A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Losonci Miklós: Réti Zoltán színes üzenete

nekünk megjelenítse. Ennek a kiállításnak jelentőségét — első megközelítésben — ebben látom. Tulajdonképpen istenkísértés, amit Réti Zoltán müvei. Hiszen Az ember tragédiájának vannak koronként klasszikus illusztrációi. Zichy Mihály sorozata annak idején egész Európát bejárta, a színpadi tervezők is innen merítettek ötleteket. Hogy egy modern példát is mondjunk: 1964-re, Madách halálának centenáriumára készült el Kass János sorozata — és a sort hosszan folytathatnánk azokkal, akik a maguk korának ízlése szerint illusztrálták Madáchot. Réti Zoltán azonban nem ezt tette, s ezért neveztem az imént istenkísértésnek vállalkozását. Nem kevesebbre törekedett ugyanis, mint hogy az akvarell műfajában fogalmazza újra a Tragédiát. Az akvarellt ma sokan lenézik. — 0, hiszen az iskolában is avval festettünk! Bezzeg, az olaj, az igen, az más, az maradandó — mondják. Réti Zoltán azonban jól tudja saját tapasztalatából, hogy az akvarell él és virágzik a világban, Londontól Tokióig — hogy csak festőnk külföldi tárlatainak és sikereinek színhelyeit említsem. Rá is áll a mondás, hogy senki sem próféta a saját hazájában: s valóban, Réti Zoltán e műfajban nagyobb diadalokat mondhat magáénak külföldön, mint itthon. Meg kell mondani, hogy nem ő az első magyar művész, aki akvarellistaként foglalkozik a Tragédiával. Diósy Antal azonban illusztrált csupán, és nem is törekedett ilyen teljességre. Mégis, mi az, ami Réti Zoltán sorozatát minden eddigitől megkülönbözteti? Mindenekelőtt ezek a lapok nem illusztrációk. És festőjük visszahozta Madáchot világhódító útjáról arra a földre, a magyar földnek arra a nógrádi darabkájára, ahol született és ahonnan elindult a Mű és költője. Ez a táj kíséri végig az első emberpár útját, amelyet—úgy véljük—minden nemzedéknek végig kell járnia. A paradicsomból kiűzőitek úgy építenek maguknak házat és úgy kerítik körül földjüket, ahogyan azt Nógrádban tette a földművelő évszázadokon át. A sorozat másik végpontján a kihűlő föld az Ipoly völgyének téli képe, és az űrben megjelenő Ádám a palóc mesék igazságával tér meg földjére. És milyen szerencsés ötlet, hogy itt láthatjuk a sorozat elején a csesztvei kúriát, amely mintegy hitelesíti a tájélményt. Madách Ádámja tehát összetéveszthetetlenül magyar ősapa, nekibuzdulásaival, szalmaláng-lelkesedéseivel, olykori megnagyító hajlamával, kiábrándulásaival. Ezek mind a magyarság sajátosságai. És itt van a kételkedő, mindenen gúnyolódó Lucifer. íme, ezek a figurák már nem is a klasszikus irodalom alakjai, hanem a mi kortársaink: mi több: földijeink. Réti Zoltán erre figyelmeztet bennünket, s ez kiállításának második jelentésrétege. Egészen más, de még ennél is nehezebb feladat volt a festőművész számára a Mózes újraalkotása. Abban a szerencsében lehetett részem annak idején, hogy az alkotómunkának még kezdeti fázisában beszélgethettünk erről Balassagyarmaton, Réti Zoltán műtermében. S akkor elmondta nekem, hogy előtte két Mózes fekszik, Madách eredeti szövege és Keresztúry Dezső átdolgozása, s mind a kettőből dolgozik. Azóta évek teltek el, megünnepeltük előbb (1983-ban) Az ember tragédiájának, majd 1988-ban a Mózesnek színpadi centenáriumát. Az utóbbin már ott láthattuk a Nemzeti Színház előcsarnokában Réti Zoltán festményeit. Keresztúry Dezső Mózese 1966-ban került színre, amikor Magyarországon mindenki azt hitte, hogy a következő nemzedék beléphet a Kánaánba. Akkor az volt az erősebb mondandója, és nem az, amit Madách sugallt: vérrel,tűzzel-vassal meg kell tisztítani a nemzetet ahhoz, hogy méltó legyen az ígéret földjére. Bizony, Keresztúry átdolgozása nemcsak nyelvében simította át Madáchot... Azóta megváltozott körülöttünk és bennünk a világ. A Mózes négyszáz előadást ért el annak idején, mint a konszolidáció reprezentatív drámája. 1986. évi felújítása voltaképp megbukott, alig érte meg az 1988-as ünnepeket, mire már senki sem hitte, hogy holnap vagy holnapután beléphetünk a Kánaánba. Olyan szépen szoktuk mondogatni, hogy a művész a mi lelkiismeretünk, aki távolba lát, előrehatóan gondolkodik, mint a társadalom átlagembere. íme, egy konkrét példa: Réti Zoltán évekkel előbb küzdött meg az autentikus Madáchhoz visszatérés problémájával, mint ahogyan azt 1986-tól a színházi közönség észlelte, és végül 1990-ben az 28