A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Balogh Zoltán: Mozaik Salgótarján rt. város kereskedésének történetéhez

XVI. KÖTET TÖRTÉNELEM A NOGRAD MEGYEI MUZEUMOK EVKÖNYVE 1990 GESCHICHTE Balogh Zoltán Mozaik Salgótarján rt. város kezdeti kereskedésének történetéhez A XIX. század második felében Magyarországon a hagyományos kereskedelmi formák átalakulása mellett továbbéltek az árukereskedelem prekapitalista eredetű formái is. A helyi piacok és vásárok szerepe az önellátás szerepének csökkenésével és a nem mezőgazdasági népesség valamint a városi népesség számának növekedésével jelentősen megnőtt. A vásártartó községek száma 1855 és 1869 között megkétszereződött és 269 községben volt hetivásár.

1 A helyi piacok és vásárok az árukereskedelem legáltalánosabb színhelyeiként funkcionáltak évszázadokon át. A vásárok az arra jogosult településeken elsősorban a nagyobb távolságok közötti árucsere lebonyolítására szolgáltak. Szerepük azonban nem merült ki csak az anyagi termékek cseréjében, hanem — kialakulásuktól kezdve — elősegítették a hírközlés, a művelődés javainak áramlását, közvetítését, ugyanakkor a helység urbanizációs fejlődésének is fontos állomását jelentették.

2 A salgótarjáni vásárok 1867 után váltak a környéken jelentőssé. Számukat kettőről háromra, majd négyre növelték. Emellett hetente egy alkalommal tartottak hetivásárt. A január, május, július és október hónapok harmadik hétfőjén tartott országos vásárok első napján állatvásár, másnap kirakodóvásár volt.

3 A vásári fejlődés következtében a régi vásártér maradt meg belső vásártérnek, ahol az iparcikkvásárokat, a kirakodóvásárt tartották. Az állatok és a termények árusítását pedig csak a külső vásártereken végezhették.

4 Az országos és hetivásárokra a szomszédos Heves és Gömör megyéből is nagy tömegben hozták Salgótarjánba a különféle élelmi és ipari cikkeket. Az egri és a szécsényi kofák, a hugyagi termelők külön „színfoltjai", a losonci, szécsényi, pásztói iparosok nélkülözhetetlen résztvevői voltak a piacnak.

5 Joggal állíthatjuk tehát, hogy Salgótarján ipari és bányásztelepülésként piacfunkciót töltött be, hiszen élelmezését a közelebbi — távolabbi falvak rendszeresen hetivásárra kerülő termékei oldották meg. Ugyanakkor ha a környező falvak és a salgótarjáni medence életmódjában, termelésében bekövetkezett változásokat nézzük, Salgótarján piacközponti funkciókat is ellátott.

6 A vásárok emlékeit ma már csak a köznyelvben élő Vásártér őrzi, a többi vásárra emlékeztető utca- illetve térelnevezés eltűnt az emberek tudatából: Belvásártér, Széna tér, Külvásártér, Piactér. A piacok főként a letelepült lakosság mindennapi élelmiszer-ellátását szolgálták. A mezőgazdasággal foglalkozó falusi termelők a piacokon adták el termékeiket az ipari, kereskedői, közigazgatási stb. foglalkozásokat űző városiaknak. A települések növekedésével, népességszámuk gyarapodásával együtt nőtt a piachelyek száma, szaporodtak a piacnapok. A piacokat a piactereken tartották, amit sok esetben a kiszélesülő főutca helyettesített.

7 Salgótarjánban az országos és hetivásárok mellett a kispiac játszott jelentős szerepet a község és az üzemek munkásainak ellátásában. Külön ki kell azonban hangsúlyoznunk, hogy a nagyvállalatok: az SKB Rt. és a Rimamurányi Vasmű magazinjai teljes körű ellátást biztosítottak munkásaik részére, különösen a kezdeti időkben, letelepült kereskedők híján. Az ősi piac az Erzsébet tér helyén a megyei út, a Pécskő és Karancsalja utcák találkozásánál helyezkedett el.

8 A 70-es években 3 kofasátor állt itt. 1885-ben a 313