Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Történelem - Cs. Sebestyén Kálmán: A trianoni béke hatása Nógrád megyében

gadta", hogy a kétnapos vásárok első napján csak helybeliek rakodhassanak ki. A gyarmatiak helyzete azonban mindenképpen súlyosabb volt. A századfordulóra nagyjából kialakuló tagolódás Nógrádot három - nem éles határvonallal szétválasztható - részre osztotta. A losonci-medencétől északra húzódó hegyvidéki terület mezőgazdasági termelésre korlátozottan alkalmas földterületével a háziipar kifejlődésének kedvezett, amelyet a manufakturális szintet alig meghaladó üzemek egészítettek ki. A megye keleti sávjában egy erős nagyipar bontakozott ki Salgótarján körül, melynek vonzáskörzete nagyjából Szécsényig terjedt. Ettől nyugatra a mezőgazdasági termelés volt a domináns. Balassagyarmat vonzáskörzetéhez tartozott a megye egyik legjobb termőföldű területe, melyről Nógrád vármegye század eleji leírásában megállapítják, hogy „...az Ipoly völgye, mely ugyan Litkétől fölfelé hidegebb fekvésű, de innen lefelé egészen őrhalomig kitűnő ... általában fekete humuszos áradmányi talaj; nemcsak a szántóföldek kitűnőek, melyek az összes növényi termesztésre alkalmasak, hanem a rétek, a legelők is..." Az erre az adottságra épülő mezőgazdaságot egészítette ki a kisipar. Erősítette Balassagyarmat helyzetét közigazgatási központ funkciója is. Az Ipolyság-Korpona-Losonc-Szécsény vonaltól dél- délnyugatra a megye határáig tejedő területnek és közönségének igényeire berendezkedett gyarmati kisipar 1919-1920 után egycsapásra szembetalálta magát a vonzáskör zsugorodásának és az igények kényszerű, drasztikus csökkenésének kettősségével. Az Ipolyon túli területek leválasztásával elveszítette megrendelőinek számottevő részét. Kiemeli ezt a „Balassagyarmat tiltakozása az antant bizottsághoz" címet viselő jegyzék is, melyben Hummer Ferenc városi főjegyző a következőképpen fogalmaz: „...el vannak zárva az ide gravitáló völgyek lakói, akik Balassagyarmattól 60 kilométer mélységben itt szerezték be ipari és kereskedelmi szükségleteiket: Balassagyarmat 8 országos vásárjának résztvevői 75 százaléka az Ipoly jobb partjáról kerültek ki, ezek lehozták feles állati, mező- és erdőgazdasági terményeiket, azokat itt értékesítvén, beszerezték ipari és kereskedelmi czikkekből álló szükségleteiket." Ugyanakkor kiderül ebből, hogy a vármegye központjának mezőgazdasági termékekkel való ellátásában is fennakadások voltak. A már előbb idézett jegyzék más helyen statisztikusi pontossággal írja le Gyarmat közvetlen veszteségét: „Szántóföldjeinek 2525 kat.holdat kitevő részéből a megszállva tartott területen 835 hold, 941 hold rétjéből 629 hold fekszik. A kisgazdák legelője 140 hold, erdeje 12 hold, szőlője 35 hold egészen a cseh megszállt területen fekszik. Ebből látható, hogy a mezőgazdasági életünk teljes egészében meg van bénítva, mert búzát, árpát, mesterséges takarmányt nem tudunk termelni homokon, állataink szénaszükségletét idegen területről kellene áthozni, miközben állattenyésztésünk teljesen csődöt mondana, amennyiben állatainkat idegen ország területére nem hatjhatjuk. Virágzó szőlőművelésünk is teljesen elpusztult a cseh megszállás ideje alatt, mert azokat míveltetni úgy, ahogyan kell, éppen a megszállás miatt nem lehet..." így nemcsak Salgótarjánban panaszkodnak - az ott hagyományosan - magas piaci árakra, hanem Balassagyarmaton is, mivel „...legfőbb közszükségleti cikkeinket csak nehezen és méreg drágán tudjuk megszerezni -, holott az Ipolyon túl valósággal saját zsírjukban úsznak, és élelmi cikkeiket nem tudják elhelyezni..." A maximált árak bevezetése és az uzsorabíróságok működése csak átmeneti sikereket hozott a meglóduló infláció körülményei között. A lakosságra nehezedő terhek enyhítésére alakult egyesületek, mint pl. az Ingyen Fa és Szén Egyesület, vagy az 1923-ban újjáalakult Skarabeusz Asztaltársaság, mely céljai közé iktatta az önhibájukon kívül nélkülözők segítségét stb. hasonló eredményeket értek el. A fizetésképes keresletet - a Csáb, Kürtös, Palojta és Ipolyvölgyi parasztgazdák kiesésén túl - csökkentette a vármegyei adminisztráció tagjainak egyre bizonytalanabbá váló egzisztenciája, akik inkább a közalkalmazottak árubeszerzésre alakult társaságtól vásárolták azt, amit lehetett. A tisztviselők helyzetét nehezítette az elcsatolt területekről beáramló értelmiségi csoportok konkurrenciája. A statisztikusok felmérése szerint a Felvidékről „1926-ig 106 000 személy -legnagyobb részük közhivatalnok és családtagjaik - vándoroltak ki Csonka-Magyarországra." Ezek a természetes megélhetési helyeik, a vármegyei központok és nagyobb városok felé indultak, s ha a kényszerből elhagyott területeken rokoni kapcsolatokkal is rendelkeztek, akkor méginkább igyekeztek a határok közelében maradni. Fényt vet a gyarmati helyzetre a Nógárdi 58