A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Hír János: A Mátra- és a Bükk-hegység fejlődéstörténeti vázlata a szarmata korszaktól a negyedidőszakig

lignitbetelepülések is előfordulnak (ALFÖLDI L. et al 1975) . HAHN GY. et al (1984) szerint azonban ezek iparilag hasznosítható mennyiségű lignitfelhalmozódás észlésére perspektivátlanok. A vizsgált terület földrajzi keretein ugyan kívül esik, de feltétlenül említést érdemel, hogy a kunsági korszak leggazdagabb északi-középhegységi ősgerinces leletanyaga Rudabányán került elő, mely a tóból félszigetként kiemelkedő Ruda-hegy platóján egy prepannon folyóvölgyet kitöltő lápi, lignites üledéksorban halmozódott fel (KORDOS L. 1982). Az európai viszonylatban is kiemelkedő gazdagságú lelőhely összesen 89 gerinces taxont szolgáltatott, köztük az ember származásának korai szakaszát képviselő prehominida anyagot (KRETZOI M. 1975, KRETZOI M. et al 1976, KORDOS L. 1987). Számos szerző egybehangzó véleménye szerint a pannon tó a balatoni korszak elején lejátszódott transzgresszióval érte el maximális kiterjedését (legutóbb BARTHA F. 1978, KRETZOI M.—PÉCSI M. 1982 a, b) (8. ábra). Üledékei a Mátra és a Bükk peremvidékén 300—350 m tszf.-i magasságig nyomozhatok. Ebben a magassági szintben denudációs peremek, padkamaradványok (LÁNG S. 1967), abráziós szinlők (PÉCSI M. et al 1985) térképezhetők. SZATMÁRI P. (1971) szerint a medenceperemi fácies kvarchomoktelepei ezen abrázió termékei. A balatoni korszak során a Mátra- és Bükkalján többszöri parteltolódás játszódott le (regressziók és előnyomulásuk ismétlődése), ami kedvező körülményeket teremtett a lignitképződés számára. Ma még nem teljesen tisztázott kérdés, hogy az összesen 18 telepből álló lignites összlet a balatoni korszak teljes időkeretét kitölti-e, vagy csupán annak egy rövidebb szakaszát, amely klimatikusan is kedvező volt (KRETZOI M. 1985) a parti mocsarak vegetációja szempontjából. A széntelepes összletből mind ez idáig kevés gerinces maradványt ismerünk. Néhány nagyemlőslelet Petőfibányáról és Szűcsiből került elő (KRETZOI M. 1983 b). Kisemlősmaradványok lignites képződményekből gyakran gyűjthetők iszapolási technikával. Erre számos kedvező külföldi példa van (WERD VANDER A. 1979,DEBRUIJNH. etal 1980). A magyarországi bányákat ebből a szempontból mind ez idáig nem vizsgálták. Egy jövőbeni gyűjtési program a telepek pontosabb távkorrelációja szempontjából is fontos lenne. Úgy tűnik, hogy a pannóniai kor (S.L.) teljes időtartama alatt a Mátra és a Bükk alacsony, kis reliefenergiájú kiemelkedést alkottak. Ezt egyértelműen bizonyítják a széntelepes összlet anyagvizsgálatai is, melyek szerint az északi előtér kavicsanyagának első jelentkezése csak a legfelső telepben mutatható ki (HAHN GY. et al 1984). Ez a tény a szárazföld felőli minimális anyagbehordásra vall. A pannon tó legfiatalabb képződményének a hatvani téglagyár levéllenyomatos agyagát tekintik. A belőle előkerült flórából és nagyemlősfaunából lehűlésre következtettek (GAÁL I. 1943, KRETZOI M.—PÉCSI M. 1982, KRETZOI M. 1987). A balatoni emelet tavi képződményeire az Északi-középhegység előterében általánosan homok, ül. homokos üledékek települnek (10. ábra), melyeket az RCMNS 1985. évi budapesti kongresszusának koncepciója szerint a balatoni emelet zárótagjának kell tekinteni (PÉCSI M. 1985, DANK V.—JÁMBOR Á. 1987, JÁMBOR Á. et al 1987). A Mátra-, Bükkalján a műrevaló lignittelepek kimaradásával legföljebb csekély fűtőértékű lignites agyagbetelepüléseket tartalmaz (HAHN GY. et al 1984). Jellemzi még a szémcseösszetétel osztályozatlansága, a limonitos elszíneződés és a kemény „homokkőpudingok" jelenléte. (SCHWEITZER F. 1990 szóbeli közlése szerint hasonló „pudingos homok" képződése jelenleg a Szaharában figyelhető meg.) A homok puhatestű-faunájának legtöbbet említett tagja a Margaritifera flabellatiformis, melyet a korábbi irodalom tévesen Unió wetzleri ként is idézett (KROLOPP E. 1988).A képződmény időszakos vízfolyások általi lerakódását keresztrétegzettsége is bizonyítja. A mátra—bükkaljai legfelső pannon homokok fú271