Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Történelem - Oborni Teréz: Nógrád vármegye népoktatása 1770-1771 között

nyait tanította, amelyen tulajdonképpen az ehhez szükséges latin nyelv tanítását kell értenünk. Turicska evangélikus tanítója, Baranyai Pál „literatura-ismeretet" tanított. Füleken pedig 1770ben Kiss Ferenc a tehetségesebb tanulókat ugyancsak a latin nyelv rejtelmeibe igyekezett beavatni. Megfigyelhetjük, hogy összeírásaink érdekes módon mindig sokkal részletesebben tüntetik föl az evangélikus tanítók esetében a tárgyakat - lásd például: Turicska, Kálnó, Osgyán, Málnapataka, Uhorszka -, míg a római katolikus tanítóknál ezek csaknem mindig az olvasásra, az írásra és a számolásra korlátozódnak. Ha ebből kiindulva azt feltételezzük, hogy a vármegye északi részén lévő evangélikus falvak tanítói magasabb képzettséggel rendelkeztek, azt is feltételezhetjük, hogy ez a felvidéki evangélikus líceumok jótékony hatásának köszönhetően volt így. A tanítás metódusáról nem vallanak az összeírások, Osgyánban csak azt tudhatjuk meg, hogy a rendes délelőtti és délutáni órákban tanulnak a tanulók. 1770-ben egyedül itt különítik el a fiúknak és a leányoknak tanított tárgyakat annyiban, hogy a fiúknak számtant is tanítottak. Gács városában reggel 7—10-ig háromszor olvastak, és háromszor ebédig, szerdán és szombaton pedig katekizmust tanultak. Gácsfalván is reggel 7-kor kezdődött a tanítás, itt délelőtt olvastak, délután pedig az írást gyakorolták a gyermekek. Feljegyezték, hogy az iskolaidőn kívül, szombaton katekizmust gyakorolnak. Kazáron 1770-ben Hetényi István tanító a vikárius (püspöki helynök) utasításait követi a tanításban - tudhatjuk meg az összeírásból. A tanulók létszáma igen változó volt, de megyénkben is általános jelenség, hogy a tanítónak nincs kit tanítania. Kivételesnek mondhatók az olyan nagy létszámú iskolák, mint Tamási, ahol 60, Turopolya, ahol 80, Dobrocs, ahol 54, Bércei, ahol 80 iskolába járó gyermeket jegyeztek föl. Az átlagos létszám 10-20 körül mozgott. A fiúk és lányok együtt tanultak, elkülönítésükről nem tudunk. A felekezeti elkülönülés elve erősen érvényben volt a korszakunkbeli népiskolák esetében. Római katolikus iskolába gyakran jártak protestáns gyerekek, fordítva azonban ritkán fordult elő. Ezért is érdekes, hogy Lupocson az evangélikus tanítóhoz jártak a római katolikus gyerekek is. Az 1772-ben készült összeírásokban legtöbbször följegyezték azt is, hogy a tanító honnan érkezett a faluba és mikor kezdte meg tevékenységét az adott helyen. Többségük nógrádi falvakból, vagy a környékbeli Pest, Heves, Gömör, Zólyom, Hont, Kishont, Borsod vármegyékből érkezett. Ritkán fordult elő, hogy távolabbról kerültek a vármegye falvaiba tanítók. Például Kisterenyére Szilágyi Pál Mohácsról, Bussára Seregély Pál Debrecenből, Dobrocsra Koczjan János a Pozsony vármegyei Bazin szabad királyi városból érkezett. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy átlagosan öt évnél is kevesebb időt töltöttek el a tanítók egy helyen, és ritka kivételként említhetjük meg, hogy Rétságon a Nógrádról odaszármazott Alberti István 1772-ben már 37 éve, Káinon Kovács János 24 éve, Poltáron Pokorádi Márton 39 éve volt tanító. A tanítók jövedelmi viszonyai A tanítók jövedelmei több részből tevődtek össze. A római katolikusok esetében a stólapénz a kereszteléskor, a házasulandók kihirdetésekor és a temetéseknél való közreműködéskor kapott pénzösszegből állt. Ehhez járult a párbérként a jobbágy- és zsellércsaládoktól beszedett gabonamennyiség és pénz, amelyet néhol egy összegben jegyeztek föl az összeírok, néhol pedig a házaspároktól beszedett mennyiséget jelölték. Leggyakrabban 1/2 pozsonyi mérő búza és 10 dénár volt a párbér. A falu vagy mezőváros közösségétől többféle élelmiszert is kaptak a tanítók, húst, sót, vajat, sőt Karancsberényben évente még egy hízott disznót is. A tanulók a tanítónak általában egy forintot vagy annál kevesebbet fizettek negyedéves vagy havi részletekben. A téli fűtéshez tűzifát is kellett vinniük az iskolába. A tanítók részesültek az évenkénti koledából is. Ez azt jelentette, hogy úrnapján a plébános, a tanító és a gyerekek végigjárták a hívek házait, ott egyházi énekeket énekeltek, majd a pap szólt a ház népéhez,