A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Á. Varga László: Vállalkozások a vasiparban (Heves vármegyei kisvállalkozások az öntőiparban az államosításig)

A szakképzett munkaerőt csak a társtulajdonosok adták, illetve az indulásnál Stecz édesapja is segített, amint azt már előbb is említettük. A segédmunkát a családtagok, esetenként a szomszédok, valamint 1—2 napszámos biztosította. Az olvasztáshoz szükséges vasat a közeli ócskavastelepről szerezték be. Ekkor még hetente csak egy nap csapoltak a kupolóból. Az üzem szerény berendezését a kemencén kívül egy fújtató, egy köszörű és egy benzinmotor adta. Az első megrendelők egri, illetve környékbeli agrárfoglalkozásúak és fémiparosok voltak, de a vaskereskedők és a gyárosok is hamarosan vásárlói lettek a Stecz és társa öntvényeinek. A gyártmányok is tükrözték a vevőkört, mivel főleg szecskavágók, répareszelők, borsatuk, tûzhelylapok és tűzhelylábak iránt nyilvánult meg a legnagyobb igény. Ezeket vagy* saját, vagy ócska, elkopott, illetve eltört minták alapján készítették el. A vasöntésen kívül rézöntéssel is foglalkoztak már az üzem beindulásának pillanatától fogva. Ebből legfontosabb termékük a rézmozsár volt.

(74) Még egy hónapja sem üzemelt a vasöntöde, amikor Eger városa is belépett a megrendelők közé. Szeptember 27-én 13 korona 64 fillérről, egy újabb hónap múlva, október 20-án pedig 6 koronáról nyújtott be számlát Stecz a polgármesteri hivatalhoz.

(75) Tehát az 1—2 hónapos üzemelés már bizonyította a vállalkozás szükségességét. Ezen tényre, továbbá az induló vállalkozással járó terhekre, nem utolsósorban azon gyakorlatra, amelyet az új iparágakat meghonosítók részére már eddig is adott a város, hivatkozott Stecz, amikor 1912. október elején 10 évre szóló kövezetvám- és pótadómentesség megadását kérte a képviselő-testülettől. A polgármester október 12-én értesítette Stecz Józsefet, hogy a kért kedvezményt megkapta, mivel az ,,általa létesített vasöntödével új iparágat honosított meg és ez által a fémiparnak é s egyes gyáraknak hasznára és előnyére vált..." (76) Bár Stecz ezen kérvényt csak saját nevében adta be, ennek ellenére nem valószínű, hogy ekkor már társ nélkül dolgozott. Stecz Irén visszaemlékezése szerint ugyanis az indulást követően még kb. 1,5 évig, tehát 1913 végéig tartott Stecz József és Kakas István között a sorsközösség. Ekkor Stecz felajánlotta társának, hogy vagy abbahagyja az ivást és a gyengébb nem gyakori látogatását, vagy különválnak útjaik. Az ifjú Kakas inkább az utóbbit választotta, Stecz pedig végkielégítésben részesítette.

(77) A Folyás utca elején levő lefolyóaknák viszont még a Kakassal való együttműködés időszakának termékei. Az öntöde jó—a várakozásnak megfelelő — munkáját a város további megrendeléssel honorálta, ugyanis 1913. január 14-én megbízta őket az új Gárdonyi Géza utca házszámés utcatábláinak elkészítésével, majd 1914-ben több pályázóval szemben — most már egyedül, társ nélkül — Stecz megnyert egy versenytárgyalást,

(78) s ennek alapján ő készíthette el a város 25 új utcájának házszám- és utcatábláit.

(79) Stecz és társa 1913. február 22-én készült el a Gárdonyi utca 7 utcatáblájával és a 16 páros, valamint az ugyancsak 16 páratlan házszámtáblájával.

(80) A többi 25 új utca elnevezésének ügye 1913. február 8-án került a városatyák elé. Az építészeti és szépítészeti szakosztály javaslatát két utca elnevezésének kivételével a testület kielégítőnek találta és jóváhagyta.

(81) Stecz Józsefet május 29-én értesítette a városi tanács pozitív döntéséről, amelyben kikötötte, hogy a kézbesítéstől számított 60 napon belül a táblákat le kell szállítani a városi mérnöki hivatalba.

(82) Az öntést Stecz minden valószínűség szerint rövidesen megkezdte, de közben kitört az I. világháború, s az öntőmestert behívták Miskolcra katonának. A munkát a családtagok folytatták. Pontosabban ők csak formáztak, s amikor minden forma készen volt, Stecz rövid időre hazament a katonaságtól és a családdal együtt leöntötte a táblákat. Ez lehetett az oka, hogy a vállalt határidő helyett csak szeptember 7-re készültek el a munkával.

(83) 1915. március 1-én a városi főmérnök a Deák Ferenc utca házszámozását kérte, „mert ezen utcának keleti oldala már legnagyobb részén kiépült és az immár két év óta lakott 225