A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)
Közlemények - Jakus Lajos: Sisa Pista az utolsó betyák a Cserhátban
előre megfontolás ellen bizonyítani kívánja: a tettes nem készült gyilkolásra. (A juhászkés mindig mindenjuhász csizmaszárában ott lapul.) Az ítéletet Őfelsége a király nevében kihirdetik, 1875. okt. 29-én. Benkó Sisa István és társai bűnügyében. 27 „Az elsőrendű vádlott gyilkosság helyett szándékos emberölés, a gyilkossági kísérlet helyett súlyos testi sértés, 14 rendbeli rablás és 12 rendbeli tolvajlás bűnében mondatik ki bűnösnek, s 20 évi közmunka s hetenként kétszeri böjttel súlyosbított börtönre ítéltetik." Ugyanakkor Szabó Hagymás Jánost, mert többször fenyítve volt, javíthatatlan, 10 évi súlyos börtönre kellett ítélni. Kis-Csoka József, mert többször fenyítve volt, javíthatatlan, ötévi súlyos börtönre kellett ítélni. Tőzsér Istvánt azon enyhítő körülménynél fogva, hogy önként jelentkezett, 3 évi börtönre kellett ítélni. A bíróság elé állított 49 vádlottból a tolvajlásban részt vettek közül négyen 3—3 havi súlyos börtönt, a visszaeső három 1—2 évi, hárman 2-—9 havi börtönnel úszták meg. Felmentettek 28-at, négyet szabadon engedve, betudva vizsgálati fogságban töltött idejüket, ketten időközben meghaltak, egy távol. ' Foglalkozás szerint a vádlottak közül az alábbiak: juhász 7, kondás 10, kanász 6, kerülő 4, gulyás 1, béres 1, cseléd 1, szolga 2, béresgazda 1, földműves 2, közbirtokos 3, földhaszonbérlő 1, kovács 1, kocsmáros és hentes 3, orgazda felesége 3, ismeretlen foglalkozású 1. A súlyosabb vádoltakon túl 49-ből 27 orgazdasággal, 11 tolvajlással állt a bíróság előtt. A vádlottak álltai megkárosított: 6 földbirtokos, 2 tiszttartó, 2 kasznár, 1 bérlő, 1 telkes gazda, 1 erdész, 1 jegyző, 1 bíró, 1 kocsis, 1 plébános, 10 zsidó kocsmáros, 4 molnár, 6 sertést, juhot tartó gazda. Benkó István új élete A húsz évre elítélt rab megkezdhette büntetése letöltését Egerben. Úgy látszik, jó magaviselete következtében hamarabb, 1889 táján szabadult. Saját közlése szeúntZubovics Fedor úrlovasnál szolgálatba állt Nógrádverőcén. Ott lóápoló lehetett. Utána Berchtold gróf alkalmazta jágernek Bernecebarátin. Manga János róla emlékezve írja: „Büntetésének kitöltése után csendes, szelíd emberként élt." 28 A róla szóló hagyományok is Zubovicshoz és Berchtoldhoz fűződnek. 1903—4 táján felkeresi Zöld Márton hírlapíró. A termékeny tollú, több mint másfél ezer karcolatot és novellát író publicista sokat foglalkozott betyárok életével. így adta ki Betyártörténetek címen egyik írását 1904-ben, ebben közöl interjút Sisa Pistával. A volt betyár nem valósághűen adja elő Bálás Sándor megölését: „Az emlékezetes birkalopás gyanújával, mikor Bálás megkínozta, utána három év múlva a sziráki tanyákon egy juhásznál találkozott össze a pandúrral. Iszogatás közben összekülönböztek. A pandúr elkapta a puskáját a tarisznyakarikáról, baltáját Sisa, s egy suhintással lecsapta a pandúr fejét." 29 Bálás megölésének ez a variációja jobban megfelelt a betyárstílusnak, jobban mint a csizmaszárból kirántott juhászkés. Az 1900-as évek elején Kubányi Lajos Nógrád megyei festőművész olajfestményen megörökítette a volt népszerű betyár Benkó Sisa Pista arcvonásait. 30 A pirospozsgás képű, szúrósszemű Sisa ekkor 50 év körüli. Kiszabadulása után 1890-ben nősült, felesége Kürtössy Mária. Egyetlen fia ekkor született, s tüdőbajban hunyt el 1911 tavaszán temették, majd néhány hónap múlva Benkó István is követte, gyomorfekély vitte el. Halála előtt végrendelkezett, feleségét Uhlárik Antal bencei tanító gondjaira bízta. 31 Róla annyi emlékezés maradt a faluban, hogy vele keményen, katonásan, rabiátus módon bánt. Úgy látszik, betyár természetéből azért megmaradt valami. Sírja a bernecei öregtemetőben gondozott, egy század múlva is a nép emlékezetében megbecsült benne a volt betyár. 32 Sisa Pista portréja Véletlen szerencsénkre arcképe is fennmaradt egy „Kíváncsi" honleány kívánságára a Magyarország és Nagyvilág újság lerajzoltatta, amikor Sisa a gyilkosság után a börtönbe 348