A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Kovács Anna: Utazás kísértetek, komédiások, különcök között

Elsősorban tehát a szépíró 1869—73. közötti alkotásait vizsgáljuk, Mikszáth korabeli publicisztikájára esetlegesen hivatkozunk, későbbi műveit pedig csak kitekintésként tartjuk szem előtt. Az elemzéskor nem a korabeli valóság a kiindulópontunk, nem kívülről közelítünk, hanem éppen fordítva; a művekben ábrázolt belső világot próbáljuk meg felderíteni, leírni, jellemezni, a legfontosabb lényegi visszatérő motívumok kiemelésével. Mikszáth kifejezéseit kölcsönözve, nem a reális Nógrád vármegyét járjuk be, hanem a nemes vármegyét utazzuk be, mely „hatalmasabb volt, mint az ország, s annyira nem fért bőrébe, hogy a »karancskeszi vármegye« repedt ki belőle", és ezen a tájon nem szereplőinek élő modelljeit keressük, hanem éppen fordítva, letűnt idők árnyalakjaiból próbáljuk az eredetieket jobban megérteni, megismerni. „... lejárt alakok már ezek, a tűnő idők árnyékai. A testet híven kíséri az árnyék, de sokszor megesik, hogy mikor a test már eltávozott, szemmel látható árnyéka még előttünk lebeg, lerajzolódik a távolból... Csak még egy lépést tegyen az idő, s utána húzódik árnya is." (7) „A tiszteletre méltó sár, melybe belefúltak a haszontalan új eszmék, beleolvadt a címerünkbe." — utazás a vármegyében — Mikszáth már legelső elbeszélésében, A kemény ember című népies beszélyben, melyet az Igazmondó 1869-ben kitűzött pályázatára készített, pontosan eligazító helyszínrajzot adott. Az öreg Kakuk János bácsi a „puhaszívű" szegény ember „Ott lakott abban a nagy ronda épületben, a templom mellett, amelyiken az a nagy festett címer látható: egy ökörfej és egy tagló". Riválisát, nemzetes Lóczi Márton uramat, a „kemény embert' ' egy világ választotta el tőle, annak ellenére, hogy egyazon faluban laktak és a sárospataki kollégiumban még hóval hajigálták egymást. A „kemény embert' ' két egész házhely gazdaggá tette a faluban, Kakuk János pedig olyan szegénységben élt, hogy még a lányát sem tudta tisztességgel eltemetni, nem még hogy a honvédmenházra adakozzon. Hasonló szegénységben élt Párizsban a kedves öreg Gaillard apó is, akinek apjától örökölt vagyonkáját a hitelezők hordták szét. A vizsgált írások között ez az egyetlen, amely nem a tekintetes vármegye határain belül játszódik, de a helyszín leírását tekintve úgy tűnik Mikszáth hasonló figyelemmel ábrázolta a távoli világvárost is, mint saját szülőfaluját. írásait áttekintve meggyőződhetünk róla, hogy a falut, a vidéket az utolsó cigány portától az udvarházakig kiválóan ismerte Mikszáth, és mindig különös gondot fordított szereplői közvetlen környezetének, lakásának, életterének bemutatására. Mikszáthnak ezzel — a korfestésen, a miliőábrázoláson és a hangulat megteremtésén túl — lényegében jellemábrázoló célja volt. О maga árulja ezt el, 1877-ben A vármegye rókája című kisregénye, egy kurtanemes embert bemutató fejezetében: „Házának külse)éről látszott már lelkének belseje." A környék egyik jellegzetes alakjának, a batyuból mindenféle apróságot, hasznos és br szontalan limlomot áruló zsidónak kiszolgáltatottságát, emberi nyomorúságát képes iérzékeltetni „lakásának" szinte leltárszerű ismertetésével: „Rozzant kunyhó volt. Mintha csak a szegénységnek akartak volna monumentumot állítani. Fa-fala megtámasztva két neki állított oszloppal, a teteje — mint részeg ember kalapja — le volt az egyik oldalára csúsztatva, másik felén sem volt üveg... Csak gazdag ember teheti meg azt a bolondot, hogy üvegen keresztül használja a világosságot. Az udvar, benőve bogánccsal, kóróval, mintha az is mondta volna: Minek jöttetek ide?... Egy ócska, festett almáriom, megérhet négy forintot, egy piszkos tükör egy forint, egy kihúzható szekrény két forint, egy asztal egy forint, két ágyat le nem lehet foglalni, tehát 137