Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Történelem - Horváth István: A bányászok sztrájkja 1940-ben a pálfalvai bányakerületben

egyeztek, közös tulajdonságuk volt, hogy a vállalat fejlődéséhez nagymértékben hozzájárultak. A kor kihívásai és saját érdekeik által vezérelve e két pólus között olyan összhangot teremtettek, olyan gyakorlatot alakítottak ki, amelynek révén haszonnal alkalmazták, működtették a rájuk bízott eszközöket. A vállalat a két világháború között hatalmas konszernné változott. A petrozsényi bányák megtartásán túl többek között a dorogi kokszbrikettgyár, a lábatlani cementgyár, a nagybányai aranybányászat egyrésze is kezébe tartozott. Leányvállalatukként működött a salgótarjáni öblösüveggyár. Különböző nagyságrendű részvényekkel volt érdekelt a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaságnál, a magyar vasötvözetgyárnál, a bánvölgyi, a mátravidéki szénbányánál, a bauxit trösztnél, a Lapp Henrik féle bányatársaságnál. Résztvett különböző mészkőüzemek, téglagyárak, cserépgyárak vállalkozásaiban.

21 A társulathoz tartoztak a dorogi, a nagymányoki, a várpalotai bányák. A konszern széntermelése nagymértékben megnövekedett. Míg 1925- ben az éves termelése 16,9 millió q, addig 1941-ben 40,9 millió q volt. Ezzel Magyarország széntermelésének 35%át adta. A salgótarjáni szénmedencében a bányaüzemeket négy kerületbe sorolták be. A zagyvái, a pálfalvai, a kisterenyei, a mizserfai kerület alkotott egységet. A pálfalvai kerülethez tartoztak a ságújfalui bányák, a Jenő aknák (Etes), a karancsaljai lejtősakna, az etesi, a kotyházi, az andrásfalvi üzemek. Itt üzemelt a Frigyes akna is, amely 1920-ban megszűnt. A nagy távolság miatt benthagyott szénpillérek megnyitása könnyebb, rövidebb és olcsóbb szállítása miatt 1930ban Frigyes lejtakna néven újra telepítették. 1941-ben a szén elfogyott, ez a lejtősakna is kimerült?

4 A részvénytársaság budapesti központjába 1938-ban a Honvédelmi Minisztérium üzemi titkárt nevezett ki. A háború kitörésekor a bányaüzemeket hadiüzemmé nyilvánították. „A munkásokat katonai egységekbe osztották be. A hadiüzemi személyzeti parancsnokok napi parancsokkal és kihallgatásokkal, valamint üzemi fogdák felállításával igyekeztek az elégedetlenkedő munkásokat megfélemlíteni." Az igazgatóság részéről, a tények ellenére az 1940 őszén kirobbant sztrájkot végig politikai megmozdulásként kezelték. A nagy számú katonaság iderendelését szorgalmazták. Bizonyára volt ismeretük arról, hogy nagymérvű baloldali irányultságú politikai szervezkedésre a munkásszervezetek belső állapota miatt nem kerülhet sor. Viszont elkerülte figyelmüket a nyilas veszély, így ellentmondásos magatartásukban is kifejeződően kezelték az akkor történteket. A bányászok élelmezési helyzetének javítását kikerülhetetlen feladatuknak tekintették. „A zsír és szalonnával való ellátás érdekében nagyarányú bérhizlalásokat" kezdeményeztek. Ezzel - és nem politikai döntéssel - a helyzetet egy időre kezelni tudták. Az iparügyi miniszter bérjavító rendeletét sokallta az igazgatóság. Az intézkedés „1940. XI. és XII. hónapjaiban 853 425 pengővel terhelte vállalatunkat anélkül, hogy e költségek áthárítását, a szénárba való betudását engedélyezte volna." Bár a szociális helyzet, a drágaság miatt elismerte a béremelés jogosságát. A minisztériumi döntést kritizáló megjegyzések keletkezésének oka, valójában igazgatósági forrásból származó sértődöttség. Amint kiderült „a bérjavítás... vállalatunk megkérdezése nélkül történt, tehát anélkül, hogy meghallgatást nyertünkvolna".

27 A történeti irodalom jelentős hányada, különösen a korábbi időszakban keletkezett munkák, a sztrájkok szinteréül nem a társulatot, hanem a települést jelölték meg. Ezzel nemcsak az okokat hagyták lényegében felderítetlenül, hanem a keletkezett ellentétek fajtáit is áttették a településre. Meggyőződésem, hogy ez a csúsztatás is hozzájárult, hogy Salgótarján valóságos életének, fejlődésének e szakaszát homály fedte. Ez a felfogás hozzájárult a több tekintetben pontatlan történelmi kép megrajzolásához. A sztrájk története az események időrendjében 1940 őszén az ország közvéleménye Észak Erdély Magyarországhoz kapcsolását ünnepelte. E mámoros állapotban következett be az az akció, amely hosszú napra nemcsak a helyi közigaz104