A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Á. Varga László: Vállalkozások a vasiparban (Heves vármegyei kisvállalkozások az öntőiparban az államosításig)

A fenti táblázat úgy gondoljuk önmagáért beszél. Még akkor is, ha tudjuk — hiszen országosan is ez volt a gyakorlat —, hogy Stecz nem jelentette be minden alkalommal az általa foglalkoztatott munkásokat. (1,3) A rendelkezésünkre álló forrásokból nem tudjuk megállapítani így azt sem, hogy 1912. és 1914. között azért nem szerepel-e egyetlen munkás neve sem a korabeli kimutatásokban, mert Stecz „elfelejtette" bejelenteni azokat, vagy pedig azért, mert 1913 végéig csak Kakassal, a társsal, 1914-ben meg csak a család­dal dolgozott. Hasonló a helyzet 1917-ben és 1918-ban is. Mindenesetre az világosan kitűnik a táblázatból, hogy Stecz 1915 és 1934 között — 1931-et kivéve — évenként mindössze 1—2 segéderővel dolgozott és ebben az időszak­ban az átlaglétszám egy évben sem haladta meg az 1,5 főt. Sőt legtöbbször jóval 1 fő alatt maradt. Érdekes módon a munkáslétszám nem tükrözi az 1920-as évek közepétől meginduló nagyarányú üzembővítést. Az átlagos munkáslétszám ugyanis csak 1936-tól, az egy évben foglalkoztatott összes munkás létszáma pedig csak 1935-től haladta meg a két főt. 1940­ben foglalkoztatta a legtöbb munkást Stecz, összesen 43 főt, a legnagyobb átlaglétszám­mal, 13,10 fővel pedig 1941-ben termelt az üzem. Ez utóbbi számot csak 1948-ban köze­lítette meg, 12,26 fővel. A 10 fős átlaglétszámot összesen öt évben lépte túl a vállalkozás: 1940—1942-ben és 1948—1949-ben. 1915 és 1949 között az öntöde 123 alkalmazottját tudtuk kimutatni. A tulajdonoson kívül 10 fő volt szakalkalmazott. Ebből 6 fő vasöntő volt, akik közül kettőt egy-egy, egyet két, egyet négy, egyet hét, egyet pedig nyolc alkalommal foglalkoztatott az üzem rövi­debb-hosszabb ideig. Lakatost négy alkalommal vett fel Stecz. Ezenkívül két tanonc szerződéséről tudunk. Az egyik unokája, Ilona lánya fia, Gerendai Imre, a másik pedig Soós Sándor, későbbi legjobb szakmunkása volt. Korántsem rendelkezünk ilyen bő információval a munkabérek vonatkozásában. Egyedül csak a 30-as évek végének, a 40-es évek legelejének munkabérei állnak rendel­kezésünkre, de azok is szóbeli közlés alapján. 014) E szerint a szakképzettségtől függően a munkások 1,70—2,50 pengőt kerestek naponta. Ennek nagyságát talán úgy érzékeltethet­jük, ha tudjuk, hogy egy mezőgazdasági napszámos ennek csak 40—50%-át kapta. (115) Az 1930-as évekig az üzem csak minimálisan lehetett ellátva szociális létesítmények­kel, hiszen csak egy 1932-es gyárvizsgálat tette kötelezővé a tulajdonosnak, hogy ,A munkások részére 6 hónapon belül zuhanyfürdö létesítendő. {Ub) Hasonlóan kevés a forrás a szakmai szervezkedésekre is. Ennek következtében nem sikerült kideríteni, hogy mikor lettek tagjai az üzem dolgozói a vas- és fémipari dolgozók szakszervezetének. Csak annyi bizonyos, hogy amikor 1949. július 8-án Melczer Bernátot a 11 fő szervezett munkás, vagyis majdnem a teljes üzemi létszám megválasztotta bizal­minak, már működött a szakszervezet a vállalatnál. A választásra pedig azért került sor, „mert a régi bizalmi, Marsalkó János az üzemtől végleg távozott." Marsalkó egyébként 1949. március 1-én lépett ki az öntödéből/ 117) Ebből viszont arra következtethetünk, hogy már 1949. március előtt is élt a szakszervezet az üzemben. 3. Aszlajtner Bernát Nevével először a forrásokban mint Stecz József alkalmazottja találkoztunk. 1919. július 1-től 1921. október 30-ig ugyanis öntősegédként dolgozott Stecz üzemében. 018) „Vas- és rézöntési iparnak tégelyekbeni olvasztása melletti önálló gyakorlására az iparigazolványt" 1921. december 20-án kapta kézhez mint Újsor utca 56. szám alatti lakos. Csak emlékeztetőül: Stecz üzeme is az Újsor utcában volt. 019) Saját, szoba-konyhá­ból és műhelyből álló Homok utcai 52 m 2-es lakóházának építési kérelmét pedig 1922. szeptember 10-én hagyta jóvá a polgármester. 020 ' Az építkezés azonban elhúzódott, mivel a lakhatási engedélyt csak 1924 tavaszán kérte 233

Next

/
Thumbnails
Contents