimeríthetetlen forrást, ihletet adó, erkölcsileg példamutató, napjainkig érvényes párhuzamosságokat felmutató korszak volt a 19. század. Élet és művészet összefonódása, s az ennek szolgálatára elkötelezett élet Közép-Kelet-Európában, és itt Magyarországon és főként éppen ebben a században igaz és mély hangsúlyokat kapott. Az elv, az élet és irodalom elve közhelyesen is felhívó erejű. Közelebbről Élet és Literatura volt a címe annak a kritikai folyóiratnak, melyet az 1820-as évek végén Szemere Pál Kölcsey Ferenc főmunkatársi közreműködésével a romantika feltétlen szolgálatába állított, s e lap hasábjairól hangzott el a tanítás: az irodalom respublika. ,3vem: élet és literatura" - 1840. augusztus 1-én Guszonán- a hajdan Fülek várához tartozó kis településen - keletkezett rövidke önéletrajz szerzője vezérlő elvként jelölte meg önmaga számára irodalom és élet szoros egységét.

2 Ezzel a minősítéssel mintegy el is helyezte magát a korabeli irodalmi irányzatok áramában. Az önéletíró az a Szabó István, akit akkor még Homér magyar fordítójaként ismert az irodalmi köztudat, az Akadémia levelező tagjaként becsült a szakma, és aki mégis írásaival a KP (kazári pap) szignó mögé bújva jelentkezett. A nemzeti öntudatra ébredés, az óriási változásokat érlelő század szellemiségét inspiráló, ébresztő, tápláló, a nemzeti lelkiismeret és lélegzet szerepét felvállaló irodalom mindeddig soha nem tapasztalható sokszínűsége, gazdasága tükrében miért kell, hogy figyelmünk az elfeledett Szabó István, egy KP szignós ismeretlen felé forduljon? Mi ösztönözhet arra, hogy életét, személyét a 19. századi irodalmi üstökösök fényében megismerjük? A Szabó István életművével foglalkozónak szembe kell nézni a 19. századi magyar irodalmi fejlődés sajátosságai mellett filológusi munkásságának szakmai kérdéseivel is.

3 De mindenek előtt - s jelen tanulmányunkban erre vállalkozunk - szükségesnek és hasznosnak látszik áttekinteni Szabó István életútját, pályáját. Szükséges, hisz hagyatéka egészében máig feldolgozatlan, és hasznosnak, mert Szabó István életével, irodalmi kapcsolataival, alkotói törkvéseivel a múlt századi irodalmár egy típusát példázhatjuk. Szabó István jelentős, ám mégis csak torzóban megmaradt szellemi hagyatéka kisebb részt nyomtatott művekből, nagyobb részt kéziratos anyagokból áll.

4 Munkánk során nem vállalkozhattunk a források teljeskörű feldolgozására, és az adatok részletező bemutatása helyett is kénytelenek vagyunk az Élet és Literatura folyóirat módszerét például venni, amit egy Montesquieu-től merített mottóul tűztek a lap élére: „...nem mondani el mindent, s amit mondunk is, csak azért mondani el, hogy az olvasó gondolkodásra ébresztessék."

5 Válaszott szempontunknak megfelelően a forrásokból a személyesebb jellegű anyagokat tártuk fel, így Szabó István két önéletírását, 1840-ből, ill. 1875-ből, verseit, gazdag levelezését. Célunk annak vizsgálata volt, hogyan tudta, méginkább hogyan próbálta megvalósítani az élet és irodalom egységét valló elvét, milyen cselekvési lehetőségeket talált, milyeneket tudott önmaga számára megteremteni. Végsősoron a személyiség és szerep vizsgálata volt eligazító elvünk, szemelőtt tartva azt a tényt, hogy az ismert 19. századi történelmi, társadalmi és természetesen irodalmi folyamatok új személyiségtípusok megjelenését feltételezték, s ezek kialakulását a személyiség válságtünetei kisérték.

6 209