Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Történelem - Oborni Teréz: Nógrád vármegye népoktatása 1770-1771 között

A tanítók A falusi, mezővárosi alsófokú népoktatás teljes egészében az egyházak fennhatósága és irányítása alá tartozott. A tanítók alkalmazásának joga a falusi pap kezében volt, alkalmanként beleszólhatott a földesúr és a falu népe is. A tanfelügyeletet szintén a plébános, illetve lelkész gyakorolta, de püspöki egyházfelügyeleti látogatások alkalmával számot kellett adni a tanítás helyzetéről, körülményeiről, az iskola látogatottságáról a püspöki küldöttnek is. Mészáros István, a korszak neveléstörténetének kutatója többször is fölhívta a figyelmet arra, hogy az egykori tanítókat ne mai elvárásaink szerint ítéljük meg, hanem igyekezzünk a korhoz viszonyított reális képet alkotni a falu, a mezőváros életében betöltött szerepükről, tevékenységükről.

9 Általánosan elfogadott elv és gyakorlat volt ugyanis akkoriban Magyarországon, hogy mindenki taníthatott, aki birtokában volt a tanítandó ismereteknek. Tehát magasabb latin iskola, gimnázium, vagy ezek akár néhány osztályának elvégzése után bárki lehetett falusi tanító, jegyző. De egyszerűen úgy is, ha értelmes, okos gyermek lévén, tanítója mellett az évek során elsajátította mindazt a tudásanyagot, amelyre később, tanítósága, kántorsága, jegyzősége alatt szüksége lehetett. A vármegyei összeírások a tanító személyét a ludimagister, ludirector elnevezéssel illetik, de Karancsberényben 1770-ben Berkes Györgyöt már „Paedagogus parvalorum" (a kicsinyek tanítójáéként említik. A felmérések nem nyújtanak információt a tanítók képzettségéről, iskolázottságáról, nyelvtudásáról. Egy részük valószínűleg ismerte a latin nyelvet valamilyen fokon, hiszen erre egyházbeli tevékenységük során szükségük volt. Magasabb iskolai végzettséget sejthetünk ott, ahol a tanító „literaturát", „grammatikát", a latin nyelv elemeit, „humaniorákat", vagy más „vegyes tudományokat" oktatott. Egyedül a Gács városában tanító, s a morvaországi Olmoutzból való Szmrtsek Flóriánról jegyezték föl, hogy szlovák, német és magyar nyelven is tud tanítani. A tanítók, a falusi papok legközvetlenebb munkatársaiként fontos szerepet töltöttek be a falvak életében, s így megbecsülésnek örvendhettek. Alapvető feladatuk volt, hogy mint kántorok, néhol mint egyházszolgák segédkezzenek a plébánosnak, lelkésznek a templomban és a templomon kívüli szertartásokban. Emellett jegyzők, harangozok, orgonisták voltak, az evangélikusok pedig előimádkozók is. Idejük nagy részét ezek a feladatok foglalták le, és sokszor csak másodrendű szerepet kapott a tanítás. Az összeírok is gyakorta a jegyzői tisztség viselését hangsúlyozzák inkább, mint a tanítást. A tanítót, mint a pap után a második írástudó embert a faluban, a földesúr, a falu közössége és a parasztok személyesen is fölkérték írásbeli ügyeik intézésére. A jegyzőség társadalmi rangja ennek következtében esetenként nagyobb is volt, mint a tanítóé. A 18. század második felében fölerősödött az egyházak részéről az a törekvés, hogy a falubeli tanítókat igyekeztek minél inkább a tényleges tanításra szorítani, s arra ösztönözték a falvakat, hogy együttesen, egy összegben fizessék ki a tanító járandóságát. Sajnos erőfeszítéseik nem sok sikerrel jártak. A tananyag, a tanítás módja, a tanulók létszáma A nógrádi falusi kisiskolák tanulóinak két fő tárgyuk, az olvasás és az alapfokú írás mellett a számtan (aritmetika) elemeit is el kellett sajátítaniuk. Ez utóbbi azonban a parasztember számára csak a nélkülözhetetlen, minimális alapismereteket jelentette. Az ezeken kívüli tanulmányaikat összefoglalóan vallási ismereteknek nevezhetjük, hiszen az imádkozás, a szentírás-ismeret, a katekizmus, az ének - amely szenténekek tanulását jelentette -, mind a vallás nevelési céljait szolgálták. Említést érdemelnek azok a nagyobb mezővárosi vagy falusi iskolák, ahol a tanító magasabb szintű ismeretekre oktatta növendékeit. Balassagyarmaton 1772-ben Haskó Antal a „humaniórák", azaz a gimnázium felső osztályaiban tanulandó „poesis" és „rhetorica" előtanulmá12