Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Néprajz - Limbacher Gábor: Máriácska káponkája I.

Énekőtek, Dicsőség a Mennyben... Aszongya, Margit néne, én is álmodtam azt. Azt akkor nem vót baj."(8) A kápolnától átlagos távolságban lakó asszony éber látomásszerű élményét éscsodás gyógyulását észlelte Medjugorjéban. Itt a látomásanyag legújabb rétege tárul elénk, amelyen észrevenni, hogy az élmény feldolgozási folyamata még nem zárult le, a közlés is kevéssé csiszolódott. Egy jelenbeni látomásos élménytörténet kialakulási folyamatába is betekintést nyújt a következő közlés: 31. „Má nyócvannyócba is vótam Medzsugorébe. Akkor ezen a lábomon hekem itt vót ilyen nagy seb, olyan hólyagos seb. Úgyhogy én egy esztendeig is jártam a bőrgyógyászatra. Oszt akkor még hétfőn még bőrgyógyászaton vótam a lábammal, meg má szerdán meg mennyi költött a búcsúra ugye, Medzsugora, hát az nagyon messze van a Jugoszláviába. El köllött mennem avval a csúnya sebes lábbal ugye (...). Buszba aludtunk, reggel fölkelünk, mondom Csontosnénak, szandai asszony az vót meg az ura. Mondom neki gyerünk megmosakodnyi, mer olyan csapos kutak vannak, amíg még nincsenek sok népek mosakodjunk meg, hajnalba, oszt mikor má fölülről megmosakodtunk, mondom mossuk meg ezt a lábakot is. Lehúzom a harisnyámot, megmostam az egyik lábam, mosom a másik lábamot, egy nagyot kiálftottam: Mari! Hát nekem meg a lábamon nincsen má semmi! Hídja, hogy azt nem tudom, hogy a jó Istennek most hogy háláljam meg, mer csak a Szűzanya segített meg az biztos, mer hála annak a nagy jó Istennek, de még most sincs rajta semmi, oszt már (...) negyedik esztendeje. Dehogy tudja-e, nem szabad ilyeneket tán elmondani se. Akkor ugye mentünk ki a kálvária hegyre, mer így mondjuk a Krizsván hegyet, ahol az a nagy beton kereszt van ugye a jelenések helyit, kimentünk (...) imádkoztunk kifelé. Hát az egy borzasztó hegy, ugye vót ahol ilyen úton meredek köllött fölmenni e. Node kibírtam, mer ugye énnékem hibás ez az egyik lábam, de akkor is engem a jó Isten megsegített, hogy én is ott vótam, ahol a többi és még ki se fáradtam. Kiérünk a hegytetőre, ugye a nagy beton kereszthö, aszongya a papocska, hogy most már mindenki pihenjen meg, oszt akkor ebédölünk meg. Egy az, nem is vittem csak vizet ki a hegyre, meg nem is akartam ennyi. (...) Máskor, mikor gyüttünk le a hegyről, akkor má csak beszélgettünk. Oszt én azt nem néztem jóra, meg hát én úgy gondótam, hogy megérdemli a jó Isten azt, hogy imádkozva gyüjjek vissza. El is indutam én a keresztvei lefelé imádkozva [a búcsús kereszttel]. De nem tudtam mást rebegni, csak mindig azt, hogy Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes. Ezt végeztem. Hát ugye itt az út mentén ilyen fekélyes [ember] vót ezen a felin, ott olyan beteg vót. Hát, ahogy jövök lefelé, még lett vóna vagy négy lefelé stáció, ott ül egy hatalmas nagy asszony jobb kézre. (...) De fekete ruhába vót. El kezdtem én őtet alulról így nézni, ahugy így én nézek föl rajta, a Jézuska a kezembe, [búcsúskereszt] oszt a keze meg egy olyan csonk vót. (...) Oszt felém nyutotta így a kézit e, oszt ahogy így nézek-nézek, amikor egymás arcába néztünk, akkor én teljesen megsemmisültem! Erőm elhagyott. Úgyhogy mán én, én akkor mintha úgy észen kívül akartam vóna lenni, ha én onnan el nem indulok, talán leroskadok. De oszt akkor úgy erő nélkül elindultam, mán nem is tudom, hogy hogy értem le. De mikor én má leértem, ott van olyan büfé (...) én má oda alig értem oda, azt csak néztem, hogy hova üljek le, mer a Jézuskát csak szorítottam: Jézuskám el ne haggy, beteg vagyok, nagyon beteg vagyok, oszt senki nincs ismerősöm! (...) Egyszer csak gyünnek a balassagyarmati utassaim, mer onnan is vótak ugye, oszt akkor azok oszt leültettek, elvették tőlem a Jézuskát, oszt fölöntöztek vízzel. Annyira megsemmisültem mán, mikor annak az arcába belenéztem, meg ő is az enyémbe. (...) Hát ugye ez vót, haza gyüttünk így szerdán, csütörtökön Szandán mise van. Elmentem a misére, de az az asszon, úgy ériztem, hogy itt van velem. Az a magas, fekete asszon. Még az arca is olyan vékony, és olyan barnás vót az arca. Azt mondom kérdezzem én a papot vagy ne kérdezzem?! Mégis, mondom megkérdezem ezt a papot, mondom atya, má megkérdezem, mondom maga is ott vót, ahol én, oszt mondom néki, hogy ezen a felin ezt látta, azon a felin azt látta az ilyen beteget? Aszongya láttam.