Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Történelem - Horváth István: A bányászok sztrájkja 1940-ben a pálfalvai bányakerületben

tója is úgy minősítette, hogy „döntő jobboldali győzelem" történt a választások során Salgótarjánban is, hogy a „liberális demokráciának végleg befellegzett nálunk".

14 A salgótarjáni képviselőválasztáson megmutatkozó nyilas előretörés mellett tény az is, hogy a környék falvai közül Homokterenyén, Kazáron, Nemtiben, Mátranovákon, Kisterenyén, Szúpatakon szerzett sok szavazatot a szélsőségesen jobboldali párt. Salgótarján népessége közül - az ipari, a bányai munkásság - szervezetileg nehezen találta meg a politikai cselekvési terepét. A vasmunkások közül nagy számban a keresztény szocializmus hatása alá kerültek, legnagyobb csoportjuk a rimamurányi salgótarjáni gyárában működött. Elnökük hosszú időn át Tamás József volt. A vallásos élet szorgalmazása, képviselete mellett halványnak tűnő volt szociális programjuk. Csak az 500 fő felett foglalkoztatott üzemek dolgozói számára kérték a minimum bér megállapítását, valamint a kedvezményes vasúti jegy bevezetését. Más - politikainak minősíthető mozgalomban - nem vettek részt. Nem vesztek ki a baloldali munkásmozgalom hagyományai a városban élők egy részéből. Az ezirányu szervezeti munkát a szociáldemokrata párt csoporjaiban és a szakszervezetekben lehetett gyakorolni. Nagy nyomásnak volt kitéve ez a politikai irányzat. Sokan úgy tekintettek rájuk, mint akiket a „zsidóvezetők járszalagjára" fűztek. Az 1939-es választások eredményeit nem kevesen minősítették úgy, hogy az azt bizonyította, „munkásság nem kíván a vörös szakszervezetek terrorja" alatt élni. Az, hogy ilyen légkörben is legális tevékenységet folytattak, nem kevés erőfeszítés eredménye volt. A szociáldemokrácia legerősebb helyi csoportjai a bányászok között működtek. Ott is az volt a baj, hogy a megyei vezetők és a tagok között sok volt a fölösleges vita, a véleményeltérés. Az akkori pártvezető Németh Alajos alig tudott feladatának megfelelni. Leginkább az okozott gondot, hogy erre az időre megszakadt korábbi kapcsolataik jó része. Sem a szlovákiai, sem az ország más területén működő szociáldemokrata csoportokkal, de olykor még az országos központtal sem volt folyamatos az irányító-együttműködő munka. így a háborús - olykor konjunkturális - gazdasági viszonyok között nehezen tudott eligazodni a helyi tagság, és vezetés is. A salgótarjáni helyzetre igaznak vélem az általános minősítést, miszerint: „Az 1930-1940es évek fordulójának politikai viszonyait meghatározó ismert fejlemények az egész negyedszázad folyamán nem tapasztalt mélypontra süllyesztették a szociáldemokrácia presztízsét és vonzerejét." A harmincas évek végére a város éppencsak túljutott fejlődésének első, figyelemre méltó állomásán. A ki nem jegecesedett viszonyok, a kapcsolatok meglévő kuszasága, a város vezetői részéről megjelenő - elsősorban a politikai helyzet kezelésében megmutatkozó - bátortalanság miatt a feszültségek politikai megoldását nem vállalták fel, a szakmai kiegyensúlyozottság kevésnek bizonyult. így gyakran szabadjára kerültek az indulatok, a szenvedélyek Salgótarjánban is. Mindezek, és elsősorban az országos helyzet romlása, a háborús körülmények miatt az érdemi irányú és tartalmú városfejlődés megtorpant. Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság a sztrájk idején Időszakunkban a részvénytársaságnak több, viszonylag nagyobb munkás sztrájkot kellett elviselni. Okai között kétségkívül fontos helyet foglalt el, hogy a bányászkodás időszakos jellege miatt az igazgatóság által gyakorolt szociálpolitika, a kedvezmények rendszere, a szakmunkások viszonylag szűkebb körére terjedt ki. Ez nyilvánvalóan hatással volt a teljes létszámra. A 20-as évek ismert munkásmegmozdulásai - 1926,1929, amelyekben a fenti szempontnak szerepe volt - után hosszabb, békésebb időszakot követően keletkezett újabb feszültség 1939-ben és 1940-ben. A Salgótarjáni Kőszénbánya a medence legrégebben alapított, a két világháború között pedig a leghatalmasabbá vált termelő tevékenységet folytató társasága lett e vidéken: 1868. augusztus 6-a óta működött. Első elnöke gr. Forgách Antal volt, 1890-től id. Chorin Ferenc az elnökvezérigazgatója, 1925-1945 között ugyanezt a feladatot ifj. Chorin Ferenc felsőházi tag látta el.

20 Három korszak, három különböző típusú vezető személyiség. Abban ugyanakkor meg103