A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Cs. Sebestyén Kálmán: Salgótarján város fejlődése 1958–1968

II. Cs. Sebestyén Kálmán Salgótarján város fejlődése 1958—1968 A gyorsan fogyó szabad építési terület mellett nyomasztóan jelentkezett a gyarapodó letelepülő lakosság. A közintézmények kiépülése mellett hasonló volt a hatása a bányászat fejlesztéséből eredő munkaerő-beáramlásnak, illetve mint természetes és ipari központba a környező falvak lakossága lassú beköltözésének. Utóbbiak többsége addig kétlaki életmódot folytatott. Azonban az egyébként is lakáshiánnyal küzdő város, amelynek meglévő lakásállománya többségében elöregedett (közel harmada ötven évnél korábban épült), nem tudta az igényeket kielégíteni. Növelte még a gondot a városközpont zsúfolt beépítettsége. Az infrastruktúra sem érte el a városi színvonalat, a közlekedésben pedig a megnövekedett forgalom sürgette a fejlesztést. A nagy vonzáskörzetet kiszolgáló kereskedelmi hálózat szintén elérte teljesítményének felső határát, főként a raktározás szűkössége miatt. S mindezekhez kapcsolódott az a tény, hogy az ipari üzemek az eddig lakott terület szélein helyezkedtek el, amely a szűk völgyben akadályozta a város terjeszkedését, hiszen az amúgy is csekély ipari védőterületek már beépültek. így az üzemeknél is megjelentek a területi növekedés problémái a szükségessé vált rekonstrukciók részeként. Ezek előkészületeinek felgyorsulása, valamint a kormányprogramként jelentkező 15 éves lakásfejlesztési elképzelés a tervek újabb módosítását tették szükségessé. Az országosan előirányzott egymillió lakásból Salgótarjánnak 3500—4000 állami és 600 állami támogatással épülő családi házhoz kellett területet biztosítani. (1) Az újabb módosítás alapján az általános rendezési terv 1960-ban készült el. A város irányítóinak addig is a hároméves várospolitikai tervelőirányzatait figyelembe véve kellett javítani a lakosság ellátását. A lakáshiány mellett egyre nagyobb gondot jelentett a víz. „Salgótarján ivóvízellátása a város egyik legégetőbb, alapvető problémája. Jellemző, hogy a város területén működő üzemek fejlesztésének kérdését az illetékes országos hatáskörű szervek attól teszik a mai napig függővé, hogy egyrészt az üzem vízellátása, másrészt a bővítést természetszerűen követő lakótelep építéséből eredő vízigény hogyan lesz biztosítva..." (2) — írta a Nógrádi Népújság. Ezért született meg a döntés, hogy neves szakemberek bevonásával próbálják távlatokban is megoldani a vízellátás kérdését. Többféle elképzelés vetődött fel a mélyfúrású kutaktól a völgyzáró gátig. Azonban leginkább reálisnak az Ipoly vizének felhasználását tartották. Javasolták a szakértők, hogy amíg ez megvalósul, addig is a Mátraszele térségében fúrt kutakkal javítsák a város ellátását. (3) A megindult munkák 1959 végére hozták meg az eredményt, amikor jelentős társadalmi munka segítségével sikerült bekötni az újonnan fúrt kút vizét a városi hálózatba. Hasonló jelentőségű feladat volt 1959-ben — az éves karbantartás, javítás mellett — a város főutcájának, a Rákóczi útnak az átépítése. Szükségessé is vált ez, hisz 1953 és 1962 között a központi szakaszon a gépjárműforgalom közel háromszorosára nőtt. (4) Hozzájárult ehhez, hogy Salgótarjánba naponta több mint négyezer ember járt be (1960), s ezek háromnegyede autóbuszon vagy gépkocsin. (5) A forgalom növekedése szempontjából a városközpont átépítése mellett szerepet játszott, hogy ez a 21. számú fő közlekedési út átkelési szakasza, mely a határ felé vezet tovább. A korábbi tervekben is központi helyet kapott egyrészt azért, mert a vasúttal párhuzamosan fut, azt többször szintben keresztezi, másrészt pedig épp a növekvő nemzetközi forgalom miatt szükségesnek látták új, a várost elkerülő nyomvonal kialakítását. Azonban régi formájában — mint az adatokból is látszik — még a városi közlekedés igényeit is nehezen elégítette ki. Ezért határoztak úgy, hogy a 21. számú műút terveitől függetlenül is szükséges átépítése, amely során a kockakő 183