A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Á. Varga László: Vállalkozások a vasiparban (Heves vármegyei kisvállalkozások az öntőiparban az államosításig)

a várostól.

(121) Sot felmerül a gyanú, miszerint Aszlajtner az önálló ipar gyakorlását műhely hiányában nem is kezdte el. Ezt látszik alátámasztani, hogy 1922. május 17-től 1922. augusztus 7-ig, majd 1922. szeptember 2-től ismeretlen ideig vagy pénzszerzés, vagy szakmai ismeretei gyarapítása végett Heringéknél dolgozott vasöntőként.

(122) 1923. február 12-én pedig lemondott iparáról.

(123) De ezeken túl szerepet játszhatott a gyors iparlemondásban az is, hogy Aszlajtner belátta: nem bírja a versenyt volt mesterével és az újonnan beindult „Hering-féle Mezőgazdasági Gépgyár és Vasöntöde" -vei. 1923 februárja és 1925 júniusa közti élete fehér folt előttünk. Csak 1925 közepén bukkant fel újra neve forrásainkban. Június 25-től október 10-ig ugyanis ismételten Heringek alkalmazták, majd 1926. október 12-én újfent kiváltotta a vas- és rézöntésre jogosító ipart.(

,24) A másodszori indulásnak az lehetett a fő mozgatórugója, hogy Aszlajtner tudomást szerezhetett a Hering-féle cég agonizálásáról, s úgy gondolta Stecz mellett megélhet önállóan is a szakmában. Amikor 1927-ben a város meghirdette az új utca- és házszámtáblák öntésére a versenytárgyalást, Aszlajtner is beadta árajánlatát, s ebben a következőket írta: „Mivel kezdő iparos vagyok, csak az utca jelző táblák készítését válalom, mert hetenként többet, mint ötven darabot szállítani nem tudok, ezeket horgonyöntésből el tudom készíteni első rendű fémkeverékből... Aszlajtner Bernát vas- és fémöntő. Homok utcza 3. szám. saját műhely."

{n5) Mint már volt szó róla, a megrendelést ő sem kapta meg. A műhely berendezéseiről semmit, alkalmazottairól is csak annyit tudunk, hogy 1928. május 3-a és 1928. május 19-e között Stefáni Antalt foglalkoztatta vasöntőként.

(126) Iparáról — valószínűleg a gazdasági világválság hatására, s talán nem elhanyagolható mértékben Stecz kiépült üzleti kapcsolatai miatt is —, 1930. május 6-án végleg lemondott. Nevét a források többet nem említik.

(127) 4. Joó Gyula 1908. március 20-án jutott birtokba a lakatosipar gyakorlását engedélyező iparigazolványnak.

(128) Az 1930-as években mezőgazdasági gépeket, többek között borsatukat és szecskavágókat is gyártott. Ezekhez a termékekhez pedig vas- és fémöntvényekre volt szüksége, melyeket Stecz József öntödéjében készíttetett. 1937 végére azonban megromlott köztük az üzleti kapcsolat, ugyanis Joó azt állította, hogy Stecz „a munkákat nemcsak hogy kellő időben és megfelelő módon nem szállította, de más üzemeknek is jogtalanul kiszolgáltatta, !.. Kényszerülve vagyok tehát a műhely természetes fejlődése folytán tetemes költséggel a vasöntést magam is előállítani, mert más távolibb vasöntőkkel az összekötetés az árut annyira megdrágítaná, hogy nem lehetnék versenyképes." Vagyis kérte a vas- és fémöntésre az iparigazolványt, amit 1938. január 27-én meg is adtak részére,*

129) mivel az öntészetben szerzett szakképzettségét biZOnyítOtSajnos hitelt érdemlő bizonyítékunk arra vonatkozóan nincs, hogy Joó Gyula ténylegesen megkezdte-e az öntést. Egyedül csak egy 1941-ből származó építési engedélyt és egy tervrajzot találtunk, de ezekben az iratokban nem többről, mint a műhely 2,5 m-rel való meghosszabbításáról van szó.

(131) Soós Sándor és Stecz Irén visszaemlékezéseikben szintén nem tudtak Joó öntödéjének létezéséről. így elképzelhető, hogy csak az engedélyt szerezte meg Joó Gyula az öntésre, s a valóságban soha nem készült el a kupolókemencéje. 234