A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Horváth István: Beata Solitudo = Boldog magány

lyes barátságán túl Dornyai Béla történész, tanár, Bóna Kovács Károly szobrászművész életútját is egyengette. Nagy segítségére volt a kulturális munkában helyettese, Horváth László — Aradról ide menekült — kulturális tanácsnok. Az értelmiségi törekvéseket — noha ő elsősorban a sport- és a természetkedvelő szokásokat erősítette — felkarolta: személyesen megjelent rendezvényeiken, olykor rendelkezésükre bocsátotta a városi tanács épületét.Támogatta egyesületalapító szándékaikat és biztatására — díszelnöksége mellett — jött létre és folytatta tevékenységét a Balassi Bálint Művészeti Asztaltársaság. Az egyesület elnöke dr. Dornyai Béla, titkára Koltai Imre, háznagya Kraft Aladár volt. Tagjai voltak a fentieken túl: Bátki József, Bóna Kovács Károly, Fayl Frigyes, Bóna * Kovács Károlyné, Csanádi Miklós, Rőder Alfréd, Vilezsál Richárd, Molnár Jenő, Blanár Sándor, Dudás János, Jónás Ödönné, Bruczkó Géza, Endrei László, Ambrus Béla, Semefkay József, Nógrádi Papp Dezső, Visnyovszky Rezső, Perényi Tibor, Vadászy Bertalan. (26) A felsorolásból kitűnhet: Salgótarjánban volt iparos, kereskedő, vállalkozó és értelmiségi is. Jobbára olyan, aki a kapitalista iparban, vagy annak infrastruktúrájában dolgozott. A társadalmi élet sokszínűségében az alkotó értelmiségi még éppen csak az első lépéseket tette meg. A városi léthez szükséges munkamegosztás kialakult, elemei értékesek, de az egész még nem lényegült át olyanná, amelyet a polgári névvel lehetett illetni. A meglevő kevés a polgármesterhez és köréhez kötődött. Tapasztalhattuk: a városfejlődés ellentmondásainak — sok egyéb mellett — egyik oka éppen ez: a valódi életvitelével, az egzisztenciájával, a szellemiségével lényegében hiányzó polgár. Féja Géza így írt e jelenségről: „Vidéki életünkből hiányoztak a természetes társadalmi és kulturális izgalmak, a történelem az úgynevezett történelmi rétegek előjoga maradt, a kultúra pedig csupán kis választott csapat ügye lett." (27) A polgármester nem volt a városi elszigeteltség patrónusa. Legjobb tudása szerint segítette Balassagyarmat értelmiségével és amint erre lehetőség adódott Losonc értelmiségével a kapcsolat felvételét. 1941. június 14-én megszervezett három város — Balassagyarmat, Losonc, Salgótarján — vezetőinek, küldöttségeinek találkozóját kezdeményezte és lebonyolításának színhelye ezért is lett Salgótarján. (28) Többször is büszkélkedett az e téren elért, még éppen csak látható eredményekkel. A Salgótarjánra alkalmazott fekete város — fehér lélek kedvenc aforisztikus gondolatát gyakran mondogatta, még ünnepi beszédeibe is beleszőtte. A szópár igazsága hordozta ugyan a még meglevő ellentmondást — de utalt, jelezte az értéket is. A kultúra szerves részének tekintette a hitbuzgalmat, a vallásosság körülményeinek javítását, gondozását. Önmaga is vallásos volt. Hitbuzgalmi élete az evangélikus egyházhoz kötötte. A vallásosságot nem öncélnak tekintette, hanem úgy vélekedett, hogy a város különböző rétegei között megmutatkozó ellentmondás feloldására eszközül is szolgálhat. A városlakókról szólva meleg hangon minősítette e szempontból is az itt élőket „...a lakosság szorgalmas, becsületes, szerény, jó szívű és nem utolsósorban vallásos". (29) Távolságtartás a politikától Az életút kétségkívül legizgalmasabb, közfigyelmet kiváltó szakaszában azt a kérdést is indokolt feltennünk: polgármesterségének nem kevés évei alatt hogy viszonyult a politikához? A megválasztáshoz szükséges felidéznünk a személyes tapasztalatokat. Eddigi ismeretünk birtokában elmondható, hogy belső vonzalom nem fűzte a politikai pártoskodáshoz. A vizsgakudarcot, a szülőföldről való elmenekülés még csak felerősítette. (Végül is az élet nagy fintora, hogy nyugdíját is politikai okokra hivatkozás miatt vonták meg.) Tény azonban az is, hogy a két világháború közötti időszak Salgótarján történetében politikailag a legmozgalmasabb korszak. A politikai pártok közül a kormányzatot támogató erők voltak túlsúlyban: mutatta ezt az is, hogy az országgyűlési képviselőjelöltet mindig különösebb gond nélkül választották meg. A másik póluson a szo164