A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Horváth István: Beata Solitudo = Boldog magány

ciáldemokrata párt képezett tényleges politikai ellensúlyt. Hatásában azonban — újabb feldolgozások tanulságait hasznosítva — differenciáltabb képet kell e baloldali politikai irányzatról alkotnunk. Mindenesetre tény: a munkáspárt az eddigi politikai pályán szerzett gyakorlata, felkészültsége miatt csak korlátozott ellenfelévé tudott lenni a kormányzati párt képviselőjelöltjeinek. Tömegereje ennek ellenére nem lebecsülendő: 1922-től szinte 2—3 éves ciklusonként nagy megmozdulások, sztrájkok tették izgalmassá a város életét. 1941-ig tartottak e heves munkabeszüntetések. Arról sem szabad megfeledkeznünk, az illegálisan működő kommunista pártnak is erős szervezetei voltak a városban és a környéken. Az ellenzéki érzület, ha nem is volt kiforrott minőségű, de természetesen meghatározta sokak magatartását. E magatartás kialakulatlanságára jellemző, hogy sokak szerint az ellenzékiség „kergette Salgótarján és környékének népét a negyvenes évek elején a jobboldali, akkor ellenzéki nyilaspártokba is". (30) Mi volt a nagy megmozdulások — mint 1926. áprilisi nagy éhségmenet, a húszas évek végi, a harmincas évek közepén végbement nagy bányász- és munkássztrájkok — oka? A kérdésre a folyamatosan jelenlevő szociális elégedetlenségben találjuk meg a választ. Az éhségmenetet, a körülötte kibontakozó feszültséget a polgármester a saját tapasztalata alapján így örökítette meg: „A munkanélküliség réme tovább kísértett. 1926. április végén (26-án) a szociáldemokrata párt mintegy 3—4000 tagja Zagyvapálfalvára, illetőleg Baglyasalja felé vezető útkeresztezésnél azzal az elhatározással gyülekezett össze, hogy Budapestre mennek gyalog és ott feltárják elviselhetetlen sorsukat. Én őszintén szólva magamban örültem, mert egy ilyen megmozdulás alátámasztotta azt a törekvésemet, hogy a munkások munkához, a város pedig kormánysegélyhez jusson. Egy Gerőffy nevű csendőr főhadnagy tapintatos közbenjárására sikerült a munkásokat leszerelni, szándékukról eltéríteni és a megmozdulásokat odajuttatni, hogy egy küldöttség utazzék vonaton Budapestre és próbáljon ott eredményt elérni. Ez aztán — mérsékelt eredménnyel — meg is történt. ' ' A sztrájk eredménye, ténylegesen az újonnan megkapott kormánysegély — mintegy 5 milliárd korona — újabb közmunkák szervezését tette lehetővé. Az is tény, hogy a politikai okok túlzott keresése, — azaz a másik oldalú megközelítése az eseményeknek — ugyancsak olvasható a korabeli dokumentumban. A KMP lapja, az Új Március 1926 Salgótarján áprilisáról így írt: „A salgótarjáni földindulás jelentőségét nem lehet reformista szakszervezeti mértékkel mérni, nem lehet azzal a mértékkel mérni, hogy hány százalék eredményt oldott meg a követelésekből a megmozdulás. Bár kétségtelen, hogy ezzel a mértékkel mérve sem volt eredménytelen 800 munkás és munkásasszony felvonulása. Salgótarjánnak Budapest ellen való felvonulása forradalmi megmozdulás volt." A polgármester is látta, hogy „a bőség és a szűkölködés képei között az indulatok úgy pattognak, mint ívlámpában két szén között a szikra." (31) Ezt felismerve, legjobb szándéka szerint igyekezett részt venni a munkában, a feszültség megszüntetésében. A munkanélküliség kísérője volt a két háború között a város életének. Számuk 400—500 fő között állandósult. Ez a világválság éveiben és később a harmincas évek közepén elsősorban a bányászok közül szaporodott gyakran 1000 fővel, olykor még ettől is nagyobb létszámban. Az ínség csökkentésére folyamatosan szervezte a polgármesteri hivatal a közmunkákat, amelynek eredményét a Pécskő-patak szabályozásában, a ceredi út megépítésében és a város útjainak kövezésében tapasztaltuk. Ilyen helyzetben a polgármester elrendelte „addig, amíg az illető helyiség minden munkát kereső polgára elhelyezkedést nem nyert, idegen helyiségbéli munkát kereső polgár nem kaphat munkát". (32) A munkássztrájk idején részt vett a feszültség levezetésében. Amint megfogalmazta: „Én mindig a munkások indokolt követeléseinek és óhajtásainak teljesítése érdekében érvényesítettem — e részben, sajnos csak jelentéktelen — befolyásomat." (33) Mai ismeretünk szerint azt mondhatom, a politika napi és nagyobb távlatú gyakorlásával szemben előnyt biztosított a szakmaiság — az ő esetében a közigazgatás, az államigazgatás értendő hangsúlyosan ezen — követelményének. Az államférfiú szakmaiságá165