A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Horváth István: Beata Solitudo = Boldog magány

mester. Programjának és gyakorlatának középponti tennivalóját először a városrendezés és az elengedhetetlenül szükséges csatornázás, a házépítés, a városiasodás, másodszor a városi léthez szükséges közigazgatási-szociális intézményrendszer, harmadszor a lakosság általános viszonyainak javítása — benne az értelmiség jelenléte és megbecsülése — képezte. A városrendezés elindulásakor Förster a számításba vehető erőket szándékozott összefogni. A fokozatosság elvét vallva úgy szervezte meg a város működéséhez szükséges tíz ügyosztályt, hogy a községi korszakból a lehető legtöbb, alkalmazható személyt átvette. Nem kért módosítást a képviselő-testület összetételén sem. Amint írta: „A munkásság képviselete — bár szám szerint óriási túlerőben voltak — akkortájt még igen jelentéktelen volt." Az apparátusban, a képviselő-testületben az 1929-es státus változásának idején, akkor amikor Salgótarján rendezett tanácsú várossá lett, kezdeményezett lényegesnek nevezhető változást. Munkája során „kevés kivételtől eltekintve előzékenységgel, jóakarattal' ' találkozott. A tőkés továbbra is úgy vélekedett: „Mi legyen a kis falu jövőjével mit sem törődött. Mit létesítsen Salgótarjánban az mellékes volt, a fontos az volt, mit lehet onnan elvinni. Salgótarjánban állandóan letelepedni, itt házat építeni, vagy venni, itt nem jutott eszébe azoknak, kik itt megtömték zsebeiket." (16) A várostervezés-bejelentéskor figyelembe kellett vennie a mindennapokban jelentkező és széles körben általános magatartást alakító ideiglenességet, amelynek forrása: az új típusú lakótelep, a kolónia jelenléte volt. A megjelenésének ideje és tartóssága mint annyi más is, a szénbányászathoz volt köthető, hiszen: „A kőszénbányák megnyitásával, amikor gyorsan kellett nagyobb munkástömegnek, minél olcsóbb és egyszerűbb fedél alá jutni, méghozzá azzal a gondolattal, hogy a szén egyszer kifogy és mehet a tömeg tovább' '. ( 17) A kolónia sem maradt mozdulatlan. A 30-as évekre a telepek egy része villaszerűvé változott. Jelentős, — a kor igénye szerinti átlagos ellátottságú — komfortú épület volt található ekkor, mások, a legszegényebb nívójúak a barakk szintet és életrendet képviselték. (18) Az infláció ellenére is nekivágott a város vezetése, élén polgármesterével, hogy az új városhoz méltó „szabályozási tervet" készítessen tervezőjével, Varga László építésszel, aki korának ismert szakembere volt. A feladatra 50 millió koronát szavazott meg a képviselő-testület. Az alapállást két idézet jellemzi leginkább: a polgármester felfogása szerint a terv olyan legyen, amelyből kitűnik „nem közömbös az, milyen jövő vár a mi városunkra' '. A terv megvalósulásának útja pedig nem lehetett más, mint az, hogy „fel kell kapaszkodnunk a hegyre". Villaszerű, kertes házak sokaságával kívánta ezt elérni a gyakorlatban. A munkálatokhoz kapcsolódó lelkületet leginkább a polgármester szavai fejezték ki: „Én hiszem, hogy a város közönsége még gondozott, fasoros utcán fog sétálni, modern színházba fog járhatni, modern kórházban fogja betegeit gyógyíthatni és hiszem, hogy azoknak is, akik most többé-kevésbé csak egzisztenciális érdekből lakják sokat szidott városunkat. Kétségbeesésre azért nincsen ok, addig amíg erőt érzünk magunkban és hitet a jövőben." (19) A város fejlesztésének eredményei a 30-as évek közepén már határozottan látszódtak. Az erőfeszítések nyomán: „Eltűntek a portákról a falusi szemétdombok és Salgótarján a tervszerű útépítési és városrendezési tervek következtében, valamint közművekkel való ellátás folytán külsőségeiben is hamarosan városi rangra emelkedett." (20) A városi közigazgatási törekvések visszhangra találtak némely üzemnél is: „Az acélgyár eredményei szépek, lásd Jónásch, Szt. Ferenc-telep. A bánya, az üveggyár, a Hirsch gyár és a Hungária is követhetné a példát, legalább a meglevő telepek bővítésével." (21) A lakóhely korszerűsítésének elindításán túl a polgármester elképzeléseiben a közintézmények hasonló súllyal bírtak. A várossá nyilvánítást követő tíz év alatt, az elképzelései fokozatosan váltak valósággá: az elkészült ipartestületi új székház, az egészségház, a tüdőbeteg-gondozó, az OTI, az iskolafürdő, a tejház, a rendőrség, a járásbíróság, a 162