Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Limbacher Gábor: Búcsújáróhely a Szentpéter-hegyen

szokásos, például 100 éves búcsú járást fogadta meg. Ez az idők sorám azonban állandó szokássá izmosodott, amihez a feltételezhető egykori várkút a búcsújárás általánosan fontos kellékeként nyilván alapvetően járult hozzá. Ennek viszonylag csekély vízhozama a hegyteteji sík terület befogadó képességével együtt ugyanakkor a búcsújárás regionalitását is megszabhatta. A szentpéterhegyi búcsújárás kombinálódott a falusi „vendégséggel", annak több vonását tartalmazta. Részben emlékünnep szerű búcsújárás volt ez, melyre leginkább a környékbeli fiatalság kívánkozott emberemlékezett óta, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A búcsújárást megelőző böjtnek vagy valamilyen egyéb bűnbánati szokásnak nyomást sem találtuk, ahogyan az falusi búcsúknál is reges- régen kiveszett. A szandaiak a búcsú járás napján látták vendégül bujáki rokonaikat vagy jó ismerőseiket, s erre konkrét adataink vannak.

56 Tették ezt azért is, mert mindkét községben Márton-napkor van a búcsú, de jellemző módon bujáki adatközlőink úgy tudták, hogy a szandaiak Péter-Pálkor tartják a ,,vendégséget". Mások Szandaváraljárói hitték ugyanezt. A továbbiakban a búcsújárás konkrét lefolyásával foglalkozunk. A Szentpéterhegyre irányuló búcsújárás földrajzilag nem egyenletesen vonzotta a települések népét. Észak-nyugat, észak-kelet irányából 30 km-es távolsgából is résztvettek a búcsúban, többen eljártak Balassagyarmatról — főleg fiatalok — és a rimóci településcsoportból (Rimóc, Hollókő, Nagylóc, Varsány, Nógrádsipek). Kelet felé Buják volt a búcsú járóhely fő bázisa, de még Ecsegről is érkeztek résztvevők. Déli irányban a szlovák — zömében evangélikus — települések lakossága tudomásunk szerint távol maradt a búcsú járóhelytől. A közvetlen környékbeliek viszont emlékeznek a távolabbi Aszódról érkezett búcsúsokra. 10—20 km-es körzeten belül Bérceiről, Becskéről, Szentéről, Kisecsetről, Debercsényből, Magyarnándorból, Mohoráról, Cserháthalápról, Cserhátsurányból, Herencsényből, Terényből, Szandáról, Szandaváraljáról és a környékbeli pusztákról jártak a hegyre : „Én Kilián-pusztán laktam és minden esztendőben eljöttem a szentpéterhegyi búcsúba. (. . .) Apám ott vót cseléd. Én onnan minden esztendőben eljöttem, mer nagyanyám Várajján lakott. (...) Gyüttünk mi többen is, aki csak bírt, gyütt."

57 Távolabbi falvaknál is — Buják, Varsány, Magyarnándor — több esetben találtunk Szandához vagy Szandaváraljához rokoni szálakkal kötődő búcsújárókat. Nyilván e tény is szerepet játszott a vonzáskörzet kialakulásában. A visszaemlékezések szerint falvanként 10—30, a legközelebbi településekről olykor 50—100 fős csoportokban vettek részt a „szentpéteri búcsún", ami természetesen alkalmanként változhatott, s nem volt ritka a rendezetlen, külön-külön való búcsúra menet sem. Egy-egy évi alkalomkor becslések szerint 150-től 3—400 főig változott a jelenlevők száma, illetve annyian voltak „amennyi csak elfért". Utóbbi megjegyzés a hegy teteji „laposság" véges befogadóképességére vonazkozik, s valóban néhány száz főnél többen aligha fértek el itt. „Búcsúval" vagyis processzióval a visszaemlékezések szerint Becske, Bércei, Buják, Magyarnándor, Szanda, Szandaváralja és Terény vett részt az ünnepen. Terényből, Szandáról és egyesek szerint Bujákból hordozható Mária-szobrot is vittek. Terény vegyes vallású és nemzetiségű községből evangélikus szlovákok is szép számmal vettek részt a búcsún: ,,.. .kigyüttek ugye, mindenki kíváncsi vót..."

58 376