Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Természettudomány - Hir János: Egy szubfosszilis magashegyi kisemlős-fauna a középső Toros-hegységből

s Magyarországon a felső pleisztocén subalyuki szakaszában (kb. 80-60 ezer éve) élt Allactaga (JÁNOSSY D. 1979). Mus sp. „házi" egér IM2 (1,08x0,90 mm) A „házi" egereket egyetlen fog képviseli, melynek méretei kisebbek az apodemus Мг-к méreteinél és amelyről hiányzik az anteroexternális gumó. A Mus-fajok a mediterráneumban igen gyakoriak (ATALLAH S. 1978; HARRISON D. 1972). Apodemus sylvaticus-tauricus-flavicollis gr. (5. b. ábra) 37M

1 L: 1,65-2,03 mm 15M

2 L: 1,12-1,36 mm W: 1,00-1,23 W: 1,09-1,20 72Mi L: 1,54-1,78 32M

2 L: 1,13-1,26 W: 0,91-1,58 W: 0,90-1,12 Az erdei egérfajokat fogazat alapján nem lehet elkülöníteni, így fosszilis anyagban legtöbbször csak a fenti fajcsoportról beszélhetünk. A fogak gumórendszere - főleg a M^en és az Mien variábilis. Ennek alapos vizsgálata és összevetése a magyar anyagokkal külön tanulmányt érdemel. Az egérfajok a mediterráneum mai kisemlősfaunáiban általában dominánsak. KRYSTUFEK B.-TVRTKOVIC N. (1988) a dalmát szigeteken részarányukat 75%-nak, a dalmát parvidéken 60%-nak találták, ugyancsak az idézett szerzők szerint a Dinári-hegységben az Apodemusok 1800 m-ig felhatolnak; ATALLAH S. (1978), ATALLAH S. (1978) - szerint a Közel-Kelet hegyvidékein 1200 m-ig bizonyítható a jelenlétük. A meydani anyagban az alacsonyabb (12,5%-os) részarány alapján valószínű, hogy jobbára nem a lelőhely közvetlen környékén, hanem alacsonyabb térségekben prédált állatok maradványai lehetnek. Apodemus (Karstomys) mystacinus (DANFORD et ALSTON; 1877) lMi: 2,24x1,29 mm (5. a. ábra) Ez a nagytermetű egérfaj a Kelet-Mediterraneum lakója; melegkedvelő. KRYSTUFEK B.-TVRTKOVIC N. (1988) - szerint az Adria mentén 800 m-nél följebb nem hatol. Libanonban ugyanakkor erdőhatár feletti előfordulása is ismert (HARRISON D. 1972). A meydani anyag egyetlen lelete inkább azt az álláspontot erősíti, amely szerint a faj nem kedvelheti a magashegyi körülményeket. Spalax nehringi SATUNIN, 1898 földikutya (6. ábra) 26M

1 L: 2,12-2,75 mm 20 M

2 L: 2,12-2,62 mm W: 1,62-2,62 W: 2,05-2,50 I8M1 L: 2,37-2,67 19M2 L: 2,00-2,50 W: 2,00-2,55 W: 1,87-2,52 19M

3

3

L: 1,50-2,07 W: 1,50-2,12 5 alsó fogsor alveoláris hossza 5 length of lower tooth rowes at alveolus: 7,55-8,00 mm 3 felső fogsor alveoláris hossza 3 length of upper tooth rowes at alveolus: 7,9-8,1 mm A vastag zománcú hypsodont fogak rágófelszíne lapos, melyeket beszögelések és zománcgyűrűk tagolnak. A rágófelszín morfológiája a kopás előrehaladtával változik. A méretek a magyarországi anyag méreteitől lényegesen nem különböznek. A hazánkban ritka és védett földikutya a balkáni- és közel-keleti térségben gyakoribb. A hegyvidékeken 2000 m-ig (ATALLAH S. 1978), vagy 2600 m-ig is (HARRISON D. 1972) felhatol. Vita tárgya, hogy a földi kutyák hány fajba sorolhatók. HARRISON D. (1972) - szerint inkább alfajokról, vagy testvérfajokról lehet beszélni. Közülük az irodalomban leggyakoribbak a következők: Spalax microphthalmus (GUELDENSTAEDT, 1770) Spalax leucodon (NORDMANN, 1840) 348