A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Losonci Miklós: Réti Zoltán színes üzenete

irodalomtörténet is leírja. Valóban ritka a pillanat, amikor ilyen mélyen pillanthatunk egy műhely emberi-művészi gondjaiba, az ihletet indító szöveg helyes megválasztásától az eszközök kipróbálásán át a mai szerencsés pillanatig, a kész műalkotás megszemlélhet'óségéig. Január 22-e van, a magyar kultúra napja. Hölgyeim és uraim, tisztában kell lennünk azzal, hogy a magyar gazdasági „csoda" a világot aligha fogja érdekelni, s a politika gyors változásai is csak átmenetileg. A magyar kultúra az egyetlen, amivel az oly sokat emlegetett Európa-házba beléphetünk. Köszönetet mondok Réti Zoltánnak, hogy — Madách kezét fogva — az ö szeme és az ö ecsetje révén most ebben az Európa-házban érezhetjük magunkat. Kívánok a tárlat közönségének elmélyült, nyugodt műélvezetet, ami manapság (azt hiszem) a legritkább lehetőségek egyike az életünkben; a művésznek pedig kívánok jó egészséget és sok sikert. Kerényi Ferenc Kelényi István „MADÁCH FAI' ' Réti Zoltán képe alá (60. születésnapjára) Nézve csillagokba — égi Mesterére Ott állt a tanítvány — fái közt —, a költő Vissza ezredekre annyi emberöltő Ültette a Kerted — Uram, de mivégre?! Dicsőség — „Fényhozó": „Jóság-Eszme-Erő!" (Lelke bokrai közt míg kósza „Lidércke" táncolt; — hozsánna hullámzott fülébe...) Miért, hogy fényeid mindig fedi felhő!? Tudás fája volt már szinte többi közt Semmi jel se volt még „szivárvány" az égen Arról álmodott, ki — innen kiköltözött Arra gondolt mindig: miként is volt „régen" Látta magát mint rab, miként üldözött Csak a hajnal jött el — palócföldi „Éden" 1983. május 7. Erd. 29