Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)
Történelem - Oborni Teréz: Nógrád vármegye népoktatása 1770-1771 között
XVII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1991 TÖRTÉNELEM GESCHICHTE Oborni Teréz Nógrád vármegye népoktatása 1770-1772 között A Nógrád Megyei Levéltár - mint ahogyan az ország több megyei levéltára is -, őrzi azokat az összeírásokat, amelyeket az 1770-es évek elején, Mária Terézia tanügyi reformját megelőző felmérésként készítettek a vármegyében. A18. század utolsó harmadának művelődéstörténetéről, a Ratio Educationis előtti népoktatás helyzetéről több jól ismert összefoglaló munka és résztanulmány született. Fináczy Ernő, Kanyar József, Kosáry Domokos, Sugár István, Szabó Imre eredményeit, megállapításait alátámasztják a nógrádi adatok is, vizsgálatunk során azonban néhány megyei sajátosságra is fény derül. A korszak művelődését jellemezve Kosáry Domokos két művelődési szférát különít el. 1 Szerinte az uralkodó osztály képviselte írásbeli kultúra, a „magas műveltség" mellett mindenképpen hasonló jelentőséggel bírt a jórészt írástudatlan parasztság hagyományos, szóbeliségen alapuló, de az írásbeli kultúrával kölcsönhatásban álló műveltségi szférája is. A szóbeli és írásbeli kultúra közötti határvonalak sok esetben összemosódtak: a szóbeli hagyományok a nemesség körében is éltek, és a paraszti kultúra sem maradt mentes az írásbeliség hatásától. Az 1770-1772-ből fennmaradt országos és megyei tanítóösszefrások éppen ezen paraszti művelődés világába nyújtanak betekintést. A változó pontossággal készített Nógrád megyei felmérések néhol csupán kibogozhatatlan adattömegnek tűnhetnek, többségükben azonban mégis életszerűek, s a mai szemlélő számára is elképzelhetően bontakozik ki belőlük a kétszáz év előtti nógrádi falvak, mezővárosok tanítóinak élete, tevékenységi köre. Az itt ismertetésre és közlésre kerülő összeírásokat Mária Terézia uralkodása alatt, a felvilágosodás korszelleme hatására készülő tanügyi változások előmunkálatainak tekinthetjük. Ebben az évtizedben az Európán végigsöprő eszmeáramlat, a felvilágosodás már végérvényesen elérte a Habsburg-államot, és új feladatokat, kihívásokat állított az abszolutista állam elé. Tévedés lenne azonban kizárólag a felvilágosodás szellemi hatásának tulajdonítanunk mindazokat a reformtörekvéseket, amelyek ebben az időszakban megindultak a Habsburg-monarchiában. A társadalmi-gazdasági élet, a jogviszonyok, az oktatásügy, a vallási türelem terén érvényesülő reformpolitika sokrétű hatásmechanizmusok következtében bontakozott ki. Ennek erőteljes ösztönző tényezője volt a fejlődésben való elmaradottság felismerése, illetve ennek hatására a nyugati államokhoz való felzárkózást célzó igyekezet. A 18. század első felének lassú, kis lépésekből álló előrehaladása után, amely a népoktatás terén szinte kizárólag az egyházaknak volt köszönhető, a Ratio Educationis létrehozásával a Habsburg-monarchia állami szintű kísérletet tett az oktatásügy átfogó rendezésére, racionalizálására. Ezzel a közoktatás terén megkezdődött az egyházak lassú, fokozatos visszaszorítása, s az állami érdekek szolgálatának előtérbe helyezése, bár a vallás, mint ahogyan az emberi lét minden szférájában, így az oktatásban is meghatározó szerepet játszott továbbra is, mind a gyakorlati tudásanyag, mind a szellemi-erkölcsi életeszmények közvetítése terén. * * *
