A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Cs. Sebestyén Kálmán: A falu története Szuhahuta emlékezetében

hogy a falu emlékezete szerint ekkor Szuhahutát Hadobás falunak is nevezték az emberek, egyértelműen utalva a bérlők egyikére.

24 Azonban a termelés növekedése viszonylag rövid ideig tarthatott, 1845-ben már elpusztult hutaként említik. A XVIII. században alapított üveghutáknál általános volt, hogy néhány évtized után (kb. 50—60 év) lebontották, s máshol építették föl. Ennek fő oka, hogy ennyi idő alatt elfogyott a hamuzsírfőzéshez és -fűtéshez felhasználható faanyag a környéken, s gazdaságosabb volt a kezdetleges kemencéket áttelepíteni, mint távolabbról szállítani a faanyagot, így vándorolhatott a hasznosi Huta (Alsóhuta, Felsőhuta, Legfelsőhuta),

25 valamint a Bükk hegységben is hasonló okokból jött létre időben egymás után Óhuta, Újhuta, Répáshuta és a gyertyánvölgyi huta.

26 Szuhahuta esetében is hasonló folyamat játszódhatott le, azzal a különbséggel, hogy nem tudott tovább vándorolni, mivel a közbirtokossági erdőterületet nagyobb uradalmak vették körül. Erre enged következtetni az 1785-ben készített összeírás azon megjegyzése, „...hogyha nagyobb területük lenne az erdők használatában, az üzem jövedelme is nagyobb lenne".

27 A számítások alapján ugyanis az ekkor előállított 150 véka hamuzsír készítéséhez évente kb. 1800 tonna fát kellett elégetni.

28 Hogy ez mit jelentett az erdők fogyásában, a XX. század elején megjelent Heves vármegye monográfiájában érzékeltetik: „Legsiralmasabb azonban Hasznos község határa. A Galya-tető alatt századokkal ezelőtt üveghutások telepedtek meg. Üveget már régóta nem fújtak, de mint a kukacz a sajtba, úgy eszik bele magukat az erdőbe. Ezek a hutások ... a saját erdejüket már régen kipusztították..."

29 Szemléletesen mutatja ezt az I. és II. katonai felmérés térképe.

30 A másik ok, amely siettette a szuhai üveggyártás megszűnését, a piaci lehetőségek beszűkülésében kereshető. Mint korábban is volt róla szó — a huta működésének felújításánál — a XIX. század első évtizedeiben ugrásszerűen megnőtt az üvegtárgyak használata a parasztság körében. Ez az 1830-as évek végére stabilizálódik, eléri azt az arányt, amely a század végéig csak csekély mértékben változik. így csökken a tömeges kereslet a gyengébb minőségű termékek iránt. A XIX. század közepére azonban megszűnnek a kisebb üvegcsűrök, s csak néhány jelentősebb üzem marad talpon, amelynek még van nyersanyagkészlete, ill. fokozatosan lehetőségük van áttérni a fát kiváltó anyagokra. Párádon például 1848-ban tüzelőanyagként 164 mázsa szenet is használtak, az alapanyagok között pedig 16 mázsa hamuzsír mellett 4 mázsa „sziksó"-ról, azaz szódáról tesz említést az uradalmi revizor.

31 Az egyébként is tőkeerősebb parádi Újhuta mellett szól a jobb minőségű üveg előállítása. A környék kisebb hutái — a hasznosi és a szuhai — így nem tudják felvenni a versenyt sem mennyiségben, sem minőségben, sem gazdaságosságban, amely megszűnésük fontos oka lesz. Érdekes módon a falu emlékezete ezt a folyamatot úgy őrizte meg, hogy a fa elfogyott, ezért a huta áttelepült Parád-O-Hutára.

32 Ez azonban nem állja meg a helyét, s valószínű, hogy abból az emlékből táplálkozik, hogy néhányan még az 1930-as években is átjártak Újhutára dolgozni. A falu lakói számára megpróbáltatásokkal járhatott a részleges életmódváltozás. Hozzájárult ehhez, hogy a megszűnő ipari tevékenység helyébe nem lépett más, több embert foglalkoztató tevékenységi forma. Esetleg átmeneti időszakra megjelenhetett a XIX. század közepe táján az emlékezetben „téglagyáraként emlegetett vállalkozás. Nem vált jelentős üzemmé azonban, hisz a falu lakói pontosabban nem tudják behatárolni működésének idejét. Azt, hogy volt, viszont bizonyíthatja a Szuhára vezető műút mentén ma is Téglásnak nevezett falurész. A tevékenységet a Putnoki család nevéhez kötik. Nem zárható ki az sem, hogy korábban működött, esetleg a huta újraindításával kapcsolatban. Másik lehetőség, hogy a huta megszűnése után próbálták hasznosítani, esetleg az egyik kemencét felhasználva, a helyben található anyagokat: az üveggyártáshoz gyenge minőségű kvarchomokot és az agyagos földet, amelyről már a II. József-féle országleírásban megjegyezték, hogy „az itteni út nagyon rossz, különösen esős időben az agyagos talaj miatt csaknem járhatatlan".

33 A földművelésre való áttérés szintén csak szűk körű és kiegészítő tevékenység maradt, alapvetően a földhiány miatt. Az erdőtől megtisztított területek nem voltak alkalmasak gabonafélék termesztésére, rétje, legelőterülete pedig csekély volt. Érzékelteti ezt, hogy a XX. 293